Június 5-6-án rendezték meg Bristolban a Ritchey Bikefest elnevezésű MTB versenyt. A színvonalas kétnapos rendezvény helyszíne az Ashton Court Estate volt, amely egy 850 acre (1 acre = 4046,85 négyzetméter) nagyságon elterülő mező, rét, erdő, gyönyörű kastéllyal. Itt rendezik meg minden évben a Bristol Balloon Fiesta-t is.

Az első napon zajlott a 12 órás küzdelem, vasárnap pedig 6 és 3 órás verseny közül választhattak az indulni vágyók. Leginkább a hazai 24 óráshoz tudnám hasonlítani a verseny, a kb. 9 km-es pályán, aki a megadott időn belül a legtöbb befejezett kört megteszi, az győz.

Szombaton gyönyörű napsütés volt. Másnap reggel kissé rosszkedvűen vettem tudomásul, hogy ha elindulok, ebből dagonyázás lesz… Rövid, kb. 15 mp-es hezitálás után persze az indulás mellett döntöttem .

Jól beöltöztem, kamásli, vízálló dzseki, nadrág, stb… Ezektől a nélkülözhetetlen ruhadaraboktól később sem váltam meg. Tuti én voltam az egyetlen, aki kamásliban tekert!
 
A cél kb. 10 km-re volt. Térképolvasásban elég jó vagyok, de azért időben elindultam, hátha eltévedek. Az eső nem akart elállni, de nem vette kedvemet.

Odaértem, átvettem a csomagot, a szokásos szórólapok mellett egy HIGH 5 zselére szóló kupon  és egy csini piros póló  lapult a tasakban. Chip-et nem találtam, de meglestem a többieket, nekik se volt. :-)

A sátorban szinte mozdulni sem lehetett az eső elöl menedéket kereső bringásoktól és a bringáktól. A 10 órás rajt előtt 10 perccel szólították a versenyzőket, hogy készülődjünk.

Beálltam én is a sátor előtt gyülekező tömegbe, majd elkezdtünk vonulni… hogy hova, nem tudtam. A pálya útvonalán, egy tágas mezőre értünk, ahol mindenki letette a bringáját és gyalogosan sétáltak tovább. Na, itt már végképp elvesztettem a fonalat, végül megkérdeztem  egy srácot, mégis most mi van? A választ hallva kicsit ledöbbentem:  a verseny futással kezdődik! A startpisztoly eldördülése után mindenki veszett tempóban rohant a bringájához, aztán gyerünk!

Irtó jó móka volt…

A pálya elején elég rendesen összetorlódtunk, ráadásul már az első kanyar után belekóstolhattam a jóba: nagy sár (igaz tekerhető), csúszós faágak, kövek… nem az erősségeim és a jó öreg Trek-em sem ilyen pályára való.
 
Nem törtem magam nagyon, szépen elengedtem azt, aki nagyon menni akart. A pálya teljesen új volt nekem, elég technikás, sok csiki-csukival, szint alig volt , nagyrészt singletrack, de azért lehetett előzgetni bőven. Meg is tettem, a szokásos forgatókönyv szerint zajlott a verseny: felfelé előzök, lefelé előznek.

Az első kör vége felé éreztem, hogy a fékemnek annyi, nem egyszer megállásra kényszerültem, hogy a bowdent visszategyem a helyére. Fogni is alig fogott, akkor és ott döntöttem el, hogy most már itt az ideje venni egy tárcsafékes bringát… Erre a terepre, plusz a sok eső miatt… Kell, na! :-)

Nagyon fárasztó volt a verseny, a csúszkálás, a szüntelen  koncentrálás, begyorsítás, lassítás rendesen próbára tett. Mivel minden befejezett kör számított, így még az utolsó, 4. körben sem lazsálhattam. Végül 02:47:13 alatt, kb. 36 km-t megtéve gurultam a célba.

Lehámoztam magamról a sáros göncöket, majd kis pihenő után elindultam felmarkolni a zselémet és kideríteni, hogy mire volt elég a mai mutatványom.
 
Időmérésben nagyon profik az angolok, ezt már korábbi versenyeken is megállapítottam: chip nélkül hogy csinálják, rejtély! :-)

A fősátorban egy hatalmas plazma tv-n lehetett követni a verseny állását. Kényelembe helyeztem magam az egyik széken és vártam. Na, végre az én kategóriám került sorra és nagy örömmel láttam, hogy 3. lettem.

A köridőim így sikerültek: (1) 00:43:46, (2) 00:38:16, (3) 00:44:23, (4) 00:40:57. A 2–ban már kicsit bátrabb voltam –lesz, ami lesz alapon-, a 3-ban nem tudom mi volt, a 4-ben belehúztam. Az első helyezett 2:54:10 alatt ment 5 kört, a második 2:59:19 alatt szintén ennyit. Van még hova fejlődnöm..
 
Odamentem az egyik staff-hoz, hogy most ilyenkor hogyan tovább?  Átirányított a szemközti sátorhoz, ahol a szpíker volt. Odamentem, két hostess lányka pózolt ott, karjukon sok éremmel. Mondom nekik, hogy ki vagyok és én lettem a harmadik. Rendben, és a kezembe nyomnak egy érmet.
 
Irány vissza a fősátor, ott kaptam még egy defektjavító készletet, egy kulacsot meg egy szép zöld gumileszedőt. Kérdem az emberemet, hogy akkor ennyi? Kész vagyunk? Erre ő, igen. Na, jó gondoltam, végül is itt biztos más szokások vannak.

Később kiderült, hogy volt dobogó meg díjátadás, írtam a rendezőnek és azt a választ kaptam, hogy más díj, pl. kupa vagy akármi nem volt. Ezt nagyon nem értem a mai napig sem. Miért nem akkor adják át a díjakat, mikor a dobogón feszít az ember?

Nagyon fáztam, nagyon fáradt voltam, így hazafelé vettem az irányt, de gondoltam a bringámat még csak lemosnám… ha lett volna hol! Mert itt olyan nekik nem volt, egy darab se. Sajnos benzinkutaknál is hiába próbálkoztam, de hála az én kedves „landlord”-omnak a kerti slaggal nagyjából sikerült lemosni a bringámat.

Két sikertelen próbálkozás után végre Angliában is bizonyítottam! :-)

És még egy gondolat, mert a hazai beszámolókban rendre előkerülnek a negatív kritikák: a magyarországi versenyek sok tekintetben messze jobbak az ittenieknél (pl. zene, hangulat, kaja a verseny végén, jó esetben még ingyen sör is…) Itt se kaja, se bringamosó, se hangulat… Szóval tessék megbecsülni a otthoni versenyeket!
 
Ja, és a 2 db képért fizettem 5 fontot…

Októberben újra rajthoz állok, remélem már az új bringámmal!

Végezetül egy hangulatos videó a Ritchey Bikefest-ről!