Igaz, hogy az ébresztőórát reggel hatra állítottam, mégis hajnali 3 óra 52 perckor felriadok, a magam által kreált nyomást egyre nehezebben viselem. Szállásunk ablaka egy tipikus belsőudvarra néz, de a kelő Nap még erőtlen sugarai minden nehézség ellenére, sejtelmes félhomállyá varázsolják szobánkat. A tárgyak a sejtelmesség burkában fürdőznek még.

Oldalamra fordulva Levente fiamat kutatom magam mellett a szürkeségben. Megígértem neki, hogy a maraton előtti éjszaka együtt aludhat velem, Nyolcéves angyali arcéle még a félhomályban is nyugodtságot tükröz felém. Óvatosan jobb tenyeremet mellkasára helyezem, és ujjbegyeim alatt azonnal megérzem bársonyos szívének ütemes, egyenletes lüktetését. Számolok. Lassan visszazuhanok a kilométerek világába.
   
Ezernyiféle gondolat kavarog bennem. Mind-mind a maratontól indul el, és a gondolatfoszlányok szövevényes szálai más és más érzésekhez, személyekhez vezetik tudatomat. Ebben a fél éber állapotomban világosan kirajzolódik bennem, hogy hihetetlen „mélyről” fogok futni a délelőtt folyamán.
   
Tavaly a római maratonom után, még azt vetettem papírra, hogy véget ért egy álom. A verőcei crossfutás megnyerése az álmok valóra válásáról és talán magáról a tényről is szólt, hogy hol kezdődnek és érnek véget ezen „álmok”. Erre tessék, most itt állok a prágai maratonom hajnalán és ezernyi gondolat kavarog a fejemben. Kell nekem ez a megmérettetés egyáltalán, hiszen az eltelt évtizedek során, már oly sokszor kizsigereltem a testem minden egyes sejtmagját? Most mégis a szokásos izgalommal tűztem fel a rajtszámomat, készítettem ki a cipőmet és állítottam össze a rajt előtti utolsó energiafalatkák sorrendjét. És újfent egy álmom megvalósítására készülődöm.

A vacsoránál is figyeltem a részletekre. Régebben nem törődtem vele, mert általában natúr csirkemellet ettem rizzsel körítve. Most ígéretet tettem hű edzéstársamnak Jucusnak (Bartos Juc), hogy szénhidrátban gazdag étket eszem. Bolognai szószos tésztára esett a választásom. Azt hiszem, így utólag jó döntésnek bizonyult! :-) A korán fekvés is összejött, ezzel szemben időnként felriadok és próbálok valamiféle kapaszkodót találni a realitás és a képzelet között.

Könnyen és frissen ébredek. A reggelim tradicionális jellegével is szakítok. Anno egy 4-5 tojásos rántottával indítottam a napot. Hiába én még az „öreg sasos” régi generációhoz tartozom. Most a tojások számát kettőre redukálom, és a maradék űrt, lekváros barnazsemlékkel tömöm ki. Bőséges mézes teával leöblítve.

A 7.45–ös indulásra végre összeállt a „verhetetlen” seregünk. Ma a Merkaptot hárman képviseljük. Aszódi Gábor, Dezső Sándor és jómagam, akár a Pécs-Harkányi erőpróbán (25 km). Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a barátaimnak tudhatom őket. Ismeretségünk több mint tizenöt éves és azóta rengeteg küzdelmet harcoltunk végig egymást segítve. Közelségük olyan biztonságot ad, hogy a nyugalom lassan úrrá lesz szorongásomon.

A rajthoz (Öreg Torony tér) 8 után pár perccel érkezünk. Szinte mindenen érződik a feszültség, még a levegő is vibrál. A több ezer induló és a kísérőik úgy lepik el a teret, mint rajzó méhraj a lépes mézet. Nem kapkodunk, nyugodtan átöltözünk, még egy-két közös fotó is belefér. A melegítést együtt ejtjük meg. Nagyon könnyűnek érzem magam, ami nem is csoda, hiszen január elseje óta 72 kilóról 64,9 kilóra fogytam. Nincs egy deka feleslegem sem, viszont cserébe ilyen gyorsnak már rég éreztem magam, igaz közben lefutottam 1572 kilométert.

