Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 

Hegyikerékpár

Magunkról
Csapattagok
Dicsőségfal
Rólunk írták
Fotóalbum

Kajak - kenu szakosztály

Sárkányhajó

Hegymászó és Túra Szakosztály

Atlétikai szakosztály

Tájbringa szakosztály

Triatlon szakosztály

Labdarúgó szakosztály

Gyorstollaslabda

Water Bike Szakosztály

Egyéb hírek

Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
Hegyikerékpár
Budapest-Debrecen oda és vissza kerékpáron

Ülök a TV előtt, lassan éjfélt üt az óra, kezemben némi tápanyag, mely az elvesztett kalóriákat igyekszik pótolni, miközben lábaim az asztalon pihentetem. Nézem, nézném a Tour mai szakaszának összefoglalóját, de gondolataim valahol még a magyar pusztán csavarognak. Csak mennek a fiúk… s ma mentünk mi is egy kicsit. Végeláthatatlan aszfaltcsík, mely leküzdéséhez talán 26-os kerekem örök körforgása is kevés lenne. Melyre szem ellát csak a végeláthatatlan füves puszta. Balra tekintve távolban a horizonton - talán délibábként jelennek meg - haloványan a hegyek, melyek a magamfajtát éltetik.

A hajnali napsugarak éltető frissességén a tűző nap forrósága lesz úrrá, s egyre lankadó jókedvünket egy-egy röpke gondolat, egy rövidke pihenő és néha a kulacsból kiszabaduló hűsítő cseppek bőrre cseppenése rázza fel. A napszemüveg mögül a szem néha csak egy-egy fán, elhagyatott istállón, s a nagyritkán felbukkanó gémeskúton akad meg. Hébe-hóba egy-egy ragadozó madár körözése jelzi, itt is van élet. Elsuhanó autók menekülőre fogva tűnek el a horizonton a napsugarak égető forrósága elől, miközben mi rendületlenül tekerünk célunk felé.

Néha egy madárles készteti megállásra a bádogdobozban utazókat, kik kiugranak, felszaladnak a néhány létrafokon, majd egy röpke pillantás után gyorsan vissza a hűtött dobozba, és már suhannak is tova. Lassan a 200. km-t tapossuk és nincs itt semmi. Vagy igen? Hazánk első, és legnagyobb nemzeti parkjában járunk, melyet a 33-as főút szel ketté. Tiszafüred és Debrecen között bő hetven kilométeren csak egy település, Hortobágy rázza fel az utazót a hosszú egyenes szakaszok, és az egy kézen megszámlálható kanyarok sokasága mellett. Itt nincs mese, menni kell…

A 3. „x” előtt pontosan egy évvel a köszöntők hada között egy telefonhívásra kaptam fel fejemet. Sanyi érdeklődött, lenne-e kedvem egy laza túrához. Történt ugyan is, hogy az Underworld Kupán fogadott, talán életébeN először és utoljára. Vesztett. Így némi dobozos folyékony kenyérrel zsákjában, a 2010. évi Tour 5. etapjának idején a TV helyett a Hortobágyon izzadtunk és bringáztunk nem is keveset. Hajnali egy óra előtt gyengén pislákoló kerékpáros lámpa fénye töri meg a közvilágítás és az élő Kucorgó tér unalmát. Zsokéja napszemüvegben, enyhén álmosan de mosolyogva fogad. Egy kézfogás, és az éjjel-nappaliban az első meglepődés az eladók részéről. A Heineken innen Debrecenbe megy bringán. Az eladónak másfél óra kocsival, mi picivel többre tervezzük.

Pontban egykor indulás. A Pesti út emelkedője lesz az első, mellyel megküzdünk, de ismerjük mint tenyerünket, így nem okoz különösebb gondot, főleg az első kilométereken nem. Legnagyobb településünk, és egyben Fővárosunk fényei a távolba vesznek, így a lámpáinkat extra fényerőre állítjuk. Irány a második legnagyobb, azaz a cívisváros. A 31-es főutat szélesítik már egy jó ideje, így száguldásunk 25 km/h átlagtempóban merül ki. A nappali hosszú kocsisorok helyett most élvezzük a csendet, a nyugalmat és a ritkán elsuhanó korán kelő vagy épp aludni igyekvő autósok mindenre kiterjedő óvatos előzését, melyet nappal közlekedő társaik is átvehetnének.

Viszonylag lendületesen és jó kedélyűen letudjuk Maglód, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Szentmártonkáta kihalt főutcáit miközben a hazafelé vezető opciókon egyezkedünk, hátha nem… de ebbe belegondolni se merünk. Nagykáta után Jászberény határában tartunk gyors pihenőt hajnali fél négy környékén, majd a hazafelé tartó fiatalok biztatása mellett haladunk át a településen. Figyelek, hátha unokaöcsém is épp most igyekszi hazafelé. Lehel kürtjének lakhelyét elhagyva már a távolban felsejlenek a hajnal első pillanati, s következik egy véget nem érő tekerés a Jászságban.

