Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 

Nagy Sportágválasztó

I. Nagy Sportágválasztó Nap
II. Nagy Sportágválasztó Nap
III. Nagy Sportágválasztó

Underworld Kupa - verseny a föld alatt!

Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
II. Nagy Sportágválasztó Nap

2008. 05. 23-24. II. Nagy Sportágválasztó Nap, Budapest, Merkapt Sportközpont

Az előzetes várakozásokat felülmúló résztvevői számmal került megrendezésre a Merkapt Maraton Sportközpontban II. Nagy Sportágválasztó Nap. A pénteki napon, amely az előzetesen jelentkezett iskolai csoportok részére rendeztük meg, közel 1500 tanuló ismerhette meg és próbálhatta ki a jelenlévő, több mint 40 sportágat.


Nagyon széles palettáról választhattak az érdeklődők, hiszen felsorolni is sok, hogy mely sportágak kipróbálására nyílt lehetőség. Nagy sikert aratott ismét a kajak-kenu medence, ahol több evezős szakág megismerésére nyílt lehetőség, valamint a sí lesikló pálya és a lovas sportok helyszínei is, de nagy érdeklődés mellett próbálhatták ki a jelenlévők a boksz, judo, torna, aikido, vívás, röplabda, úszás, sportlövészet sportágakat is.


Bárdosi Sándor és ifjú rajongói

A különböző sportágak színhelyeinél több élsportolóval is találkozni lehetett, akiket a gyerekek pillanatok alatt körbe vettek jó tanácsokat és autógrammot kérve. A gyerekek őszinte rajongással és csillogó szemekkel tették fel kérdéseiket többek közt Kovács Áginak, Bárdosi Sándornak és Kótai Mihálynak.


A sportolni vágyó gyerekhad

A szombati napon a családoké volt a főszerep, ahol kicsik és nagyok egyforma lelkesedéssel mentek helyszínről-helyszínre és ismerkedtek a különböző sportágakkal. A sportágválasztó keretein belül adott volt a lehetőség néhány kevésbé közismert sportág kipróbálására is, elég csak a furcsa nevű krav-maga, kettlebell vagy az Amerikában népszerű base ball-ra és rögbire gondolnunk.

Ismert sportolókból a második napon sem volt hiány, hiszen a különböző helyszíneken megtalálható volt Erdei Zsolt, Kropkó Péter, Kovács Antal, Kis Gergő, Kolonics György és a jégkorong válogatott tagjai is. A jó hangulatú rendezvény házigazdája Hajdú B. István volt, aki örömmel tett eleget a felkérésnek és érdekesebbnél érdekesebb kérdésekkel kapta mikrofonvégre a résztvevőket, ezzel is szórakoztatva a rendezvényre kilátogatókat.


Kis Gergő, Erdei Zsolt, Hajdú B. István és Kovács Antal

A Nagy Sportágválasztó Nap sikere a rendezők elképzeléseit igazolja, miszerint szükség van az efféle kezdeményezésekre. Azoknak sem kell bánkódni, akik elszalasztották a sportágválasztót, hiszen a szervezők már a szeptemberben megrendezésre kerülő harmadik rendezvényen törik a fejüket.


Kiss Gergő a kapuban


Hüttner Csaba kenus Kolonics György utasításait követve evez ifjú kajakos partnerével.


Gulliver és a liliputiak avagy a gyerekek legyőzik Kovács Antal olimpiai bajnokunkat.


Az A-csoportba jutott jégkorongozóink mikrofonvégen.


Kovács Ági a jövő jégkorongozóival




Újra Sportágválasztó!

Legfrissebb híreink:

2008-05-23 Az előzetes várakozásokat felülmúló résztvevői létszámmal kezdődött el a II. Nagy Sportágválasztó első napja. Az iskolai csoportok számára rendezett első, pénteki napon közel 1500 tanuló ismerhette meg és próbálhatta ki a jelenlévő, több mint 40 sportágat.

