Ismét hosszú hétvége elé néztünk, hiszen a Mountainbike Challenge újabb kihívása várt ránk a Drótszamár Fesztiválon. A beszámoló ezúttal nem csak a maratonról fog szólni, hiszen rengeteg élményt gyűjtöttünk.
Péntek délután hagytuk el a fővárost, hogy 240 km-es utunk végén bekanyarodjunk Erdőbényén a szállásunkként szolgáló ház udvarára. A Zemplén-hegység szívében fekvő település régi ismerősöm és szorosan összeforr a Merkapt SE magalakulásával, de erről majd később…
A gyors kipakolás után máris indultunk, hogy eleget tegyünk egy meghívásnak. Kedves ismerőseink Hilda és Béla, akikkel a Mountainbike Challenge-sorozat szervezése során ismerkedtünk össze invitáltak vacsorára. Érkezésünkkor a ház udvarán felállított padokon már tucatnyi bringás evett-ivott. Névsort nem írnék, de itt voltak jó páran a sorozat „arcai” közül (Manka, CserG, Zsé, Tóth Andris), de említhetném Cséri Szilvit vagy Fityiszt is. Na és természetesen jelen volt a Drótszamár Fesztivál szervezői csapata élükön a hegyibringa.hu-s barátainkkal. Húsleves, fasírt, hurka, dinnye, sör, bor és pálinka is került az asztalra. A jó hangulatú estéhez később csatlakozott a csapatból Alex és Balázs is, amit nem nyújtottunk túl sokáig, hiszen szombaton hosszú nap várt ránk.
Nem kellett korán kelnünk, hiszen a maraton rajtja délután egy órakor van, amelynek legfőbb oka a Budapestről érkező szervezett buszjárat, ami fél 12 fele ér Erdőbényére. Alexékkel 10 órás találkozót beszéltünk meg a rajtközpontként szolgáló Béres szőlőbirtokon, hogy felállítsuk a csapatsátrat, így a reggeli után a házunktól 2 km-re lévő borászat felé vettük az irányt.
A Béres Cseppel hírnevet szerzett tulajdonosok hatalmas méretű birtoka különleges díszlete az eseménynek. A gyönyörű környezetben fekvő, 2006 májusában átadott 3000 négyzetméter területű birtokközpont épületei és terei tökéletes helyszínként várták a versenyre érkezőket. A szőlészet honlapja szerint éves szinten 200 tonna szőlő kerül itt feldolgozásra, amivel 1200 hektoliter, azaz 200 000 palack kiemelkedő minőségű bor készül. Ezzel a kapacitással a borászat már mennyiségi mutatók szerint is a tokaji borvidék jelentős prémiumborászatai közé tartozik.
Sátorállítás után elintéztük a nevezést. Közben elkezdtek szálingózni a csapattagok, ismerős bringások, így méterenként álltam meg beszélgetni. 11 körül visszamentem a házhoz átöltözni és összekészülni a tekeréshez, majd fordultam is vissza. Ekkor már a sátornál egész nagy nyüzsgés volt és elégedetten láttam, hogy ezúttal is szép számú Merkaptos gyűlt össze és egy csapatképre is sikerült mindenkit összeszedni.
Nem sokkal később beálltunk a rajtba, ami az egyik hatalmas épület alatti átjáróban volt, így árnyékban várakoztunk. Egy óra előtt néhány perccel elhangzott, hogy technikai okok miatt csúszik a rajt fél órát. Nem örültem neki, mert az egy órára kiírt rajt miatt amúgy is nehéz volt belőni az evést, így ebédidő lévén kezdtem éhes lenni. HIGH5 Energy Bar, megmaradt fél szendvics, banán került a gyomorba, ami nem volt túl sok, de rajt előtt nem mertem többet enni.