Hevesre már világosban érkezünk, de korán, mert még a pékségek is alszanak, csak a teherautó forgalom erősödik. Dormándnál jobbra fordulunk a 33-asra, és egy közkútnál tankoljuk fel folyadékkészleteinket. Itt egyezünk meg, hogy a Jóreggelt szeletek mellé szükségessé váló reggelimmel Tiszafüredig várok. Első fotók a tiszai átkelésünk alkalmával készülnek megállva egy pillanatra a hídon. Hat előtt tíz perccel már túl vagyunk a 140. km-en. Bár még mindig korán van, hisz a boltok zárva vannak a Tisza-tó fővárosában.

A benzinkutas útmutatása alapján a piac melletti pékségben szerzem be reggelimet, melyet a szomszédos padra telepedve fogyasztok, miközben útitársam egy energiaszelettel teszi ugyan ezt. Háromnegyed hét környékén hagyjuk magunk mögött a Tiszafüred vége táblát, s vetjük bele magunkat a számomra még ismeretlen terület, a Hortobágy sűrűjébe. Az előzetes térképnézegetés és a közúti táblák tájékoztatása szerint innen 35 km-en keresztül lakott terület nem lesz, így magunkra és kitartásunkra vagyunk utalva. Kényelmesen pörgetve fogom elől a szelet Süncinek, ki már le-leszakadozva adja tudtomra, nem sietünk sehova. Bő órás tekerés után forgalomirányító tartja fel sietős autós utazókat, s az új KRESZ-nek is megfelelően előre csorgunk mellettük. Kétkerekűn érkezvén a tárcsás ember továbbenged, de mi inkább négykerekű társainkkal kelünk át a Hortobágy kilenclyukú hídján.

Hídról legurulva jobbra térünk, s a turisták hadára készülődő kofák sátrai közepette a kiszemelt közkút felé tartunk. Míg Favoritos társam megtölti kulacsát én életem eme, hídon való átkelésének pillanatát néhány fényképpel örökítem meg a műemlékről. Néhány száz méterre a Hortobágy látogató központjától egy kimustrált tank állít emléket a hortobágyi tankcsatának, melyet az objektívem is megörökít. Innen ismét bő 30 km következik települések nélkül, s a következő már úti célunk, Debrecen lesz. Egy röpke kisdologra állunk csak meg, és a Balmazújváros elágazásban található körforgalomban tett tiszteletköröm után nem sokkal a horizonton egy kerékpáros körvonalai tűnnek fel.

A hosszú egyenesben alig-alig akarnak már fogyni a méterek, és a 200. km túllépve végre összeér Debrecen és Budapest kerékpáros közössége. A második és a legnagyobb lélekszámú vidéki város között hátralévő bő tucatnyi km-t a három „állat” már együtt teszi meg. A helyi viszonyok között dimbes-dombossá váló utat Sünci és Hápi kerékpárosok fogadására érkező Röfi, a debreceni kerékpárosok egyik vezéralakja és előre tolt helyőrségi katonája társaságában teljesítjük, és egy közel 6 km-es gurulás után megpillantjuk fél tíz után néhány perccel Debrecen város közúti jelzőtábláját, mely mellett nem mehetünk el közös fotó nélkül.

Hát itt vagyunk, megvan a táv fele és szűk 220 km.

budapest-debrecenAz emlékkép után röpke kitérőt teszünk az egyik üzemegység bejáratához, ahol ünnepélyes keretek között a sör gazdát cserél. Röfi invitálására kis városnézés közepette a Debreceni nagytemplom tövében tartunk egy kis pihenőt, miközben tekintetünk a Főtéren csordogál végig. Kellemes meglepetésemre házigazdánkban egy igazán kedves embert tisztelhetek meg, miközben többször is felajánlja a lehetőséget, maradjunk egy éjszaka erejéig a Hortobágy fővárosában. A felkínált lehetőséget szívélyesen megköszönve most visszautasítjuk, jelezve, legközelebb több napra jövünk. A finom ebéd és a jó társaság dacára fél egy felé ismét nyeregbe pattanunk, hogy visszatérjünk a Fővárosba.

Hortobágy településig viszonylag gyorsan röppen az idő és fogynak a kilométerek Röfi társaságában. A látogatóközpontnál kiderül a víz, melyből reggel is tankoltunk nem a legjobb emberi fogyasztásra magas klórtartalma miatt és a kisnagy dolog se ingyenes. Így a vízért, dolgunk végzéséért némi forintot hagyunk a pusztán. Rövid búcsúzás után Debrecen és Budapest kerékpáros népe külön válik és irány az unalmasan hosszú kelet, és kilométerben gazdag nyugat.

