Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 

Hegyikerékpár

Magunkról
Csapattagok
Dicsőségfal
Rólunk írták
Fotóalbum

Kajak - kenu szakosztály

Sárkányhajó

Hegymászó és Túra Szakosztály

Atlétikai szakosztály

Tájbringa szakosztály

Triatlon szakosztály

Labdarúgó szakosztály

Gyorstollaslabda

Water Bike Szakosztály

Egyéb hírek

Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
Hegyikerékpár
I. Kondenzgyík Maraton, Miskolc

Tervezgettem, hogy megyek erre a versenyre, de sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz utastársam, így kimarad az erőpróba, aztán hirtelen megtelt az autó. Egy egri jó barátom, Savanyúgabi is ajánlotta, hogy menjünk: azt mondta, van ott valami régi XC pálya, az is benne lesz a nyomvonalban, meg különben is nem ma kezdték a gyíkok a montizást. Biztos jó lesz! Jó is lett! :-)

Szombat délelőtt indultunk, hogy még délután tudjunk menni egy karikát, a ráhangolódás végett. Felvettem Csucsut, majd Emőéket, végül Bukit, és laza öt és fél órás út után, 15 óra körül érkeztünk Hámorba és foglaltuk el szállásunkat, a Waldorf iskola 11/A osztály termét. Míg a gondnokra vártunk, befutott Lor is, miskolci BM fórumos barátom és csatlakozott hozzánk a bemelegítéshez. Később Kiss Árpiékkal is összefutottunk a sziklánál (bár ő bringát nem hozott :P). Befutott a gondnok, gyors cuccolás, ölözés, indulás!

A kastély mellett elhaladva aszfalton feltekertünk a felső parkolóig, ahonnan az ösvény indul Fehér-kő irányába. Kb. fél órás izzasztó mászás a széles szerpentines ösvényen, majd kis pihenő a Fehér-kő kilátónál. Az erdőben fülledt-párás meleg volt, mintha szaunáznánk, a kilátás viszont kárpótolt a szenvedésért! Gyönyörű napsütés, csak néhány kisebb felhő. A beígért záporoknak nyoma sincs. Vihar előtti csend…

Innen tovább a turistaház irányába, majd kis kitérő jobbra Bükkszentkereszt felé, míg a közeli tisztásnál kelet felé fordulunk. Fel a Nagy-hegyre, tovább nyugat felé a K+ jelzésen és a régi DH pályán le Diósgyőrbe. Ez egyébként (a Nagy-hegytől kezdve) megegyezik a THM 3. szakaszának végével, amiről tavaly augusztusban a Salzkammergut Trophy szervezői is elismerően nyilatkoztak (konkrétan egyből menni akartak még egy kört!). Igazi montis egynyomos ösvény, érdemes kipróbálni!

Az eső este 11 körül kezdett esni és kisebb megszakításokkal ki is tartott reggelig. Már nem porzott az út… Reggel viszont kicsit még felhős, de kellemes időre ébredtünk és a nap is hamarosan kisütött. A szokásos készülődés után egy kapucsínó a Szikla büfében, és gurulás a verseny területre. A hegyibringás srácokkal is összefutottunk és megbeszéltük, hogy ők is igénybe veszik a frissítő emberünket, Emőt. :-)

185-en álltunk rajthoz. Három féle távon (vagy csapat váltóban) lehetett indulni, attól függően ki mennyi kört vállal a 27 km-es pályán. Buki és én a hosszú távra (3 kör), Daneluszki Laci és Pólya Imi a középre (2 kör) szavaztunk. Én igazából nem annyira rajongok az ilyen körözős versenyekért, de gondoltam itt csak 3 kört kell tenni, az nem a világ. Az első körben aszfaltos lefelével kezdtünk, ami nagyon jó volt, nem volt tömörülés a rajtnál. Gyors lejtmenet a Chinoin épületéig, majd széles köves, majd földút. Hosszadalmas monoton mászás, a helyenként igencsak ragadós sárban. Mivel nem ismertem a pályát, igencsak izgultam az első körben. Tartottam tőle, hogy ha sok ilyen rész lesz még a pályán, akkor lefordulok a bicajról a második kör tájékán. Szerencsére nem így lett.

Kis lejtő, majd frissítő, egy rövid aszfaltos átkötő rész, majd következett az első hosszabb lejtőzés terepen. Miután rögtön az első kanyart csak farolva sikerült bevenni, széles mosoly ült ki az arcomra, és ott is maradt jó sokáig! :-) A pálya igen változatos volt, kevés aszfalttal, nagyrészt gyönyörű bükkösök között. Egy rövidebb majd egy hosszabb mászás illatos mezőkön keresztül, utóbbinál kilátással Varbóra és a környező dombokra, röbb olyan lefelével fűszerezve, hogy alig vártam a második kört!

A célterületen megtudtam, hogy többen feladták a sár és technikai gondok miatt. Buki is a kordon túloldalát támasztotta. Gyors olajozás, frissítés, sör, és indulás a második körre. Itt már nem kellett az aszfaltos szerpentinnel kezdeni, egyből egy erdei ösvényen küldtük le. A pálya ekkor volt a legjobb. Az elején a mászós résznél cseperegni kezdett kicsit az eső, de nem volt vészes, kezdett felszáradni. Itt azért már jócskán lassultam, kezdtem fáradni, de a lefeléket ugyanúgy élveztem és töltődtem adrenalinnal. :-)

A pálya közepe táján megbeszéltem magammal, hogy ha nem romlik jelentősen az idő, kimegyek a 3. körre is. Második kör végén gyors megbeszélés a csapattal, ki hogy áll, frissítés. Utolsó kör. Úgy éreztem itt már nem lehet baj. Hát lett! :-)
Elkezdett esni, és a teljes pálya elázott, azok a részek is, amelyek eddig viszonylag szárazak voltak. Számomra szinte az összes meredek emelkedő tologatóssá változott. A lejtők viszont még így is egész jól mentek, csak egyszer tettem le a kezem, az Andókút előtti meredek agyagos lejtőn. A frissítő brigádok ekkora már elmenekültek az eső elől, bár az is tény, hogy nem is futottam túl fényes időt. Minden esetre volt nálam minden, fel voltam erre készülve, úgyhogy nem volt gond.
Daneluszki Laci 5. helyen végzett a B táv master 1 férfi kategóriában. Pólya Imi B táv felnőtt férfi 11. hely, jómagam A táv master 1 férfi 9. hely.

A nem kifejezetten ideális időjárás ellenére is nagyon élveztem a versenyt! Ez a pálya zseniális, a tervezőjének csak gratulálni tudok! A helyszíni nevezés sem volt drága. A póló nekem kimondottan tetszik!  A frissítés kifogástalan volt (attól eltekintve, hogy a hosszú táv végének a harmadik körben már nem volt). Külön köszönet a kolbászért és a kenyérért a második körben, a rét utáni frissítőnél! :-)

A célterületet már bontották mire beértem, de gulyás és sör még bőven akadt és ez a lényeg! Jövőre ugyanitt!

Beszámoló: Csete Sanyi
Fotók: Kovács Csaba, Molnár Tibor, Csúcs Zoltán, kapi.hei


2012.06.12 10:45:20   |   Vissza
Szóljon hozzá!
Név
E-mail
Milyen nap van ma?
E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set