Nyíregyházi barátaimmal vettem részt a Davorin Maratonon, ami a gyönyörű Szlovák Paradicsomban került megrendezésre, a rajt-cél terület pedig Hrabušice (Káposztafalva) mellett volt. A távok úgy néztek ki, hogy volt egy 40 km-es kör, ez volt a középtáv, a hosszú táv ez kétszer teljesítette és volt egy rövidtáv, butított köröcskével kb. 20 km.

Szombat reggel fél hatkor indultunk a nem túl hosszú útra, ami kb. 230 km volt, körülbelül 3 óra alatt értünk oda. Útközben figyeltük és ámultuk az egyre csak nagyobb és nagyobb hegyeken, amik ránk vártak. Eperjes után az autópálya útjába került egy szép hegyvonulat, amit a szlovákok a Branisko alagúttal vágtak át, ami Szlovákia leghosszabb alagútja, majdnem 5 km hosszú. Az alagútból kiérve hirtelen minden kivilágosodott, a szemünk alig bírt alkalmazkodni a fényhez, ám mihelyst tisztán láttunk, feltűnt a távolban a 614 m magas Szepes váraljai várhegy gránittetejére épült hatalmas Szepesi vár, ami a 13. század óta uralja a környéket. A tekintélyes romok több mint három hektár területen fekszenek, ezzel a középkori Magyarország legnagyobb vára volt.

Innen már kb. fél óra alatt ott is voltunk Káposztafalván. Hamar megtaláltuk a helyes irányt, hiszen kielőzött minket egy kerékpárokat szállító autó, így csak követni kellett. Mint kiderült nem késtünk el semmiről, a parkolóban bőven akadt hely, úgy néz ki a Szlovákok is szeretnek az utolsó órában érkezni, ami meglátszott a nevezéskor és a rajtnál is. Pár perc alatt neveztünk a versenyre, ami 13 €-ba került. Szerencsénkre volt egy hölgy a nevezést intézők között, aki beszélt magyarul és látván, hogy a fiatal szlovák lányokkal nem értünk szót, segített nekünk.

Rajtcsomagban a szokásos rajtszám, chip, prospektusok, bónok, tombola, mellett energiaszelet és gél is volt, meg ebéd jegy, ami kétféle volt (én a sült kolbászt és a csapolt kofolát választottam). Összeraktuk a bicókat, egy kis olaj, nyomás ellenőrzés, átöltözés és indulhat a móka. Józsi és Fari a hosszú távon indultak, úgyhogy elindultak bemelegíteni. A hosszú 10 órakor, a középtáv 10.20-kor rajtolt volna, de csak volna, mivel mint kiderült, annyian neveztek még a verseny előtt közvetlenül, hogy eltolták az egészet fél órával. Gondolom sokan a verseny előtt pár nappal döntötték el, hogy jönnek a jó idő láttán. Na, sebaj így nekünk is volt időnk tekerni egyet, és még megnéztük a hosszú távosok rajtját.

A középtáv végül 10.40-kor rajtolt. A pálya szokás szerint emelkedővel és aszfalton indult, de az aszfalt hamar elfogyott és köves, faágakkal színesített úton haladtunk tovább felfelé. Az út elég széles volt a szokásos rajt utáni előzgetésekhez, de figyelni kellett az utat is erősen, nehogy valami nagyobb kő vagy faág eltérítse a bicót a helyes irányból.

Ekkor sikerült is az első kerekem küllőinek bekapni egy fadarabot, biztosan egy előttem haladó csapta fel nekem, ami szépen meg is fogta a kereket, de szerencsére nem mentünk gyorsan és így nem előztem meg a bicajom. Ahogy hirtelen megálltam kiesett a fadarab és uzsgyi tovább. Az emelkedő néha picit megszűnt, volt egy kis hullámvasút és utána újabb felfelé, ami egyre technikásabb lett: hatalmas kövek, már-már sziklák, rengeteg gyökér között vált néha komoly meredekségűvé az út.