Lassan a napi tekert km mennyiségemet is megdöntöm, így innentől kezdve minden megtett méter újabb rekord. Hazafelé következő megállónk Tiszafüred, hol egy kisközértben próbálunk ásványvízhez jutni, mely sikertelenség miatt a tópart közelében található német üzletláncban töltjük fel készleteinket. Röpke frissítő és a készletek feltöltése után némi jeges gombóc ad felüdülést, és jöhet a következő szakasz a tóparti bringaúton Abádszalók érintésével Kisköréig.

A vízmű előtti strandon fogad a magyar valóság. Azon már meg se lepődtem, hogy a gépjármű forgalom kirekesztését szolgáló sorompók mindenhol nyitva, a kerékpárút tábla sok helyen leszerelve, és sokszor le-letoltak a négykerekűek a bringás turistáknak épített aszfaltcsíkról. Tavaly csak egy kerítésbe botlottunk mikor Vírussal körbe tekertük a tavat, idén már előtte a strandon való átkelésért is napi belépőt kell(ett volna) váltani a bringaúton közlekedő kerékpárosnak. Pedig nem is oly messze tőle tábla hirdeti, EU-s támogatásból, a kerékpárosoknak készült a szilárd gátburkolat. Mely mára inkább autóútként funkcionál a lusta nyaralóknak és horgászoknak.

Kiskörét elhagyva búcsút intünk a Tisza-tónak is, és egy kisebb településen áthaladva hosszú de kanyargós úton jutunk be Hevesre elérve a 31-es utat. Ezen szakaszon a km-t jelző irányító táblák pontossága hagy kívánni valót és a fáradó vándornak ez néha már bosszúságot okoz mintsem problémát. A kisvárosban megállunk némi frissítőre és egy szendvicsre. A pultos hölgyek igazából fel se fogták, mit két viseltes arcú kerékpáros mondott nekik a napi penzumról, honnan jöttök kérdésükre.

Az üzlet előtt a járdára kitelepedve úgy befészkeltük magunkat, mint aki soha nem akar onnan tovahaladni. Itt már éreztem combomban a fáradságot, és a Jászberényig tartó 30 km-en Sünci mögött utaztam szélárnyékban. Megbeszéltük, következő megállónk Nagykáta és onnan egy seggel haza. Nagykátáig én fogtam a szelet és igencsak néha-néha már összeszorultak fogaim egy-egy pedálfordításra. Kátán röpke felvetésem miszerint vonatozzunk haza hamar elvetve és röpke pihenő és némi Sünci féle svájci izomkenőcs után következett eddigi életem legszenvedősebb 40 km-e.

Minden egyes pedálfordulatnál kellemetlen fájdalom a combjaimban, mire a szám furcsa vonalba kerekedve szívtam nagyokat. Lassan de vicsorgatva fogytak a méterek és a települések. Sülyben a kagylós kútnál kulacstöltés, majd a dombság déli nyúlványainak emelkedőjével küszködve Gyömrő érintésével ismét a 31-es út következett mely már az utolsó 5 km-t jelezte a nem mindennapi túránk vége felé közeledve.

Hamarosan feltűntek a madaras multibolt fényei, és a két körforgalom után az utolsó emelkedőn, az M0 felüljáróján is átverekedtük magunkat. Innen jött az örömbringázás. Vagyis jött volna, mert a táv szellemileg annyira lefárasztott, hogy a teljesítményt még a mai napig se tudtam felfogni. Hazaérve a lépcsők helyett rámpát kértem volna, ha lehetett volna egyet kívánni.

Egy kiadós zuhany és némi vacsora után másnap vidáman de szellemileg picit fáradtan ébredtem s délutánra mintha mi sem történt volna, szaladgáltam, mint ahogy szoktam. Szombaton már a bringa is előkerült, és azóta meg se állok….

455,3 kilométer, 22 óra 15 perc alatt Budapest-Debrecen oda, és vissza kerékpáron.

2010.07.11 16:15:22   |   Vissza
1. Peti 2010-08-10 17:00:09
Azóta is őrizgetem a doboz sört, ilyen madárlátta ajándékot még sosem kaptam. Köszönöm és hatalmas gratula nektek! :) Balu szavait idézve: kemények vagyok srácok mint a büfés szendó...
2. Zeezoltano 2010-08-10 19:53:26
Csak egy szó . Gratulálok!!
3. H.Z. 2010-08-10 20:05:56
Elvetemültek!!!! :-))))
4. Zotya 2010-08-11 20:22:09
Ezt nevezem teljesitmenynek!!! Le a kalappal gyerekek.

Szóljon hozzá!
Név
E-mail
Milyen nap van ma?
E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set