Reggel korán megérkeztünk Bakonybélbe, ahol a versenyközpont volt kialakítva. A parkolás egy mellékutcából nyíló lekaszált területen volt szalagokkal szeparálva. Szépen sorjában meg is telt a parkoló, ahogy érkeztek a bringások. Fennakadás nem volt, bár minden autó nem fért itt el, így sokaknak a mellékutcákban a házak előtt kellett hagyniuk járműveiket. Ennek a helyiek kevésbé örülhettek. 

A rajtszám felvétel közben meg is találtuk egymást mi Merkaptosok, rajtam kívül Laci, Alex, Anna, és Dala jött el. Gyorsan átbeszéltük ki melyik távon indul, majd kezdtük a szokásos rutin feladatok elvégzését. Evés, ivás, szénhidrát feltöltés, kerékpárok előkészítése, öltözködés stb. Nekem még jutott egy bónusz, ugyanis reggelre az első kerekemből elszállt a levegő, így defektszereléssel hangolódhattam a versenyre. A rajt előtt megérkezett Buki is, aki ezúttal nem versenyezni, hanem szurkolni érkezett kerékpárja hátán.

A riderek 3 táv közül választhattak, a leghosszabb táv 100 km-t és 2235 m szintkülönbséget tartogatott a legelszántabbaknak, a középtáv 69 km-t (1540 m szinttel), míg a rövidtáv 33 km-t (850 m szinttel) kínált. Először a hosszútávosok - velük együtt Laci és Alex - indultak, majd 15 perccel később Anna és Dala a középtáv mezőnyével. Újabb 15 perc múlva a rövidtávosokkal én is elhagytam a versenyközpontot. 

Egy rövid aszfaltos út után, balra fordultunk egy dózer útra és megkezdtük a mászást. A pálya 90%-át széles, poros dózer út jellemezte. Hosszú kanyargós utak, gyönyörű kilátás.

Tulajdonképpen egy rövidtávon nem sok hatás éri az embert. Gyorsan mennek a kilométerek és szinte észrevétlenül már bent is vagyunk a célban. A cél előtti utolsó kb. 2 km-en egy izgalmas egynyomos szakasz tette változatossá a pályát, melyről mindenki széles vigyorral mesélt. Próbáltam minél többet kihozni magamból, végül 1 óra 40 perc után másodikként sikerült célba érnem. 

Utána volt időm bőven, míg a középtávról megérkezett Dala. Nyugodtan fogyaszthattuk a rajtszámunkért kapott gulyáslevest, ami meglepően nagyon finom volt, majd nézhettünk egy kis freestyle show-t Nagy „Gizmo” Attila és csapatának közreműködésével. Közben folyamatosan érkeztek, a hosszú és középtávról a versenyzők. Az eredményhirdetés előtt még Laci és Anna is begurult. Legtöbb időt Alex töltött a nyeregben, de végül ő is épségben megérkezett, megharcolva a 100 km-el és a nem kevés szintemelkedéssel.

Beszámoló: Bartos Judit

A folytatásban Pásztor Laci élményei következnek:

Idén is a hosszútávot céloztam meg és így utólag is úgy gondolom, hogy nem döntöttem rosszul, pedig hosszabb is lett a pálya, mint tavaly volt. A táj és környezet szépsége magával ragadó. Alex szintén bevállalós volt így együtt indultunk neki a 99 km-es táv megpróbáltatásainak.

A kedvenc szakasz - Cuha-patakon való többszöri átkelés - most is nagy öröm volt és idén még a turisták is figyelmesebbek voltak annak köszönhetően, hogy a szervezők jól látható helyekre kitettek táblákat, amelyek a versenyre figyelmezettek. A kirándulók nagy üdvrivalgással lelkesítettek minden arra haladó bringást. Idén a pálya kijelölésére sem volt panaszom és nem tévedtem el sehol.

