
Hivatalosan 2005 elején alakult meg a hegyikerékpáros egyesületünk, amivel néhány bringázásba beleszerető srác álma vált valóra. Az egyesületünk alapvető célja, hogy az egyként gondolkodó és érző, kerékpározást szerető emberekből, baráti társaságként is funkcionáló, a bringázáson túl is egymást segítő csapatot hozzunk létre és tartsunk egyben. A csapatunk éppoly fontosnak tartja a hétvégi közös tekeréseket, mint a maraton versenyeken való részvételt. Mindannyiónknak fontos az összetartozás pótolhatatlan érzése és azok az élmények amelyeket közösen élünk át. A természet szeretete és tisztelete, a mozgás szabadsága, az ismeretlen felfedezése, az emelkedők leküzdése, a lejtők mámora, a versenyek izgalma, a közös utazás mind apró építőkövei annak, amit a kerékpározás és a csapat ad nekünk.
A csapatunk létszámát nem tervezzük drasztikusan emelni és több hazai csapattal ellentétben az igazi közösségre fektetjük a hangsúlyt, ettől függetlenül mindenkit szívesen várunk a bükki túráinkra, közös tekeréseinkre, hogy belekóstolhasson a hangulatba, ami ezeket jellemzi.
Egy kis történelem:
A 2004-es év már a csapatépítés gondolatával telt és a későbbi tagok már együtt túráztak, maratonoztak. 2005-re a hivatalos folyamatok is elindultak és többszöri nekifutásra jogilag is megalakultunk. Ezt az évet már csapatmezben hajtottuk végig, melyet névadó szponzorunk, a Merkapt Kft. segítségével gyártattunk le.
A 2006-os évre készült el a csapatsátrunk, amivel a legtöbb maratonon találkozni is lehet. A Flash Across és a Zemplén Maratonon megszülettek az első dobogós helyezéseink is és a 24 órás versenyen csapatként értünk el nagyon szép eredményeket.
2007-ben sikerült újabb szponzorokat az egyesület mellé állítani (Radeco, Beretta, National Instruments, Vozzy Bike&Snow) és létszámunk is tovább gyarapodott. Több nagy maratonon is sikerül jelentős eredményeket elérnünk és a hazai mountain bike élet állandó szereplőjévé válnunk.
2008-ban újabb támogatóra leltünk az FNT Projekt Vegyipari Gépészeti Kft. személyében. A csapattagok közel két tucat eseményen képviselték az egyesületünket hazánk mellett Portugáliában, Franciaországban, Ausztriában, Lengyelországban és Szlovákiában. Az OX versenyeken is feltünt a csapatunk, sőt a sorozat végén - Cseh Veronika révén - Magyar Kupában öszsetett bronzérmet ünnepelhettünk. A Bringabanda SC-vel kialakuló baráti kapcsolatunknak köszönhetően a tavaszi közös szezonnyitó után ősszel teljesítménytúrával összekötött hegyikerékpáros hétvégét tartott - MTB VÍG-END néven - a két csapat.
A Merkapt Maraton Team SE tagjaival a hazai maratonokon kívül, több külföldi versenyen is találkozni lehet, csapatunk színeit megpróbáljuk minden kerékpáros eseményen képviselni. 2009-ben is szeretnénk folytatni a megkezdett utat és tagjainknak biztosítani a lehetőségeket az egyéni és közös sikerek eléréséhez.
A csapat dolgai iránt az alábbi e-mail címen lehet érdeklődni:

|