Fél kettő körül ismét a rajt csúsztatásáról tájékoztattak, így gondoltam ideje utána nézni a dolgoknak. A szervezői kupaktanács éppen egyben volt, gyorsan kiderült, hogy mi okozza a fennakadást: a megrendelt mentő nem érkezett meg. Minden lehetséges módon és helyről, forró drótok sokaságán keresztül próbálták a szervezők pótolni a mentőt, ami az idő múlásával egyre kilátástalanabb volt. Ekkor már elhangzott lehetőségként az időmérés nélküli teljesítménytúra, ami logikus döntésnek tűnt.
A kiszivárgó hírek miatt (nincs mentő, lefujják a versenyt) többek úgy döntöttek, hogy elindulnak a pályán és saját tempóban, versenyen kívül letekerik a távot. A csapat is hasonlóképpen döntött, - az eléhezéstől tartva nem vártunk tovább - így kettő óra után, együtt indultunk neki. Mivel pár hete Dala letekerte az útvonalat, így vezetőnk is akadt. Ennek ellenére egyből a második kör elejével, a faluban tekergéssel kezdtük, de pár km után rátaláltunk a helyes útra. A jelölés egyébként pazar volt. Egyéb versenyen az itt kirakott jelölések harmadával letudják a dolgot, míg Erdőbényén nem bíztak semmit a véletlenre.
Közben előttünk mögöttünk újabb bringások jelentek meg, akik szintén a versenyen kívül teljesítést választották. Alig hagytuk el a falut Röfi összeszedett egy defektet: egy 3-4 cm tüske felniig átszúrta a gumit. A szerelés közben újabb túratársak robogtak el mellettünk, nem sokkal később Dala is szerelére kényszerült. 8-10 km-et mehettünk mikor a leggyorsabbak is utolértek - köztük Szabival -, mint később kiderül ők a "hivatalos túra rajtot" megvárva indultak.
Felmérve a mezőnyben tekerők véleményét, senki nem bánta, hogy így alakult a dolog, a 35 fokos hőséghez a túratempó egyébként is jobban passzolt, bár volt aki nyélen rakta. A magunk részéről kiváló hangulatban haladtunk és legalább volt idő sztorizni, röhögni, beszélgetni. Azért is volt érdekes az út, mert 7 éve mikor a Merkapt SE alakult, nagyon sokat jártunk erre az alapító tagokkal: Prityuval, Imikével, Papp Zolival... Mondhatni, hogy ezek között a hegyek között kezdődött minden.
Az első frissítőpontot elérve kedves kiszolgálást és gyönyörű mosolyokat kaptunk, így érthetően nehezen indultunk tovább. A jól tekerhető földutakat, lendületes dózer utakat néha keresztezte egy-egy patak, amelyen jól esett áthajtani. A nagyobbik kör második felét a korábbi túráinkról pontosan ismertük, így tudtuk, hogy merre járunk, mennyi lehet még hátra. Erdőbényére visszaérve a helyi kocsmát frissítőpontnak kinevezve gondoskodtunk a folyadék utánpótlásról. A pihenő alatt előbb egy három Merkaptosból és két Virágból álló csoport csatlakozott, majd Ildi és Nagy Zsolti bukkant fel. A sörök, üdítők elfogyasztása után a célterületre együtt tekerünk vissza, ahol gulyás party várt minket.
A beszámoló megírásakor hivatalos információ még nem áll rendelkezésemre, de úgy tudom, hogy a verseny elmaradása/átminősítése miatt, a szervezők mindenkinek - aki azt kéri -, visszautalják a nevezési díjat. Én azt gondolom, hogy a nagyszerűen kijelölt pályával, a rajtcsomaggal, a finom ebéddel, a vendégszeretettel bőségesen el lettünk látva, így a magunk részéről nem kívánnánk élni az egyébként nagyvonalú ajánlattal.
