A Keszthelyi-hegységben Gyenesdiáson rendezte meg április 24-én a Kinizsi SK egyesülete a néhány éve újjáélesztett egykori Bozót ill. Kürtős Kupát, amelyen 103-an álltak rajthoz. Szokásosan 3 táv közül lehetett választani a nagyjából 3500 méter hosszú, 200 méter szintemelkedéssel rendelkező pályán. Idén a 2, 3 és 6 körös táv kiegészült a SingleSpeed Bajnoksággal is, akiknek szintén 6 kört kellett teljesíteni. Csapatunkat Wágner Balázs képviselte a versenyen, így következzen az ő beszámolója:

Vasárnap arra ébredtem, hogy Veszprémben esik az eső. Elgondolkoztam, biztos ez kell nekem? Igen, kellett. Gyorsan ugrás a ruhába és indultam a megbeszélt helyre, ahol kis várakozás után befutottak a VKE-Nelson versenyzői. Bringák a kocsiba, aztán irány Balatonalmádin keresztül Gyenesdiás. Közben a kisbuszból átkerültem egy személyautóba, ahol „Csoki” a kölyökkutyus is üdvözölt, barátságosan, megharapdálva.

 
Siettünk, mert helyszíni nevezés volt, és aki időben odaért jutalmul kürtöskalácsot kapott. Tízig. A gyenesdiási Nagymezőn levő rajtközpont kifejezetten alkalmas verseny rendezésére, kellőképpen nagy, s a környező ösvényeken igen izgalmas és látványos versenyt lehet összehozni. Most sem volt ez másképp. Ragyogó idő várta a résztvevőket.

Tizenhárom órakor kezdődött a hatkörös futam, amire neveztünk. Közben megettük a szendvicseket, napoztunk, néztük a triálos srácokat, a kétkörös versenyt, a háromköröset, az 1x1-es pilótákat és a gyerekversenyt. Volt itt minden, úgy ahogy kell.

Aztán bemelegítés, öltözködés, tippek a pályával kapcsolatban, High5 szénhidrátos italport a kulacsba, pár guggolás és odagurultam a rajthoz. A hatköröset választottam, nem is lett volna kedvem a kisebb távokhoz. Hallom a mikrofonba ordítják: Rajt! Hátulról indultam, nehogy eldaráljanak rögtön az elején.

A pálya két emelkedőből és gyors lejtőkből állt. Nem volt nagyon technikás, pár éles kanyar, sodrós kanyar, erdei ösvény, fű, murvás rész. A vonat utolsó kocsijába szálltam, mert teljesíteni akartam a 6 kört nyugodt, egyenletes, jó tempóban. Szépen elkezdtem megenni a köröket. A tempómból és a pulzusomból ítélve, elég kirándulósra sikerült. A hosszú kaptatón vért izzadtam, mire a 4. körben felértem a 42-28-as áttétellel. A rövid emelkedőt pedig ugyanebben a körben már futva-tolva abszolváltam. Ezek után már öröm volt lefelé engedni a bringát a fák között. Volt egy-két kanyar, ahol a bringa megtáltosodva rohant a bokor felé, de szerencsére mindig meggondolta magát és visszahozott a pályára. A célterület környékén jóleső szavak és bíztatások várták a bringásokat. Kattogtak a fényképezőgépek, „nyomjadneki”, „nagyonjóvagy”, „mácsakkétkör” vezényszavak röpködtek mindenkinek a levegőben. Az utolsó lejtő tetején kaptam a „nem kell fékezni” trükkös mondatot, az alján várt rám a „vigyázz, lassan, csúszik” triumvirátus.

Hatodik kör utolsó pár méterén, már jól esett átgurulni a célkapu alatt. A veszprémi srácok előttem beértek, pár dobogós helyet is bezsebelve. Rohantam a kisbuszhoz és gyorsan kitúrtam a kürtöskalácsot, a maradék szendvicset és tele szájjal, széles mosollyal, megelégedve, végigtapsoltam az eredményhirdetést.  Aztán a többi verseny utáni dolog: bringa kocsiba, utazás és közben duma, két percre bebólintok, aztán mentem magam: „nem, nem fáradtam el”, majd érkezés.

Összességében a verseny nagyon jó volt, a pálya és a rendezés is. Új embereket ismertem meg, jókat nevettem, elfáradtam és beépült pár kilométer a lábamba. Jövőre is szeretnék menni erre a versenyre. Köszi a Merkaptnak mindent, a veszprémi srácoknak a fuvart és a hegyibringának a képeket.

Beszámoló: Wágner Balázs

Fotók: hegyibringa.hu, Dobos Ferenc