A rajtszámunk alapján, közvetlenül az „A” szektoros profik után indulnánk a „B”- ből, de mi rutinszerűen az elsőbe állunk. Nagy meleg ígérkezik, még nincs 9 óra, de a napon, már most 20 fokot mérnek. Összeengedik a mezőnyt. Akár Rómában itt is mindössze 10 méterre állunk a végső győzelemre esélyes világhírű maratonistáktól. Mellettem egy idősebb hölgy toporog és zavartan mosolyog felém. Váltós rajtszámot visel és idegesen tördeli a kezeit. Mosolyommal és kezem nyugalomra intésével próbálok erőt sugározni felé. Még egy perc. Gáborékkal összeölelkezem és elköszönünk egymástól. Sajnos a hátproblémái miatt, most inkább Sanyával kezd 19’10” – ben, mint velem 18’40” –ben 5 kilométerenként. Magányra ítéltettem! Sebaj, legalább nem lesz kihez beszélnem közben. Összedörzsölöm a tenyereimet, majd orromhoz emelve őket, jó nagy adag meleg levegőt fújok közéjük.

Az, hogy klasszikus zenére rajtolunk, olyan erőt ad, hogy egy életéért harcoló angolna módjára, cikk-cakkban száguldva keresem a megfelelő tempót futó társaimat a mezőnyben. Az első 500 méteren egy kicsit lecsillapodik az embersereg és én végre ráállhatok egy jó iramot diktáló srácra. Közben átfutunk az első hídon és egy erős balos kanyarral passzáljuk az első kilométert.

1 km : 3’37” – pulzus: 165’
Az időm és a pulzusom is olyan megnyugtató, hogy a testem összes porcikája felveszi a jól megszokott ellépés, repülés, leérkezés, gördülés fázisok fáradhatatlan ritmusát. A macskaköves belvárosi utcácskák ezernyi látnivalója mellett úgy suhanunk el, mint a kelő napfény a hajnali órákban.

2 km: 7’11” – 3’34” – pulzus: 166’
A Károly-hídra fordulva bezsákoljuk a második ezrünket, szinte rezzenéstelen arccal. Európa második legrégebbi hídját másodpercek alatt meghódítjuk, majd az erős bal kanyar a következő híd felé irányítja robogó „vonatunkat”. A harmadik ezer méter az átkelő tövében várakozik türelmesen, de hiába, mert találkozásunk csak tizedmásodpercekig tart.

3 km: 10’45” – 3’34” – pulzus:166’
A hídon még mindig hihetetlen tempóban száguldunk keresztül, és a túloldalon egy erős jobbos letöréssel megkezdjük a Morva-folyó melletti, hosszabb városnéző körutazásunkat. A negyedik ezernél a felálló zenekar minden dicséretet megérdemel. Olyan vehemenciával sugározzák felénk a hangszereik erejét, hogy a rezonancia, szinte repít…

4 km: 14’23” – 3’38” – pulzus:168’
Olyan kiegyensúlyozottan és nyugalomban futok, hogy gondolataimba szállok. Jobb oldalamon a folyó csendes morajlása a jó öreg Dunát idézi, és vele egyetemben a római parti téli, alapozós futások mindegyikét. Az ötödik kilométerem ebben az állapotomban ér.

5 km: 18’01” – 3’38” – pulzus: 165’
A mezőny az első ötösét letudva, már teljesen szétrázódott. Én rendületlenül követem a kiszemelt „iramfutómat”, miközben összeállunk egy 4-5 fős bolyban. Most „Juccal futok”, hiszen eszembe jut a Szigeten futott 5 km-es csúcsa (22’56”). Ez olyan dimenzióba repít, hogy kiszakadok a valóságból.

6 km: 21’37” – 3’36” – pulzus: 163’
Még mindig északnak tartunk és dacolunk az egyre erőteljesebben szúró napsugarakkal, sőt a tempónk is töretlen. Közben Juc mellé emlékeimben betársul Dezső Anti barátom. Velük már a Panoráma-körön futok a Hármashatárhegyen.

