Június 18-án ismét Nagykovácsiban, a Tisza kastély parkjában gyűltek össze ismét a hegyibringások, hogy összemérjék erejüket a környező természetvédelmi területen kijelölt pályákon. A kiírás szerint három táv közül lehetett választani, rövid (30 km), közép (59 km) és hosszútáv (83k m).

A Merkapt csapatából rövidtávon Háden Tomi indult, középtávon Imre Szabi – hosszú tanakodás után -, Hámori Andris – még az utolsó utáni pillanatban sikerült neveznie -, Keczkó Zoli és én. A hosszútávot Csete Sanyi, Pásztor Laci, Daneluszki Laci és Wágner Balázs választották.

A rajt 10:30-kor volt, előtte még Zoli közreműködésével megkaptuk az új Moose csapatzoknikat, melyről kijelenthetem, hogy kiállta a próbát, nagyon jó volt benne tekerni, végre nem izzadt be a lábam, kellemes viselet. A zoknipróba utána Pásztor Lacival elmentünk egy bemelegítő körre, majd visszaérve már mindenki készülődött a távjának megfelelő zónában. A három távot 2 perces különbséggel indították.

Mi középtávosok a hosszútáv után indultunk. A pálya egy 6 km-es körrel kezdődött mely áthaladt a célterületen, és onnan folytattuk a hátralévő 53 km-t. Az első 2 km-t aszfalton tettük meg, majd egy 90 fokos kanyarral jobbra fordulva, egy emelkedőnél találtuk magunkat. Itt már szépen kezdtek feltorlódni a bringások. Valószínűleg a középtáv eleje utol is érte a hosszútáv végét, mert hiába tudtam volna feltekerni, annyira lassan haladtak előttem, hogy szinte fárasztóbb is volt, egyre többen gyalogoltak és végül mikor már előttem is megálltak kénytelen voltam én is leszállni és tolni. Nem értem, hogy akik tolják a bringájukat, miért nem tudják ezt egy oldalon csinálni, miért kell mindkét nyomvonalat teljesen lefogni? Erre nincs valami bringás kresz (pl., jobb oldalon tolom, bal oldalon tekerek)? Kicsit bosszantó volt.

Körülbelül a 10. km környékén húzódott szét annyira a mezőny, hogy az emelkedőkön nem volt torlódás. Az útvonal nagyon tetszett, vegyesen volt két nyomsávos földes vagy apró kavicsos út, haladtunk keskeny ösvényeken, néhol kicsit cross countrys jellegű volt, viszonylag rövid felfelékkel és lefelékkel, de akadt hosszabb egyenletes kaptató is.

Az erdőben olykor friss szamóca illat csapta meg az orromat és a Nagy Kopasz-hegyre felérve pazar kilátás tárult elénk. A frissítő állomások jó helyen voltak és mindenki nagyon segítőkész volt. Ez volt az első versenyem ahol meg is álltam frissíteni, ennek az egyik oka az volt, hogy körülbelül a rajt előtt fél órával vettem észre hogy a kulacsom a bekevert High5 izotóniás itallal otthon maradt, ezúton is köszönet Háden Tominak, aki kisegített egy kulaccsal, sőt még útközben mikor elviharzott mellettem még akkor is kérdezte, hogy elég lesz e. Viszont így már csak vizet tudtam tölteni bele, amit úgy éreztem, hogy a közel hatvan kilométeren nem lesz elég. Így a frissítő pontokon ettem banánt, szőlőcukrot, és ittam izotóniás italt is.

A pálya jelölése nagyon jó volt, a figyelmeztető táblák szintén jók voltak, a jobban kiálló kövek neon rózsaszínre voltak festve, szinte egyértelművé vált a helyes nyomvonal. Különösen tetszettek azok a táblák ahol előre jelezték, hány kilométeren milyen szintet megy föl vagy le az út, illetve 10 kilométerenként láthattuk a hátralévő távolságot is.

Nekem ez volt az első Crosskovácsi maratonom, mindenki azt mondta milyen szerencsés vagyok, mert ilyen jó időben és jó pályaviszonyok mellett nem nagyon volt még verseny. Összességében tetszett mind a szervezés mind az útvonal, a táj, a környezet. Élveztem, hogy az emelkedők egész jól mennek, a lejtőkön kicsit óvatosabb voltam a múltkori kicsúszás miatt. Végül 3 óra 33 perc alatt értem be a célba, kellően elfáradva.

Sajnos csapatunkból a fiúk nem voltak olyan szerencsések, nagyon sok technikai probléma akadt. Keczkó Zolinak tönkre ment az első teleszkópja, így feladásra kényszerült, Imre Szabi kb. 10 km-en belül két defektet is begyűjtött, és mivel az új csoda 29-es Gary Fisher bringájával jött a második defektet már ragasztania kellett. Wágner Balázs az első 6 km-en szintén hátsó defektet kapott, mely nagy időkiesést és motivációvesztést okozott nála. Így végül kicsúszott az időlimitből és a pályabírók nem engedték ki az utolsó 24 km-re. Pásztor Laci nagyon jó tempót diktált, még az időlimitet is elérte, de a lábaiba iszonyat görcs állt, így visszafordult az utolsó 20 km-ről.

Itt volt egy kis érdekesség. Visszafordult, de nem tudott más nyomvonalon menni, mint a kijelölt pálya, megállt a célkapu előtt hogy ne menjen át a chip szőnyegen, de a szervezők integettek neki, hogy jöjjön. Ezek után a szpíker nagy lelkesedéssel bemondta, hogy „ …És beérkezett a hosszútáv master 1 kategória 3. helyezettje, Pásztor László a Merkapt Maraton Team SE tagja” Persze Laci később tisztázta a helyzetet, így a dobogóra nem állhatott fel, de legalább pár percig dobogósnak érezhette magát, mi pedig nagyon büszkék voltunk rá. :-)

Egy hét múlva következik a Mountainbike Challange második állomása a Vértesboglári MTB Piknik, remélhetőleg ott szerencsésebb lesz a csapat… :-)

Addig is jó hátszelet!

Beszámoló Bartos Jucus
Fotó: Hostya Zoltán