Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 

Hegyikerékpár

Magunkról
Csapattagok
Dicsőségfal
Rólunk írták
Fotóalbum

Kajak - kenu szakosztály

Sárkányhajó

Hegymászó és Túra Szakosztály

Atlétikai szakosztály

Tájbringa szakosztály

Triatlon szakosztály

Labdarúgó szakosztály

Gyorstollaslabda

Water Bike Szakosztály

Egyéb hírek

Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
Hegyikerékpár
6. I.Košický Bike Maratón avagy hatodik Kassa Bike Maraton

Pár éve mindig hallom a debreceni ismerősöktől, hogy milyen jó volt a Kassa maraton. Idén engedvén a csábításnak és mivel jó edzésnek tartottam Salzkammergutra ellátogattunk északi szomszédainkhoz. Három távon lehetett megméretni magunkat, 25, 50 és 90 km-es távokon. A szinttérkép alapján döntöttem a 90 km mellett.

Pénteken délután már elindultunk Debrecenből a Zemplénbe, hogy közel legyünk a határhoz és a reggel 9:15-kor induló rajtra könnyen ott tudjunk lenni. A Merkapt SE csapatából Pántya Vida Zsuzsi (50km) és jómagam vágtunk neki a versenynek, de a civisvárosból igen népes csapat látogatott el a versenyre.

Reggel Jahodnán nagyon párás levegő, kissé szemerkélő eső fogadott. Szerencsére hideg nem volt, de azért inkább jól felöltöztem. A hosszú táv rajtja után egy aszfaltos emelkedőn másztunk fel a sípálya teteje felé, az út rövidesen dózerre, majd egynyomos ösvényre váltott. Sár az volt bőven, bár ekkor még nem aggódtam. Próbáltam beosztani az erőmet, nem nagyon hajtósan, de azért nem is túrázósan menni. Az erdőben alig lehetett ötven méterig látni. A velem együtt a hosszú távon induló ismerősök vagy megelőztek, vagy lemaradtak tőlem.

Felértünk egy gerincre ahol már felszakadozott a felhőzet és ki-ki villantak a közeli hegyek vonalai. A látottakból arra következettem, hogy hamarosan felérek, mert már inkább egy magasságban láttam a magammal a csúcsokat. Pár perc múlva meg is érkeztünk "Lajoska" nevű hegyi házikóhoz ahol a vízzel vártak minket a szervezők. Innen ismét mászás, majd egy gyors, de köves lefelé következett ami egy aszfaltútra vezetett. Lassan felkanyarogtunk a lokátor állomásig, itt ismét itató és etetőpont várt minket. Innen egy nagyon meredek, köves egynyomos lefele következett, amit sikerült a kormány mögött nyeregben ülve véghezvinnem. Eddig a pontig nem is voltak gondjaim a lefelékkel, de innen egyre jobban kivette az erőm a gyurmaszerű sár, amiben kisebb lejtésnél rá kellett tekerni, hogy haladjak.

Rövidesen Opátka nevű faluba érkeztem ahol kellemes meglepetés várt. Az itatónál beszéltek magyarul és még a bringám is megmosták, a helyi erők sürögtek-forogtak körülöttünk Innen ismét mászás következett előbb aszfalton, majd egyre meredekebb és sarasabb emelkedőn. Közben kisütött a nap is és persze a derekamba is beleállt a fájdalom. Néhol leszálltam tolni, de inkább csak azért, hogy csökkenjen a fájdalom. Felérve - már lassan 50 km környékén jártam - vígan gurultam Jahodna felé és ezzel letudván az első, állítólag nehezebb kört.

Hoppá! Ismerős arcok az út mellett! Megálltam és azt a fontos infót kaptam, hogy Soma (az előttem haladó debreceni ember) eltévedt és valószínű a mögöttem haladó ismerősök is jobban lemaradtak, mint gondoltam. No sebaj, irány a második kör, pedig már nem sok kedvem volt hozzá, de becsületből nekiláttam.

