Idén 12. alkalommal került megrendezésre a Duna Marton, mely egyben az idei Magyar Bajokság is volt. Több mint 1400 regisztrált induló vett részt a megmérettetésen. Az időjárás az elmúlt napokhoz képest igen kegyes volt hozzánk. Hűvös volt, de legalább az eső nem esett, legalább is a verseny első 5 órájában.

Reggel 8 órás találkozót beszéltünk meg, hogy legyen idő a sátor felállítás után még ráhangolódni az előttünk álló km-ek leküzdésére. Kevesen voltunk, de lelkesek. Orsi, Bukival és apukájával érkezett, Jucus Karesszel, Háden Tomi Rékával a feleségével és Luca kutyájukkal, Dala és én. Szabi reggel hívott, hogy sajnos nem tud jönni, majd miután letettem a telefon Hámori Andris is hívott, hogy vegyem fel a rajtszámát, mert ő csak most indul Csepelről.

A sátorállítás maga volt a mosoly tárgya. Buki megfáradtan 5 percig próbálkozott a Moose és Underworld molinók felhelyezésével, de nem sikerült neki. :-) Tomi segítette ki, amíg én kinevettem magam.  Közben kiderül, hogy nem fog indulni, mert elszállt a motiváltsága a mai nappal kapcsolatban. Mint később kiderült, jól választott, mert a mai nap után a bringázástól is elment volna a kedve. Ezt még tetézte, hogy Jucus előbb az ollóját nem találta, amivel a spárgát kellett volna elvágni, majd a Moose zoknijának jobb felét.

Ezek után vidáman indultunk egy kis bemelegítő körre, hogy a hideg szélben valahogy megpróbáljunk bemelegedni. Visszaérve a verseny helyszínére a hosszútávosokat már be is hívták a sor elejére, mögéjük sorakoztatva a középtávosokat. A rövidtáv 10 perccel a többiek után indult. Egyedüli hosszútávosként az elit "rajderek" mögött a negyedik sorban álltam és vártam a startjelet. Jucus, Dala és Hámori Bandi a középtávot, míg Orsi és Tamás a rövidtávot választotta.

A start 10:00 kor lett volna, ha egy érdekes dolog nem zavarja meg ezt. 5 perccel a start előtt Sziszkó és többi menő még elszaladt gyorsan a rajtvonal mellett felállított Intersportos sátorhoz és oldalba pisilték. Ebből kifolyólag (kifolyólag... érted?! - szerk.) nem értek vissza a bringájukhoz és hát meg kellett várni, amíg mindenki nem veszít súlyából pár grammot, dekát, nehogy ezzel is nehezebbek légyenek a nagy megmérettetés előtt.

10:01:35-kor a visszaszámlálást követően felhangzott a "fájör" majd lassúnak induló rajttal nekivágtunk a Pilis meghódításának. Sajnos a nagy tülekedésben a Kaán-forrás magasságában még egy bukás is volt. Szerencsére csak a két kiskakas esett el a többiek megúszták. Folyamatos előzgetések kezdődtek és ez nem is változott a Pap-rét tetejéig. Kassai Karesz egy lelkes buzdítással megelőzött, de hát az ő tempója egy kicsit gyorsabb volt. Nem is kicsit!

Innentől egy egy nyomsávos köves meredek jött, ahol sajnos sokan leszálltak és az út mindkét oldalán tolták a bringát. Próbáltak többen is kiabálni, hogy aki tolja, menjen át a jobb oldalra, de hát nálunk ez még ne működik. Szerencsére sikerül leszállás nélkül megúsznom a felmenetelt és végig a nyeregben tudtam maradni.

A Szarvas-szérű után következő lefelé jött a következő összetűzés, amikor is az egymás mögött haladó sort szerette volna megelőzni pár lelkes rájder maguk és a többiek veszélyeztetésével. Nem tudom ennek mi az értelme, de ők tudják. Leérve Pilisszentlászlóra kicsit helyreállt a rend és Dobogókőig nem történt semmi különös eset. Ott a hosszútáv elfordult balra és irány a számomra ismeretlen rész.

Próbáltam az erőmet beosztani, mert ezt a 26 km-es "kitérőt" nem ismertem és nem tudtam mivel is számoljak. Ha tudtam volna, lehet, hogy le sem kanyarodtam volna! :-) Egy darabig nem volt gond, mert lefelé haladtunk, de tudtam előbb-utóbb ennek vége lesz és elindulunk felfelé, mert valahogy még vissza is kell jutnunk ide. Az első pár emelkedő még nem jelentett gondot, de ekkor jött számomra a fekete leves. Pilismaróttól felfelé jöttek a kerékpárral járhatatlan részek. Sziklás hegyoldalon felfelé mászva egy hegymászó is megirigyelhette volna azt a küzdelmet, ahogy próbálkoztuk a bringát magunk mellett tolva, bringás cipőben zerge módjára egyre feljebb és feljebb jutni. Akkor ott nem volt mókás kedvem. Azt hittem rossz versenyre neveztem be. :-(

Ezen túljutva a saras utak keserítették meg az életemet. A többi előttem elhaladó bringás addigra igen csak széttúrta az addig sem könnyen járható utat és a fákat kerülgetve elég mókás jelenség lehettem. Persze még ekkor sem ült mosoly az arcomra. Nem is értem miért. Majd, amikor már azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet kezdődőt az erdőnézés második felvonása. A hegyoldalba készített lépcsőkön abszolváltunk pár méter szintemelkedést, persze a bringát ismételten tolva. Ez kicsit túlmutatott az elképzeléseimen és megmondom őszintén lelkileg és ebből kifolyólag testileg is igen nehezen viseltem eme megpróbáltatásokat. Már ott tartottam, hogy megállok és elgondolkodom az élet nagy dolgain. Szerencsére vége lett a mászásnak és jöttek a tekerhető részek, de még ez sem nagyon kárpótolt az eddigiekért.

