A Kishegy Kupa a Mozdulj! Lellei Diáksport Egyesület szervezésében 2012. szeptember 30-án a Balatonlellétől párszáz méterre található szőlőhegyen került megrendezésre ismét.
Tudod milyen volt? Nem tudod? Kár, hogy nem jöttél. Miért?
Azért, mert itt olyan élményt kaphatsz a nevezési díjért, amit nem teszel zsebre. Először is végignyomhatod a Balaton part egy részét utazva. Kombinálva, talán még a balatoni kompra is felszállhatsz. Miután megérkezel a helyszínre egy ötcsillagos panorámát dobnak eléd a szervezők. Három táv van, mint minden menő versenyen. Rövid, közép és hosszú. Persze van gyerekverseny is, ha azon szeretnél indulni. Aztán a master of ceremonies teli torokból elárulja, mennyi Kishegy Kupa volt eddig és akkorát dörrent a karikás ostorával, hogy leesel a bringáról.

A rajt egy hangyányi területre összpontosul, de ide nem is ezért jön a résztvevő. Itt nincs bringa átemelés a kordonon, furakodás a tömegben, beszólítás az eliteknek. A rajt utáni kétnyomsávos emelkedő meghatározza, hol a helyed a sorban.
Itt a legvégén mosolyogva, egymást tolva, húzva haladnak az emberek. Ha kevés a dózis ott van a gázpászta, amely letörli a mosolyt az arcodról. Keménynek érzed magad? Akkor menj három kört és átgondolhatod a dolgokat. Nagy táblával jelölik a távokat. Meg gázszalaggal, nem lehet eltéveszteni. A végén nem kell leadni a chipet, ne keresd. Itt még a nyakba akasztható tesitanáros stopper az úr, az eredménylistát fél órán belül megírják, ameddig megkajálsz. Ne hozzál ollót se. Nincs kajajegy, nem kell a rajtszám sarkát levágni. Odamész, aztán kérsz. Amíg van. Ha elfogy, készítenek zsíroskenyeret, meg almát hoznak egy kosárral.

Nem paradicsomszószos tészta, nem kell izgulni. Itt olyan gulyást kapsz, hogy megáll benne a kanál. Áh, felejtsd el, nincs centi vastag zsír a tetején. Mosolyogva az asztalnál félbehagyják az ebédet és rohannak kiszolgálni, ha véletlenül a fazék felé tévedsz. Nehogy túl közel menj, mert dobják utánad azonnal. Persze a szőlőhegyen alapvetően szóda van frissítőnek, menet közben meg ott a víz. Itt nincs egymással szemben felállított izotóniás konkurencia. Ez a régi versenyek hangulata. Akkor, 2013 tavasszal találkozunk. Remélem, eljössz!
Beszámoló: Wágner Balázs
|