Az első 10 kilométeren több mint 400 métert másztunk meg így, ezután aszfalton gyorsan le vagy 5 kilométert és a 400 méter szintet mínuszban. Itt aztán lehetett haladni akár 60-nal is, de veszélyes volt az út közepére felhordott apró kövek miatt. Utána átkeltünk egy folyón, de nem akárhogy: falétrákon és egyéb láncok segítségével, amibe kapaszkodtál az egyik kezeddel, a másikban pedig tartottad a bicajt és közben figyelted, hogy a vizes sziklákon és létrákon meg ne csússz.

Ezután pár kilométeres sáros emelkedő jött, ami egy kétnyomsávos latyakos út, amin folyamatosan hömpölygött lefelé a jellegzetes szagú iszapos víz. Ezt simán ki lehette volna tekerni, csak állandóan át kellet rakni a bringát egyik oldalról a másikra, egyik nyomvályúból a másikba, oda ahol éppen volt talaj. A saras rész végén jött egy köves emelkedő, amin már jól lehet haladni, ám ekkor utolért a vég (23 km-nél)! A hátsó kerekem is begyűjtött egy kis ágat, amit szépen oda is vágott a hátsó váltómnak. A váltó teljesen felcsavarodott hátrafelé, úgy hogy a kerék gyorszárának a jobb oldali műanyag anyaházát is széttörte, majd abban meg is szorult. Tett egy legalább 180 fokos szaltót hátrafelé. Gyors szemrevétel: nem tört semmi, csak egy küllőanya szakadt ki és a váltótartó fül hajolt el 45 fokban. Nagy nehezen sikerült visszafordítani a váltót az eredeti helyzetébe és valamennyire kiegyenesíteni a váltótartó fület. Csak úgy tudtam rendbe hozni, hogy hátul nem maradt csak egy sebességem, ami a középső fogaskerék volt, így az első váltóra került a kulcsszerep. Sebaj, nyomás tovább: van három sebességem és még 20 kilométer!

Annyi volt az előnye ennek az áttételnek, hogy az elkövetkező emelkedőkön, ahol mások akár már a legkisebb áttételben nyomták én kiállva nyomtam, amíg bírtam, utána gyors tolás, így egy pár embert sikerült leelőznöm. A lejtőkön meg pörgött a hajtómű mint a buszkerék a jégen.

Volt még egy érdekes szakasz a pályán, amikor pár száz méteren keresztül egy patakban kellett lefelé menni nagy kövek között. Itt is a bringát a vállunkra kaptuk és úgy másztunk lefelé a nagy köveken. A továbbiakban láttam váltósérült sorstársakat és defektjavító csapatot is, ahol egy bringára hárman is jutottak. A pályából még volt egy pár emelkedő és lejtő - aszfalt és terep vegyesen -, egy tuti lejtő egynyomos ösvényen és réten keresztül, a végére még egy pár tíz méternyi emelkedő és utána aszfalton le 500 métert a célba.

A célba beérkezvén láttam, hogy Kiss Józsi barátom már ott vár minket. Sajnos fel kellett adnia a versenyt az abszolút harmadik helyről, mivel az első körben bukott és a zúzódások annyira fájtak neki hogy nem bírt sokáig tovább tekerni. Szerencsére a hátsó váltásom kibírta a versenyt, így kicsit fogyatékosan, de végigmentem a távon. A pálya a gallyakat leszámítva tetszett, nem gyors pálya, amiben remek technikás emelkedők voltak. A lefeléken csak talán egy helyen volt egy meredek szakasz, a többi bírható volt. Ha az időm engedi jövőre is eljövök ide, a szlovák versenyekben még nem csalódtam egyszer sem. A három távon összesen kb. 400 induló volt, az unokától kezdve a nagypapáig és nagymamáig.

Beszámoló: Daneluszki László

Fotók: MTBiker