Nagyon fáradtnak és éhesnek érzetem magamat és tudtam van még hátra 36 km és pár igen kemény emelkedő. Visszaérve Dobogókőre sikerül visszanyernem lelki egyensúlyomat, ha a testit még nem is. A Dömörkapu felé vezető aszfaltos útra vezető meredek egynyomoson ilyen gyorsan még nem jöttem le. Szegény hosszútávos kollégám, akit megelőztem meg lehetett rémülve, mert bár ő sem ment lassan, de egy balról felkiáltást követően gyorsvonatként mentem el mellette. Mivel a pályát innentől kezdve már jól ismerem, ezért gyorsabban telt az idő és fogyott a távolság.

Elkezdtem utolérni a lassabb középtávosokat is. Legnagyobb meglepetésemre Hámori Andrist a cél előtt 7-8 km-el utolértem. Váltottunk pár szót majd robogtam tovább. Itt az egyik meredek, köves lejtőn sikerült közelebbi ismeretséget kötnöm pár középtávossal, akik az út mindkét oldalán tolták a bringákat lefelé és nem hagytak helyet részemre. De szerintem nem is számítottak rá, hogy valaki még lehet náluk gyorsabb. Szerencsére az utolsó pillanatban elkapta egyikük a bringát így még éppen elfértem közöttük és megúsztam a perecet.

A célig már nem történt semmi és áthaladva a kapun indultam is a sátorhoz, ami legnagyobb meglepetésemre már össze volt hajtogatva. Persze ez érthető volt, mert ekkorra az eső már igen csak esett. Karesz elsőként gratulált, aki ha nem kap defektet, akkor korosztályában középtávon a dobogó 3. fokára állhatott volna, de így sajnos csak a 4. lett. Persze ez is igen szép teljesítmény tőle, hiszen Ő a futás nagymestere és nem a hegyikerékpár megszállotja.

Pár szót még váltottunk a többiekkel, majd az egyre erősödő esőzés miatt indultam is haza. Sok tanulsággal járt ez a hétvége is számomra, de az ember saját hibájából tanulja a legtöbbet. Remélem, tudom kamatoztatni az itt tanultakat és máskor nem követem el még egyszer. Bukinak meg üzenem, hogy nincs veszve semmi, fel a fejjel!!!
 
Gratulálok minden csapattársamnak, akik teljesítette az általa választott távot.

Beszámoló: Pásztor Laci

Dala beszámolója:

Azt csiripelték a madarak a verseny előtti napokban, hogy saras lesz a pálya. Ezen okból - és hogy úgyis már leakartam cserélni a kopottas Racing Ralph gumikat a bringámról-, rendeltem egy pár Rocket Ron gumit, aminek elvileg péntekre meg kellett volna érkeznie hozzám. De nem jött! Pénteken kapta meg a gumit az üzlet, ami nekem már csak hétfőn jött volna meg. Gyors telefon és megbeszéltem a boltossal, hogy ha lehet vasárnap reggel útban a Duna Marcira felvenném. Bele is ment a srác, de reggel 8-ra tudtam csak megbeszélni vele a találkozót. Na gondolom sebaj, 8-kor felfeszem a gumit, 9 előtt visegrádon vagyok, rajtszámfelvétel, gumicsere, egyébb előkészület és 10 előtt végzek is!

Persze! Gumifelvétel 8.15, Visegrád 9.15, rajt 10.08 (nekem). Igy hát utolsóként vágtam neki a középtávnak. Hát nagy élmény volt egyedül megtenni az első kilométereket. Az aszfalton féluton utolértek a rövidtávos éllovas ifjoncok és csak lestek hogy ki vagyok és hogy kerülök eléjük. Ezekután kezdtem beérni a középtáv lovasait. Szép lassan jöttek egy, még egy és sorra előztem le mindenkit aki az utamba került.

A versenyből csak az maradt meg javarészt, hogy rajt, mindenkit leelőzök aki az utamba kerül egészen a végéig és a cél. Az előzgetések közbenn sajnos csak Andrisra emlékszem, Jucust lehet, hogy egy frissítőnél hogytam el és nem vettem észre. Volt még egy bukásom is amikor egy köves lejtőn sikerült megelőznöm a bicajom. Ekkor sikerült egy bukfencet csinálnom, aminek a hátsó zsebemben lévő kulacs és a benne lévő High5 nedű látta a kárát.

Na de sebaj, úgyis az egész a hátamra borult, bőrön keresztül is biztos hat! Elég jól sikerült a helyezésem ahhoz képest hogy utolsóként indultam neki a távnak. A célban Orsi volt a fogadóbizotság egymaga. Egy kis pihi és beszélgetés után sátrat bontottunk mire pont beérkezett Laci is a hosszú távról. Elosztottuk egymás között a csapatsátor alkatrészeit mindenki vitte amit tudott, azon szellemben hogy Erdőbényén hátha lesz egy olyan ember aki képes lesz újból sátrat formálni a sok cuccból.

Beszámoló: Daneluszki Laci
Fotók: Hostya Zoli, Nutrixxion, hegyibringa.hu