Ezután plusz felajánlásként a Béres borászat jóvoltából, amolyan fájdalomdíjként az indulók között egy tucatnyi díjnyertes bort sorsoltak ki. Állítólag voltak olyanok, akik letekervén a távot, fogyasztva a frissítőponton, bekanalazván az ebédet, lezuhanyozva a helyszínen, a sorsolást megvárása után követelte vissza a 2000 Ft-os nevezési díját… Na, erre mit mondjon az ember? Hozzátéve, hogy messze nem az élbolyhoz tartózókról van szó… Szerencsére az ilyenek voltak kevesebben és a többség a vis major miatt megcsúszó és túrává átminősített tekerés után elégedetten gondolt vissza a napra, aminek ekkor még nem volt vége…
A csapat egyik része hazaindult, a másik fele viszont maradt. Röfiék szalonna sütést szerveztek, én Tokajba mentem a családdal vacsorázni, ám este 10 órakor mindenki a főtérnek kinevezett focipálya körül gyülekezett. Ekkor tartották ugyanis a bringa pólósok nap közbeni küzdelmeinek az eredményhirdetését, ekkor rajtolt el az éjszakai alleycat futam, és ekkor vette kezdetét a Wetwood zenekar jóvoltából a féktelen buli!
Nehéz szavakkal leírni azt, hogy milyen volt a hajnalba nyúló éjszakai bringás buli: szervezők, montisok, pólósok együtt mulattak, énekeltek, táncoltak. Ha meg kellene tippelnem kb. 100-an lehettünk és biztos vagyok benne, hogy minden résztvevő számára sokáig emlékezetes marad az este. Ott volt valami a pályán – és nem csak az elfogyasztott alkoholról beszélek-, ami miatt a Drótszamár Fesztivál, A Drótszamár Fesztivál…
Köszönjük Erdőbénye!
…és már most bejelentenénk az igényünket és részvételi szándékunkat a jövő évi rendezvényre!
Beszámoló: Fülöp Miklós
Folytatásként következzen Röfi beszámolója:
Bort, Bringát, Békességet!
Nem voltam még olyan rendezvényen eddig, amire úgy értem oda, hogy bárcsak egy nappal hamarabb jöttünk volna és az induláskor úgy éreznék, hogy ó még maradnék egy kicsit.
Az Erdőbénye Drótszamár Fesztivál ilyen volt. Szombat reggel érkeztünk, amikor a többiek azzal fogadtak, milyen jól telt az előző este. Tök jó volt a szállás is, a régi nyári táborok hangulatát idézve. Alex feladata volt a sátorállítás így felmentünk segíteni neki és a nevezéseket is átvenni.
A falu központjában már a debreceni bringapólósok kiabálva üdvözöltek minket. Ők is nagyon várták ezt a versenyt. Tavaly elnáspángolták őket a fővárosiak, így az egész éves gyakorlás, készülődés után alig várták a baráti revans lehetőségét. A Béres birtokra érve már gyülekeztek az emberek.Gyors munkavégzés után a szálláson készülődtünk a versenyre. Oszi és Orsi pedált cserélt, míg más csak olajozott erre az igen meleg nyári napra. Mire ismét felértünk a pincészethez már nagyon sok ismerős arccal találkoztunk.
A csúszó rajt kicsit megviselt minket a meleg miatt, de türelemmel vártunk, mi lesz. Amikor Miki visszajött és tanácsolta a versenyen kívüli indulást egybehangzóan igen volt a válasz, hiszen tekerni jöttünk és igazából mindegy volt, hogy mérik az időnket, vagy sem, van-e mentőautó vagy sem (egyébként én sem vállaltam volna be a szervezők helyében a mentés nélküli indítást).
A faluban keringtünk keveset, próbáltuk az eredeti utat lekövetni. Dala nemsoká rávezetett egy erdei útra ahol szólt, hogy innen már csak egyenesen kell menni és nem lesz gond. Ekkor kaptam az első kerekembe egy tüskét amit gyorsan orvosolni kezdtem. Közben utolért a hivatalos rajtot kiváró mezőny is, persze ők ádáz küzdelmet folytatva. Az elkészült kerék után harmadmagammal próbáltam csatlakozni a többiekhez. Hol árnyékos, hol napsütötte dózeren. A jelölés tuti volt, ahova kellett embert is tettek.
