Ha november, akkor Siófok. Tulajdonképpen szezonzárónak is lehet nevezni ezt a versenyt, hiszen mióta futok, ez mindig az év utolsó versenye, utána kis pihenő, majd kezdődhet a kilométer-gyűjtögetés a jövő évi megmérettetésekhez. Négy éve itt futottam az első félmaratonomat, az idei pedig már a harmadik Balaton Maratonom volt. A siófoki verseny azért is különleges, mert nem egyben kell lefutni a 42 km-t, hanem 14-7-21-es leosztásban.

Idén nem terveztem csúcsokat dönteni, főleg mivel a verseny előtt két nappal elkapott valami torokfájós kórság. Mivel nem tűnt nagyon vészesnek, úgy döntöttem, hogy szombaton mindenképpen futok, a vasárnapot meglátjuk. Családiasra sikeredett végül a hétvége. Na, nem azért mert kevesen voltak, hanem mert apu és Buki is lejött futkorászni. Bukinak ez volt az első futóversenye, de azt hiszem menthetetlenül elkárhozott. Apu és én mind a három távra neveztünk, öcskös szombatra 14 km-t, vasárnapra egy 10-est tervezett.

Szombaton reggel értünk le Siófokra, szobát szokásosan a rajt felett az Aranypartban foglaltunk Gaál Tomiékkal együtt. Van annak előnye ha ráér az ember rajt előtt 5-10 perccel kibújni a meleg szobából. Valahogy minden évben egyre hidegebb van ilyenkor. Négy éve még majdnem pólóban futottunk, tavaly már eléggé hűvös volt, idén már csak 3-6 fok. De csak az első 10 percben fázik az ember, utána már egész jó.

Szombaton fél 11-kor volt az első rajt. Bukival úgy beszéltük meg, hogy elindul velem, aztán meglátjuk. Jött is szépen egész végig, jó volt, hogy nem egyedül kellett futni. Néztem az órámat néha, és egész jó részidőket mutatott, holott nem éreztem úgy, hogy gyilkos tempót mennénk. Útközben összefutottunk Ildikóval is, sajnos ő nem tudott vasárnapra is maradni. Végül sokat javítva a tavalyi időmön, 1:21:53 alatt értünk be. Tomi és apu ekkor már rég fent voltak a meleg szobákban :-)

A délutáni körig volt néhány óránk, ettünk, szereztünk forró menzás-teát, meg aludtunk egyet. Idén is volt két elvetemült, aki megfürdött a Balcsiban.

A délutáni 7 km-s kört egyedül futottam, de így is sikerült jobbat futni, mint tavaly. Nem is néztem közben az órát, csak mentem. Az óra a végén 39:37-et mutatott. Örültem az időnek, mint majom a farkának. Csak mire vacsorázni kellett menni, a vádlim már jelezte, hogy kissé túlbuzgó voltam napközben. Fél óra egy helyben ülés alatt úgy beállt, hogy alig bírtam felmászni a lépcsőn.

Este nem maradhatott el a szokásos party sem, ahol öcsivel ugráltunk még két órát jó kis retró zenékre, aztán éjfél környékén bezuhantunk az ágyba. Tomiék elfáradtak vacsi közben, ők már nem jöttek le bulizni. Az ugrálás viszont jót tett, kiugráltam a vádlimból a húzódást. Csak a takonykór támadott meg az éjszaka folyamán.

A vasárnapi félmaratonra megérkezett Tóni és Karesz is (Kareszt én már csak az egyik fordulónál láttam elsuhanni, pár km-rel előrébb járt akkor már, mint mi). Az első kört Bukival tettük meg. Nem mentünk túl gyorsan, nekem folyt az orrom, neki meg izomláza volt szombatról. A második kört már egyedül futottam a saját kis megszokott tempómban és vigyorogva értem be a célba. Ennek ellenére ez is sokkal jobb idő lett, mint tavaly.

Végül 4:11:04 lett a maraton. Erre már lehet alapozni.

Jövőre pedig ismét irány Bécs (és leírom: 4:30!)

Beszámoló: Szántai Vecsera Orsolya
Fotók: www.futanet.hu, KeMa