Nagyon széles palettáról választhattak az érdeklődők, hiszen felsorolni is sok, hogy mely sportágak kipróbálására nyílt lehetőség. Nagy sikert aratott ismét a kajak-kenu medence, ahol több evezős szakág megismerésére nyílt lehetőség, valamint a sí lesikló pálya és a lovas sportok helyszínei is, de nagy érdeklődés mellett próbálhatták ki a jelenlévők a boksz, judo, torna, aikido, vívás, röplabda, úszás, sportlövészet sportágakat is.   

A különböző sportágak színhelyeinél több élsportolóval is találkozni lehetett, akiket a gyerekek pillanatok alatt körbe vettek jó tanácsokat és autógrammot kérve. A gyerekek őszinte rajongással és csillogó szemekkel tették fel kérdéseiket többek közt Kovács Áginak,  Bárdosi Sándornak és Kótai Mihálynak.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy egy sporttelep keretei között hogyan nyílik mód ennyi sportág kipróbálására, nem beszélve a hegyet, vizet igénylő sportokról. Nos, aki kíváncsi megnézheti személyesen, hiszen a szombati napon is folytatódik a II. Nagy Sportágválasztó! A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk a kőbányán található Merkapt Sportközpontban.

2008-05-22 A Merkapt Sportközpont térképének megtekintéséhez - amelyen minden fontos információ megtalálható - klikkeljen ide!

2008-05-22
Élsportolóink várható megjelenése:

Péntek: 10 órától Bárdosi Sándor, Zubor Attila
            11 órától Kótay Mihály, Kovács Ágnes, Haller Ákos

Szombat: 9 órától Kropkó Péter, Zubor Attila
             10 órától Zsivóczky Attila, Kovács Antal,
             12 órától Erdei Zsolt, Kiss Gergő
             14 órától Kolonics György

Sportági bemutatók:

Pénteken aikido 11 és 13 órakkor, krav-maga 12 órakkor
Szombaton torna 10.30 és 12 órakkor, aikido 11 és 14 órakkor

2008-05-16  2nd Grand Sport-Selection Day - English version

2008-05-14
Az A-csoportba jutott jégkorong válogatottat mindkét napon képviselni fogja két-két játékos. Pénteken Szuper Leventével és Majoross Gergellyel, szombaton Kangyal Balázzsal és Kovács Csabával találkozhatnak az érdeklődők.



II. NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ NAP


2008. május 23-24-én második alkalommal kerül megrendezésre a Merkapt Maraton Sportközpontban a II. Nagy Sportágválasztó Nap, amelynek célja, hogy az érdeklődők minél több sportággal ismerkedjenek meg az eseményen megjelenő szakemberek és élsportolók segítségével. A rendezvény ingyenes!


2008. 05. 23. péntek - Iskolai csoportoknak!

Már pénteken elkezdődik a Sportágválasztó! A 23-i (péntek 9-15h) dátumot az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával kizárólag az előre bejelentkezett iskolai csoportoknak rendezzük meg. Jelentkezési határidő nincs, de a részvételi szándékot kérjük, jelezzék az alábbiak alapján:

Iskola neve, címe:
Kísérő testnevelő neve:
Testnevelő telefonszáma:
Testnevelő e-mail címe:
Várható látogatói létszám az iskolából:

A pénteki napra az iskolai csoportok jelentkezéseit az ipacs.endre@merkapt.hu e-mail címre várjuk. Bármilyen kérdés esetén hívható a 06-20 / 5639-254-es telefonszám.

2008. 05. 24. II. Nagy Sportágválasztó Nap - A rendezvény ingyenes!

Május 24-én (szombat, 9-16h) mindenkit szélesre tárt kapukkal várunk előzetes bejelentkezés nélkül. A választható és kipróbálható sportágak száma már túl van a nagyvenen! A részletes program hamarosan a weboldalunkon olvasható. Minden hozzászólást és ötletet várunk a fórumunkba.