A pálya 2/3 részénél betereltek egy meredek egynyomos ösvényre, innen lett igazán élvezetes a pálya. Több patakátkelés és élvezhető lejtők vártak ránk a hirtelen emelkedőkről és kisebb kidobókról nem is beszélve. Pikk-pakk a faluban találtuk magunkat ismét. Mikiék a központban beugrottak egy sörre, míg én Geoffal becsülettel megcsináltuk a nagy kört, de a kicsire már nem volt kedvünk ebben a nagy melegben kimennünk.
A célban kiadós és finom gulyásleves várt minket. Jót beszélgettünk egy fedett részen amíg befutottak szép sorban a többiek is. Nem verseny volt, de tekertünk egy jót és mi igazából ezért jöttünk. A kaja után jött az egyik szervező és invitált minket a tombolára, ahol az eredetileg felajánlott borok helyett „fájdalomdíjként” az ottmaradottak közt nemzetközi versenyek díjazott bora közül lett kisorsolva nem is kevés darab. Lehetőség szerint a nők női, míg a férfiak testesebb borokat kaptak. Nagy szívfájdalmunkra mi csak egy ilyen bort nyertünk, amit Aranyos Peti nem akart belénk pocsékolni (ami érthető.) Sorsolás után ingyenes „Te és a bringád” fotózás volt a szőlőtőkék mellett.
A szállásra visszaérkezvén előkészültünk a szalonnasütésre és elővettük a jól behűtött söröket, borokat. Igazából nem voltunk éhesek inkább csak a hangulat miatt sütögettünk. Este tíz óra magasságában mentünk fel a faluba megnézni a bike pólósok döntőjét.
A döntőről lekéstünk, de a Wetwood (kikérték maguknak, ejtsd: vetvud) zenekar már tolta a talpalávalót. Itt ért minket az az öröm, hogy az egyik debreceni Papírkutyák csapata heroikus küzdelemmel harmadik lett a kieséses versenyben. Ezúton is csak gratulálni tudok nekik. Örömteli tánc vette kezdetét, ahol egyesek nem voltak restek az utcai kukát is a fejükre, testükre húzni az önfeledt mókában.
Este 11 körül indult az alleycat futárverseny ahol a faluban voltak egyszerű feladatok (térkép nélkül) kellett ezeket meg találni és teljesíteni. Akik beérkeztek azoknak már csak egy feladat maradt: feltekerni a Béres birtokra egy pólóütővel... mindezt teljes sötétségben a falun kívül! :-) Itt is születtek szép debreceni sikerek, így Kata két kézzel készített éremmel a nyakában térhetett haza. Ismét csak gratulálni tudok.
A buli tovább folytatódott, a veszprémi zenekar éjfél helyett majdnem két óráig zenélt. Ám a kint lévő, szórakozni vágyókat nem lehetett leállítani, így tudomásom szerint voltak akik 4 után tértek nyugovóra. Nem vagyok egy parkett ördöge, de igazán jól szórakoztam.
Vasárnapra volt még az uphill verseny, vagy egy közös tekerés lehetősége. Már 9-10 óra fele nagyon meleg kezdett leni, így csomagolni kezdtünk. Amikor kifordultunk a szállásról az autóval akkor hallottuk meg a Mulató domb felől érkező szurkolást, kiabálást ami azt jelezte, hogy a „hősök” már próbálják leküzdeni az irdatlan emelkedőt. Sajnáltam, hogy a hazamenetel mellett döntöttünk. Bogács felé vettük az irányt a két autóval és egy jót hűsöltünk a bogácsi strandon. Átbeszéltük ezt a kellemes hétvégét, és azt, hogy jövőre mindenképp szeretnénk egy legalább ilyen jó Bényét!
Egy kérdés maradt csak bennünk: „A következő mikor jön?”
E-mail