Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 

Hegyikerékpár

Magunkról
Csapattagok
Dicsőségfal
Rólunk írták
Fotóalbum

Kajak - kenu szakosztály

Sárkányhajó

Hegymászó és Túra Szakosztály

Atlétikai szakosztály

Tájbringa szakosztály

Triatlon szakosztály

Labdarúgó szakosztály

Gyorstollaslabda

Water Bike Szakosztály

Egyéb hírek

Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
Hegyikerékpár
Első Merkapt Házibajnokság a Kétkerék Kupáért, Mátraszentlászló

A szezonnyitó táborunk harmadik napján került sor az Első Merkapt Házibajnokságra. A verseny helyszínéül a Vöröskő hegy szolgált, amely Mátraszentlászló közvetlen közelében, a szállásunkként szolgáló Kétkerék Vendégháztól néhányszáz méterre található. A 781 méter magas hegyen áll a 2005-ben felújított Vöröskő kilátó ahonnan tiszta időben látszanak a Tátra csúcsai is.

első merkapt házibajnokság

A pálya kijelölésére szombaton reggel került sor, amelyben segítségünkre volt Zsolti a vendéglátónk is, akinek a helyismerete jó szolgálatot tett. A lányok és a fiúk számára különböző nyomvonal került kialakításra, illetve a lányok számára egy kevésbé nehéz lejtőt jelöltünk ki, levágva így kb. 200 métert a fiúknak szánt nagyobbik körből. A háziverseny két futamból állt, először a lányok, majd a fiú mérték össze erejüket.

Rövid visszaszámlálás után 10.40 perckor harsant fel a „Fire!”, igaz ezúttal csak a jelenlévők torkából, amely a rajtvonalon felsorakozó hat Merkaptos lány számára jelentette a verseny kezdetét, akik nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe. A futam során Jucus és Brigi párharcára számítottunk, ehelyett azonban a harmadik helyért alakult ki a legizgalmasabb csata. 

Brigi az első métereken az élre állt, akit Jucus követett, a harmadik helyen Zita tekert, akinek Anna lett az üldözője. Orsi és Enikő a biztonságra fektetve a hangsúlyt a megfontoltabb tempó mellett döntöttek, így ők zárták a sort. A fiúk a pálya több pontján hangosan kiabálva, lelkesen fényképezve drukkoltak a lányoknak. A versenyünknek további szurkolói is akadtak, ugyanis a házigazdáink Orsi és Zsolti a két kisgyermekükkel együtt buzdították a versengőket.

Az élen a várva várt viadal elmaradt: többek meglepetésére Brigi nagy iramot diktálva már az első körben ellépett, őt Jucus követte, akitől szintén megnyugtató távolságban tekertek a bronzmeccs résztvevői, Zita és Anna.

Anna körről-körre közelítette meg Zitát, aki végül nem bírta távol tartani üldözőjét, így át kellett engednie dobogós pozícióját. A futam Brigi győzelmét hozta, másodiknak Jucus haladt át a célvonalon, míg a harmadik helyet az eufóriában versenyző Anna szerezte meg. Ezzel együtt a további helyezetteknek, Zitának, Orsinak és Encinek is jár az elismerés!

merkapt hazibajnoksag

Rövid szusszanás után következett a második rajt, ahol már jóval népesebb mezőny, szám szerint 15 induló sorakozott fel. Fordítva az eddigi felálláson, a körszámláló és szurkolói feladatokat ezúttal a lányok látták el. A visszaszámlálást és a rajtjelet követően Kövér Laci és Röfi tört az élre, a mezőny végéről pedig Buki vágott neki a versenynek, aki a kesztyűje igazgatása miatt maradt némileg hátra.

Röfit gyorsan elnyelte a mezőnyt, ám Kövér Laci tartotta vezető pozícióját, egészen a kör feléig, amikorra elfüstölte a puskaporát. A mezőny a Forma-1 monacói futamhoz hasonlatos módon kígyózott az emelkedő erdei ösvényen, ahol Laci a szűk úton az élen ragadt, feltartva a mögötte tekerőket.

merkapt hazibajnoksag

Az erősebbek az első adandó alkalommal, ahol mód nyílt az előzésre, eldübörögtek a tiszavirág életű bajnok mellett és kezdték meg a körök gyűjtését. Imre Szabi gyorsan meglépett, őt Pásztor Laci követte, míg a harmadik helyre Buki verekedte át magát a mezőnyön. Az élen nagy izgalmak nem voltak várhatók, az esélyesek eltávolodtak egymástól, az üldözők csak valamilyen technikai hibában bízhattak. Az élbolyt követve Dala, Oszi, Miki és Gábor tekert. 

merkapt hazibajnoksag

merkapt hazibajnoksag

A pálya nagy részben erdőben haladt. A rajt után egy füves területen átvágva egy erdészház kerítése mellett, azt megkerülve haladt az út. A falu szélének érintése után, éles visszafordítót követően lendületes dózer út következett, ahonnan nagy tempóban lehetett az egyetlen komoly mászásnak nekikezdeni. Itt egynyomos, gyökeres, ágakkal teleszórt ösvényen kellett a kilátóig mászni, ahonnan egy technikás, meredek, sziklás lejtőn lezúgva fordultunk rá a célig vezető egyenes, enyhén emelkedő, széles erdei útra.

merkapt hazibajnoksag

A fiúk küzdelmében az egyetlen meglepetést Alex szolgáltatta, aki csendes gyilkos módjára lopakodott egyre előrébb és körről-körre gyűjtötte a skalpokat. Közben a mezőny első fele megkezdte a lassabbak lekörözését.

A futam végére a legerősebbek hozták a papírformát és Szabi, Laci, Buki sorrendet megtartva vágtak át a célvonalon, míg Alex a leghátsó pozíciók egyikéből az ötödik helyig araszolt előre.

merkapt hazibajnoksag

merkapt hazibajnoksag

merkapt hazibajnoksag

A házibajnokságunk díjazására rögtön a befutót követően sort kerítettünk. Először a lányok kerültek kiszólításra, hogy átvehessék a jól megérdemelt medálokat és a Kétkerék Vendégház által a győztesnek felajánlott finom bort. Ezután következtek a fiúk, akik közül Szabi léphetet fel a rögtönzött dobogóként szolgáló sziklára, amely az első helyezettnek járt, a Kétkerék pezsgőjével egyetemben.

merkapt hazibajnoksag

merkapt hazibajnoksag

Szemlátomást minden résztvevő nagyon élvezte az Első Merkapt Házibajnokság küzdelmeit, így szinte elképzelhetetlen, hogy az őszi táborunkban ne csapjuk újra össze egy baráti viadal keretében.

Videó az  Első Merkapt Házibajnokságról: 

Végeredmények:

Női futam:
1. Kaufmann Brigitta
2. Bartos Judit
3. Halász Anna

Férfi futam:
1. Imre Szabolcs
2. Pásztor László
3. Szántai Vecsera Bálint

2012.04.03 23:13:14   |   Vissza
1. Jucus 2012-04-04 10:32:27
Nagyon szuper volt a verseny, na ez az igazi családi hangulat :) jó volt a beszámolót olvasni, és közben felidézni a viadalt :)
2. Miki 2012-04-04 16:13:27
Szerintem is a négy nap fénypontja volt, bár a többi sem volt rossz!

Szóljon hozzá!
Név
E-mail
Milyen nap van ma?
E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set