Jahodnán gyors frissítés, nagyon segítőkész frissítőkkel. Egy gyors balos és egy hatalmas mezőre vezetett ki az út. Ilyen helyen még nem bicóztam. Hatalmas kaszáló a hegy oldalán és keresztben le kellett gurulni és csak gyönyörködni az egyébként csodálatos panorámában. Örömöm nem tartott sokáig... Ismét mászás , nem is lett volna vészes, mert nem meredek volt, de annál sárosabb, és nehezebben járható, mivel a fanyüvő gépek jól összevágták az utat. Ahányan elmentek előttem annyi felé vezetett nyom, senki sem tudta hol lenne jobb menni. Én az arany középutat választottam, bele a híg pötyőbe, az legalább nem volt ragadós és mély.

Hosszú fárasztó mászás volt, sűrűn leszálltam tolni, mert a hátam is rakoncátlankodott. Itt már azt sem tudtam, pontosan hol járok a szinttérkép szerint. Egyedül voltam már a jahodnai frissítő óta. Se előttem, se utánam senki. Találkoztam szervezőkkel egy-két elágazásnál, de érdemleges választ nem igazán tudtak adni. Már jó ideje másztam amikor végre valaki azt mondta, hogy 5 perc a "top". Tény, hogy kb. annyi volt, de nekünk még onnan is tovább kell másznunk, ez kicsit sz..ul esett, ezért itt megálltam enni és kifújni magam. Ez olyan 75 km környékén lehetett.

Újult erővel nyeregbe pattantam és tovább másztam amikor hirtelen kilyukadtam a már reggel látogatott "Lajoska" házig. Itt ismét kaptam vizet és jó szót (magyarul). :) Gyors köves lejtő következett, majd kiértünk egy nagy mezőre ismét, de itt már újra emelkedett. Meleg volt, tűzött a nap, most láttam meg, hogy kb. 10 perccel előttem egy másik versenyző próbál előnyt szerezni. Kiértem egy aszfaltos útra, ahol a szervező néni azt kiabálja, hogy Jahodna négy kilométer. Juhéjj, gondoltam az már megvan gyorsan, mindent beleadva tekerek felfelé. Az egyik kanyar után már hallom a hangosbemondó hangját, kész megcsináltam... Gondoltam én, de egy szervező a kibójázott ösvényre mutat lefelé. Hohó, de vicces, még egy kis kunkor is belefér, nagyon jó kedvem volt, meg látván a nyomokat valami azt sugallta, hogy ez csak egy kis flikk-flakk a végére. De már lassan öt perce csak lefelé száguldozok a dózeren. Nagyon elkeserített, hogy ezt még vissza kell másznom. Egy forduló után ezt muszáj is voltam megtenni. Egynyomos lassú mászás vette kezdetét ekkor már csak és kizárólag mókuskerékben. Szép lassan felaraszoltam és ahogy kiértem az erdőből ott várt kiabálva a debreceniek örömködő tábora! Végül a szintidőn belül egyedüli magyarként sikerült lenyomnom a 90 kilómétert.

Nagyon jó szervezés, pályakijelölés és családias hangulat jellemezte a versenyt. A verseny végén tombola volt ahol egy szlovák könyvet nyertem, de mivel nem értem be a végére nem kaptam meg, de fogom tudni nélkülözni. :-) Gulyás és kofla még az utánam érkezőknek is jutott.

Zsuzsi is ügyesen teljesítette a magára vállalt 50 km-t a nehéz terepviszonyok ellenére is. Jövőre veletek ugyanott!

Beszámoló: Röfi


 