II. Nagy Sportágválasztó Napon megismerhető és kipróbálható sportágak:

- Evezés
- Triatlon
- Darts
- Vadvízi kajak
- Röplabda
- Labdarúgás
- Úszás
- Hegyikerékpár
- Vízilabda
- Teke
- Íjászat
- Paraspotok
  (csörgőlabda, judo)
- Krav-maga
- Lovas sportok
- Asztalitenisz
- Ökölvívás
- Vívás
- Judo
- Fitness
- Golf
- Kick-box
- Bírkózás
- Testépítés
- Jégkorong
- Sí és snowboard
- Gyorstollaslabda
- Tenisz
- Kajak-kenu
- Rafting
- Gokart
- Atlétika
- Sumo
- Tájfutás
- Karate
- Kendó
- Öttusa
- Kézilabda
- Rögbi
- Torna
- Kettlebell
- Sportlövészet

Terveink szerint a sí sportág alpesi szakágát a Fogarasi Síiskola fogja képviselni kiépített lesiklópályával de a Sí Szövetség Északi Sí Szakága is bejelentkezett már. A Lovas Sportok Szövetsége több lóval fog megjelenni. Az úszás és vízilabda képviseletét 50 m2-es medencével oldjuk meg. A kajak-kenu számára a tavaly már jól bevált speciális medence áll változatlanul rendelkezésre, de most helyet szorítunk még benne a rafting és vadvízi kajak szakágaknak is. A triatlonosok egy teljes akadálypályát terveznek felépíteni.

A felsorolt sportágakon kívül még az utolsó pillanatig egyeztetünk az eddig kimaradt sportszövetségekkel, így a lista folyamatosan bővül, egyben szívesen várjuk más sportágak bejelentkezését is.

A sportágak megismerését és kipróbálását aktívan segítik élsportolóink, európa-, világ- és olimpiai bajnokaink, valamint az Irigy Hónaljmirigy tagjai is.

Akik már rábólintottak a közreműködésre:

Kökény Bea, Pesuth Rita, Kovács Katalin, Baczkó Bernadett, Jánosi Zsuzsa, Imre Géza, Kolonics György, Bárdosi Sándor, Kropkó Péter, Gergely István, Kiss Gergő, Haller Ákos, Zsivóczky Attila, Martinek János, Fábián László, Kovács Antal, Zubor Attila, Igaly Diána.

..és akikre még számítani lehet:

Kovács Ágnes, Kovács "Kokó" István, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Kökény Roland, Horváth Gábor, Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor...

Házigazda: Hajdú B. István sportriporter

Valamint segítségünkre lesznek a Sportkórház sportorvosai akik hasznos tanácsokkal látják el az érdeklődőket a sportágválsztásról.


A két napon koncentrált segítséget próbálunk nyújtani ahhoz, hogy a remélhetően ragyogó időben több száz érdeklődő próbálhassa ki a megjelenő sportágakat.

A rendezvény védnökei, nagy megtiszteltetésünkre, Elbert Gábor sport-szakállamtitkár és Verbai Lajos Kőbánya polgármestere.


A tavalyi rendezvényről készült képek a www.merkaptsport.fotoalbum.hu oldalon megtekinthetőek.


Sportbaráti üdvözlettel:

Ipacs Endre - főszervező
vb bronzérmes kenus
Merkapt Maraton Team SE

06 20 56 39 254

Hüttner Csaba - szervező
világbajnok kenus
06 20 36 94 534

A folyamatosan kialakuló programtervezetről és változásairól, élsportolóink megjelenéseinek időpontjairól, a sportági bemutatók időbeosztásairól és ezek esetleges változásairól folyamatosan tájékoztatjuk honlapunkon!

A programváltozás jogát fenntartjuk!

E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set