2 év kihagyás után immáron 6. alkalommal került megrendezésre Gyenesdiáson a Dynamo-Maraton. Ancsával beszélgettünk erről a versenyről még pár hónappal ezelőtt, de én a szabadságom miatt nem is terveztem az indulást. Persze a sors másként hozta. Ekkor épp Keszthelyen töltöttük a szabadságunk utolsó hetét és még indulás előtt megbeszéltük a családdal, hogy a rövidtávon elindulhatok illetve Balázs fiam a gyerekfutamon.

Az eddigi közép és hosszútávokhoz képest furcsa volt az ötlet, amit feleségem dobott fel, de 2 hét punnyadás és pihenés miatt nem is tűnt rossz ötletnek. Fiamat próbáltam csak trenírozni az utolsó héten. Keszthely és környékén - beleértve a Kis-Balatont is - bebringáztuk szinte mindent. Ahova csak lehetett tekerve közlekedtünk. Majd eljött a nagy nap.

Korán kelés, mert nevezni csak a helyszínen lehet és szerettem volna még egy kicsit bringázni is a saját tempómban. Szerencsére Keszthely és a gyenesdiási Nagymező a verseny helyszíne 10 percre volt egymástól. Odaérkezésünk után elmentünk nevezni és elkezdeni felkészülni a nagy megpróbáltatásra, ami a mai napon 30 km-t jelentett. A terv az volt, hogy erősen bekezdek, és ezt megpróbálom a végéig tartani. Nem nagy taktika, de fárasztó:-)

Közben figyeltem a parkolót, mert Ancsáékat vártam már nagyon. A terv szerint ő, Gaál Tomi és Buki is indult volna a versenyen. Sajnos ez csak terv maradt. Nagyon elszomorodtam, de hát ez van. Közeledett a rajt időpontja és egyre futottak be ismerős arcok. Pálmai Zsolt (Zsé), Fejes Miki és Danó Peti is. Miki még az utolsó percben kért tőlem egy kulacstartót, mert abból csak egyet hozott és szerinte az 5 5km-es hosszútávon szüksége lesz rá. Mint kiderült ez így is volt. Állítólag az életét mentettem meg vele. Meg az a pumpa is, amit útközben kapott, mert azt sem hozott magával és gumit fújni anélkül igen körülményes és nehéz.

A start 10:00-kor indult és bár autós felvezetés volt igen nagy iramot diktált az eleje. Főleg mert nagyon sokan Underworld-ös zokniban tekertek, ami plusz erőt adott nekik! Innentől kezdve nem volt megállás és pihenés. Betartva a taktikát próbáltam a lehető legnagyobb erőbedobással haladni és előzgetni a többieket. Mivel a két táv együtt indult így nehéz volt a pozíciómat behatárolni, de az elejétől kissé lemaradtam.

Ettől függetlenül folyamatosan előzgettem és próbáltam a sebességből nem engedni. 7 km környékén szétváltak a távok és hirtelen elfogytak előlem az bringások. Látótávolságban láttam pár embert és ez csak pozitívan hatott rám, mert bár lassan, de csökkent a távolság közöttünk. Hátulról nem láttam senkit „lőtávolon” belül és ez megnyugtatott. Szerencsémre az első frissítőnél megálltak páran és így itt is sikerült 3 sporttársat magam mögött tudni és a következőnél szintén megelőznöm kettőt.

Nem mertem megkérdezni mennyien vannak előttünk, nehogy vérszemet kapjanak ők is. Ezután értem utol egy VKE-Nelsonos párost, amiből a hátsó srác Szűcs Soma már az ereje végén járt, de az elől haladó Hornung Andrist már kemény falat volt. Felfeléken és a lefeléken is egy tempóban haladtunk fej-fej mellett. Igazi kis verseny zajlott le közöttünk. Egymást húztuk, de figyeltünk a másikra is és nem akadályoztuk egymást. Végül is az egyik három nyilas lejtőn én voltam a „bátrabb” és sikerül őt elhagynom. Ekkor jött a feketeleves!!

Közel 40-45 km/h sóderes lefelén jött egy éles kanyar jobbra, meredeken felfelé középtányér, de inkább kistányéron. Persze én erről nem tudtam, de mint kiderül a többiek sem. A pályabíró későn szólt már és megállni is alig bírtam a kanyart jelző szalag előtt. Visszaváltani már nem volt időm, a meredek emelkedőn meg erőm tekerni, így meg kellett állnom és megemelve a bringa hátulját és váltanom. Közben hárman mentek el mellettem és a 4. srác is megelőzött, aki szintén pórul járt velem együtt, de nem ennyire. Mint később kiderül a többiek a nagy porfelhőre lettek figyelmesek, amit én okoztam és nekik még időben sikerült reagálniuk a nem várt helyzetre.

A verseny folyamán többen is panaszkodtak erre a kanyarra pontosabban a pályabíró közreműködésére. De ennyi volt az összes negatívum az egész nap folyamán! Mire sikerült visszapattanom bringám nyergébe éreztem, hogy a lábam beállt, mint a beton. Nem tudtam rendesen pörgetni, de még a tekerés is rosszul esett. A többiek párszor visszanéztek rám, hogy mi lesz velem, de hát verseny volt. Szépen leszakadtam tőlük. Ekkor már csak arra maradt erőm 3 km-el a cél előtt, hogy megpróbálni fejben nem feladni és még elérni a célig. Nagyon hosszúnak tűntek ezek a kilométerek, főleg így emelkedőn felfelé.

Sokszor tekintettem hátra, hogy jön e valaki, de szerencsémre nem láttam senkit. A célba beérve a feleségem és a kisfiam rohantak oda és nagy puszik közepette közölték, hogy nagyon jó helyen jöttem be. Közben elújságolták azt is, hogy Balázs végigment a két körös gyerekversenyen és bár helyezést nem ért el, de mivel ő volt a legfiatalabb, így kapott egy tortát és egy marcipán kerékpáros figurát.

Megmosakodtam és ettem a finom jutalomtortából. Később meg is ebédeltünk a rajtszámra kapható gulyáslevesből és krumplistésztából. Nagyon finom volt mindkettő. Zsével és Petivel megettük a maradék tortát és közben megbeszéltünk minden fontos dolgot. Például, hogy lesz jövőre is Erdőbénye Drótszamár Fesztivál. Eredményt nem közöltek, egészen az utolsó hosszútávos befutókig, így feszülten teltek a várakozás percei. Próbáltam fejben számolgatni, de hát értelme nem sok volt.

Végül 14 óra felé kitették az eredményeket a bírói sátor oldalára. Feleségem ment oda és széles mosollyal tért vissza, hogy közölje velem a jó hírt: 3. lettem kategóriámban és 13. összetettben 1:23:19-es időeredménnyel. A rövidtávot különben Pálmai Zsolt nyerte 1:11:12-es idővel, de lehet, hogy jobbat is ment volna, ha a felvezető motoros gyorsabb lett volna, mint ő! A lefeléken többször szólt neki, hogy menjen gyorsabban, mert feltartja őt! :-)

Végül már csak a díjátadás maradt valamint a hazaút.
 
Jövőre szerintem újra eljövünk mert hangulatos és családias kis verseny kerekedett ebből a szombatból.
 
Itt szeretnék gratulálni a Trans Hungária Maraton résztvevőinek, az aranyérmes lányainknak Briginek és Jucusnak, valamint az ezüstérmes fiúknak Zolinak, Mikinek és Alexnak. Wágner Balázsnak meg mielőbbi gyógyulást!

Beszámoló: Pásztor Laci

Fotó: KeZso