A megérkezés, rajtszám átvétel és átöltözés után már indultunk is Alex-szal melegíteni, amiről csak Jucus maradt le, mondván, neki még vagy 1 órája a rajtig és tovább heverészet a kocsiban! Még ilyet?! Pontosítanom kell, mert Alex már a kocsiban megkezdte a melegítést. Székesfehérvár magasságában kinyitott egy dobozos sört és azt kortyolgatta egész a megérkezésig. :-) A startnál még Buki is befutott és váltottunk vele pár szót. Sőt hazafelé még be is ugrottunk hozzá egy alkatrész leadásának erejéig.

A pálya nagyon gyors volt, a patak szintje alacsony és az időjárásra sem lehetett panasz. Szóval ideálisak voltak a versenykörülmények. Próbáltam végig a pulzusomra figyelni, mert Emő szerint az állóképességemen van még mit javítani (és a háttérből adja is az információkat, amit ezúton is köszönök), amiben igaza is van.

A rajt után persze ez nehezen ment a pulzus kontroll, de egy fél óra elteltével már sikerült normális keretek között tartani. Ennek később meg is lett az eredménye, mert a vége felé az elején "gyorsabban" indulókat szépen beértem és megelőztem. Az utolsó pár kilométeren egy KTM-es bringással meccseltem, majd a sprintben jobbnak is bizonyultam és pár másodperccel sikerült megelőznöm. Ez a kis sikerélmény nagyon jól esett. Jucus ekkor már várta a díjátadást, mert hát megint csak dobogós lett a "Drágám". Nehéz sors ez, belátom! :-)

A pályában egy érdekes rész volt: amikor a hosszútávot "leterelték" a szokásos útra az erdőbe, de a középtávot hagyták továbbmenni aszfalton. Ennek ekkor még nem láttam kárát, mert az első helyen tekerő örült ment csak el mellettem, de később visszavittek minket egy kis kitérő után a közös útra és itt bizony belefutottam a középtáv sűrűjébe. 

Az egyik meredek sziklás lefelén próbáltam a versenytársakat kérni, hogy álljanak félre, de nem értették a helyzetet, és hogy hogyan kerülök én oda. Ezt én sem értettem: a pálya erre jött. Itt találkoztam Dalával is, aki éppen tolta lefelé a technikát a lejtőn, ő azért félreállt időben. Leérve beállt mögém és a frissítőig jött is velem, de utána már nem láttam többet.

Ezt leszámítva nagyon élveztem (persze lehet, hogy csak így utólag, mert az idő mindent megszépít) a pálya vonalvezetését. Volt egy kacagásra okot adó eset is - persze akkor inkább sírtam volna, de nagyfiú vagyok és csak ez akadályozott meg abban, hogy ne ejtsek könnyeket. Az utolsó frissítőnél megálltam, mert fogytán volt a bekevert italom és gondoltam töltetek rá egy kis vizet, az meg kitart a végéig. A segítő kislány annyira lelkes és gyors akart lenni, hogy egy laza és gyakorlott mozdulattal megszabadította a kulacsomat feleslegesnek vélt tartalmától és feltöltötte vízzel. Azt hiszem, amikor felnézett rám és elismerést várt tőlem a gyorsaságát illetőleg, nagyon meglepődhetett. Az arcom ideges vonásaiból egészen mást olvasott ki és ettől egy kicsit megijedt. Persze tisztáztuk a helyzetet nagy nevetés közepette és mivel volt izotóniás löttyük is a másik kulacsba az került. Ekkor még hátra volt két hosszabb meredek mászás, de a kedvemet már ezek sem tudták szegni.

Alex kicsit elgyötörten érkezett meg késő délután. Hazafelé fejben már fárasztottuk egymást Szilvásváraddal kapcsolatban, hogy az hosszabb és nehezebb is lesz. Meglátjuk, hogy mit hoz a hétvége, akkor is hosszútávon indulunk és megküzdünk majd az elemekkel. Már várom!

Beszámoló: Pásztor Laci