Eltelt egy év. Tavaly július 10-én futottam első félmaratonomat a hortobágyi pusztában, majd az óta már jó pár verseny a hátam mögött van és e hétvégén újra a hortobágyi Délibáb MTB maraton és futó félmaraton a terv. Tavalyihoz hasonlóan erre a hétvégére is rekord meleget jósoltak, ami eléggé extrémmé teszi ezt a versenyt.

A szervezők idén is kitettek magukért, a kerékpáros és futó versenyek mellett, bringás és gyalogtúrák, lovasbemutatók és egyéb programok várták az érdeklődőket, résztvevőket.

A rajt és célterület a Hortobágy község mellett fekvő Mátai ménes lovas bemutatópályán volt, amely nagyszerű terület egy ilyen nagyságú rendezvény megszervezéséhez. A beharangozott extrém meleg időjárás miatt a szervezők gondoskodtak nagymennyiségű ivóvízről, izotóniás italról és jól felszerelt orvosi sátorról, mentőszolgálatról. A versenyen idén, mint egyedüli Merkaptos vettem részt - az Erdőbényei Drótszamár Fesztivállal való egybeesés miatt-, és a tavalyihoz hasonló módon mind a bringás, mind a futóversenyre neveztem.

Szombat reggel 8 körül érkeztünk párommal a verseny helyszínére, és egyből készülhettem a 9 órakor rajtoló 54,2 km-es versenyre. Idén kissé erősebb mezőny gyűlt össze, de azért látszott hogy ki van itt először, mert aki márt tekert itt az tudta, hogy nem kellenek a bütykös gumik, elég egy keskenyebb sima felületű gumival felszerelkezni.

A rajthoz közel 100 elvetemült bringás állt be, akik hajlandóak voltak letekerni a pusztába a már most 28 fokos melegben a kijelölt távot. A „startpisztoly” eldördülése után elég kemény tempóban kezdett versenybe az élmezőny. A pálya a tavalyihoz képest most az ellenkező irányból lett kijelölve és nem volt benne olyan szakasz, amit kétszer vagy oda-vissza kellett volna megtenni.

A lovas pályát elhagyva nemsokára rátértünk a már jól ismert Kónya és Nagyhort felé tartó aszfaltútra és a következő 20-30 km-en keresztül az aszfalt és a puszta váltogatta egymást. A rohamtempóban elhúzó élboly nagyon hamar eltűnt a szemünk elöl. Próbáltam a második, majd leszakadván a harmadik bolyban tekerni, elég erős tempót diktált a mezőny. Kissé vigyorogtam magamban, hogy ezt azért a nagy melegben nem igazán fogják tudni tartani, de majd meglátjuk. Egy kényelmes, de erős tempót felvéve szép lassan küzdöttem le a kilométereket és bejött, amire számítottam, az előttem lévők sorba dőltek ki a melegtől és a nagy hajtástól.

Harminc kilométer környékén csatlakoztunk a rövidebb és a túratávok útvonalához. Ez a szakasz már nem az aszfalton tekerésről szólt, hanem a füves, gödrös, traktorokkal kijárt nyomvájus pusztáról, amin elég kellemetlen volt tekerni. Több esést láttam, és egy előttem eleső sporttárs lábán még sikerült is átgázolnom. Szerencsére sérülés nélkül megúszta mindenki a dolgot.

A távot végül 2 óra és 28 másodperc alatt tekertem le, javítván közel 15 percet a tavalyi időmhöz képest. A keményebb mezőny miatt viszont csak 2 hellyel tudtam javítani a tavalyi eredményemet, így 15. lettem.

Bringázás után első dolgom a kulturált körülmények közötti fürdés, mely mennyeinek bizonyult, majd befeküdtem egy masszázsra. A következő pár óra programja a pihenésről és a regenerálódásról szólt a már közel 35 fokos melegben, hogy kellőképpen fel tudjunk készülni a 15 órakor kezdődő futóversenyre, amin félmaratonra neveztem.

A futásra ketten párommal, Valival indultunk, segítőnk Vali édesanyja volt. A futásra készülő elvetemült embercsoport a rajtra közel 6-700 fős tömeggé duzzadt (és itt csak a félmaratoni távon indulókról beszélek), volt még 14 és 7 km-es táv is. A kijelölt útvonal a tavalyi három körös táv volt, körönként 3 frissítővel és a pálya mellett orvosi személyzettel.

15 órakor az árnyékban 38 fokos melegben rajtolt el a mezőny, azzal a tudattal, hogy a pusztán minden lesz csak árnyék nem. Ez első 2 kilométert Vali mellett tettem meg, lassú kezdéssel 5: 30-as ezrekkel, mikor bekövetkezett, amitől mindig is féltem. Egy rossz mozdulat, egy rossz helyen lévő gödör, amibe beleléptem bal lábbal, egy hangos reccsenés és már vége is volt a versenyemnek. Vali támogatásával próbáltam összeszedni magam, majd a rendezők orvost hívtak és barátunk a mentős Sanyi érkezése és diagnózis alapján a versenyem befejeződött, nem volt szabad tovább futnom.

Orvos érkezése után Valit biztattam, hogy folytassa a versenyt, és bár 10 percet rám vesztegetett, belevetette magát a pusztába rekkenő hőségben. Engem rövid quadozás után visszavittek a rajtterületre, megvizsgáltattam a lábam még egyszer, majd pihenőre fogtam a dolgot. Vali közben meg rótta a köröket. Beszámolója szerint hol jó volt hol nem volt jó. A frissítőpontokon a víz meleg és poros volt, de szerencsére Vali néni folyamatosan hordta neki a frissítőt. A távot végül 2 óra 18 perc környékén küzdötte le, és ha nem vár rám, akkor egy nagyon szép időt futhatott volna az extrém körülmények közt megrendezett versenyen. A mentősöknek rengeteg dolguk akadt a verseny folyamán, nagyon sokan elszámolták a képességeiket.

Ez a verseny egy extrém körülmények és extrém időjárásban megrendezett fantasztikus erőpróba volt. Még ha sokan le is szólják, hogy csak sík terep, csak a puszta, gyere és próbáld ki jövőre. Mi újra itt leszünk.

Beszámoló: Gaál Tamás
Képek: futanet.hu