Pányta-Vida Zsuzsi: Én az 50-es távon indultam, amit a résztvevők 48 és 57 km között mértek. Reggel még nagyon nem akaródzott elindulni, mert eléggé Szilvás-gyanús volt az időjárás, bár attol jóval melegebb volt. Aztán megjelent a másik 2 debreceni lány (Dina és Orsi) és ellentmondást nem tűrő volt a tekintetük, amit fokozott a lelkesedésük, úgyhogy sipirceltem nevezni, meg öltözni. Zsoci, mint istállófőnök és edző a bringámat állítgatta és mivel nagyon anyázott, feltűnt, hogy nem minden frankó… az első váltó beleért a nagy lánctányérba és súrlódott. Nem is indultam el a mezőnnyel, a csajoknak meg úgy tudták, hogy már nem is megyek, úgyhogy elrajtoltak nélkülem. Kb 2-3 perc múlva meguntam a váltóval való szöszölést, mondtam, hogy nem érdekel a technika, majd megyek kis tányéron, ha nagyon gáz. Ezzel üldözőbe vettem a mezőnyt. Jó kis mászással kezdődött, ahogy illik, az első 10 km nagyon combi volt. Az első itatónált utolértem a csajszikat. Onnan a maraton feléig együtt mozogtunk. Minden nagyon csúszott-mászott, köd is volt, mi meg csacsogtunk, jobb volt együtt… A 20. km-ig megint lényegében felfelé mentünk, ott jött a második frisstő, ahol megint várt a terülj- terülj asztalkám és volt sós banán is, amit a legendákból már ismertem.

A segítők stílusában: „Kedves Magyarszki, elveszem a bringádat, kicsit letakarítom, meg befújom a láncodat, meg feltöltöm a kulacsod, te meg addig egyél csak!” Mostantól biztos nem hiszek senkinek, aki azt mondja, hogy a szlovákok általánosságban véve utálják a magyarokat. Kaptam az úton szamócát túrázóktól, pár esetlen, de kedves magyar szót tekerőktől és lelkes segítőkészséget az itatóknál.

A 20. km után elkezdődött a lejtés egy kisebb fajta zuhanással (elég technikás, meredek lejtő, 3-400 méter minusszal). Itt már a triumvirátus kezdett szétszakadozni és egy hosszabb lejtő után már csak Dinával találkoztam. Egyedül már nem volt olyan vicces, ellenben a nap végre előbújt, a táj gyönyörű volt és a fröcskölő sár sem zavarta már meg lelki békémet, csak az, hogy a napsütés miatt a fülembe mászott az Emberek zenekar: „Süt a nap nehogy szomorú légy…” refrénje, amitől frászt kaptam, de nem tudtam elűzni.

Nem nyomtam nagyon, mert Zsoci óva intett, hogy a végén lesz egy mókusozós hosszú emelkedő, aminek sosincs vége, arra tartogattam az erőmet. Még jó, mert tényleg jött a hosszú mászás, ami nem akart elfogyni és ráadásul tiszta sár volt, amiben néha elkapartam. Aztán vége lett és jöttek megint a nagyon jó lefelék, single trailek, pontosan nem tudom hol és milyen hosszan, mert se óra, se km óra, se szinttérkép nem volt nálam.

Aztán meghallottam a rajt-cél terület ricsaját és azt hittem végre vége, nem is értettem minek ide még egy itató... Meg sem állva túlmentem és megláttam a nyilat, hogy az 50-es ráv merre folytatódik. Hoppá! Visszafordultam az itatóhoz, ahol egy  segítő rögtön odafutott és kikapta a kezemből a bringát, hogy rendbe teszi és sajnálkozott, hogy még bizony van 9 km. Ezért aztán megint toltam egy kis sós banánt müzli szelettel és ellenőriztem az ivótasakot. Kimentem a kiskörre, ami kellemesen lejtett ám tudtam, hogy ezt még keservesen vissza kell majd mászni, ahogy kellett is. Ráadásul Dina utolért, úgyhogy a végére még egy kis verseny is lett. Kiszakadt a tüdőm, leszakadt a lábam, de sikerült előtte beérnem. A szlovák csajok viszont kőkemények, úgyhogy mea culpa: érem nincs, 6. lettem.

Nagyon szép volt, nagyon profi volt, mindenkinek csak ajánlani tudom a szomszédolást. Ja, a tombolán meg szétnyerte magát a debreceni különítmény: kesztyű, műhelypumpa, könyv (szlovák nyelvű), szerszámtartó stb.

2009.06.29 13:20:14   |   Vissza
Szóljon hozzá!
Név
E-mail
Milyen nap van ma?
E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set