7 km: 25’14” – 3’38” – pulzus: 164’
Újabb jobbos kanyar és egy újabb híd, majd a túlparton a 8. kilométer. Ezt valamiért nem veszem észre!  Olyan gyorsan faljuk a kilométereket, hogy kezdem elveszíteni minden realitás érzékem, és minden egyes ellépésemmel érzem, egyre mélyebbre kerülök önmagamban, miközben a külvilág egyre távolodik.

9 km: 32’32”- 3’39” – pulzus: 165’
A folyam bal oldalán újfent a belváros felé vesszük az irányt. A „kis” csapatunk töretlenül tartja a megkezdett tempóját. Olyannyira nem érzek semmit az eddig lerótt kilométerekből, hogy a folyókra gondolok, és úgy érzem, talán ott „legbelül” olyanok vagyunk, mint ők. Az életünk folyamán egymásba torkollunk, vizeink kicserélődnek, egy darabig közös mederben haladunk, majd szétágazunk. A szétválás után a kölcsönösen kicserélt vizet szállítjuk tovább, egészen a végtelen tengerekig, ahol utazásunk végén, mint megfáradt vándor lelkek lehet, hogy újra egymásra találunk….

10 km: 36’13”- 3’41” – pulzus: 168’
Átrobogunk egy alagúton és a túloldalon már a 11 km-t jelző tábla vakít a szikrázó napsütésben.

11 km: 39’54” – 3’41” – pulzus: 168’
A központ felé haladva a szurkolók és a turisták özöne is egyre erősödik. Olyan hangorkánban futunk, hogy még a hidegverejték is kiül rajtam. Teljes testemben bizsergek. A 12. kilométer egy erőteljes balos fordítóval a későbbi célegyenesre fordít minket. Közben a szeparált másik oldalon, ebben a pillanatban rajtol el vagy ezernyi gyerek. Olyan energiát közvetítenek, hogy miközben elhaladunk egymás mellett, a főtéren áthaladva, szinte a talajt nem is érem. Szárnyalok…

12 km: 43’36” – 3’41” – pulzus: 166’
A 4-5 fős társaságunk is szétrázódik. A többiek egy kicsit „rápakolnak” az iramra, de én tudom, hogy most még nincs itt az ideje az erősítésnek. Nem szabad elmennem velük! Türelem! Egyedül maradva tartom továbbra is a megkezdett tempót. Szerencsémre az emlékeimben most újra Juc kísér bicajával az utolsó otthoni hosszú (29,5 km – 2 óra 05’-ces) futásomon. Végtelenül hálás vagyok neki, mert az utolsó 10 km-en ebből megyek majd!

13 km: 47’11” – 3’35” – pulzus: 167’
A belváros ódon épületei között szárnyalok. Nem fáj semmi és minden idegszálam kontroll alatt tartja testem minden szegletét. Olyan „egyben” vagyok, mint még talán soha!

14 km : 50’51” – 3’40” – pulzus: 166’
A centrumból kifelé haladva még mindig nem érzek fáradtságot és unalmat, sőt még azon is elmélkedem, hogy közel 43 éves fejjel mi motivál még, hogy elinduljak egy ilyen kemény, embert próbáló megmérettetésen. A válasz, azonnal érkezik. Amíg olyan emberek állnak mellettem és hisznek bennem, mint a Merkaptos csapattársaim - akik egy részével csak a mátrai szezonnyitón ismeretem meg személyesen -, addig nincs semmi jogom elvenni tőlük a hitet. Értük is harcolok itt és most.

15 km: 54’30” – 3’39” – pulzus: 168’
Megkapom Editéktől az energiazselémet. Igaz nem vagyok még éhes, de szeretném megelőzni az eléhezést. Kisfiam – Levi - az út szélén állva biztat. Szinte teljesen ráfutok, csak pár centiméter választ el tőle. Ebben a pillanatban egy olyan energianyalábot kapok, hogy lépéseimmel újra a „fény” felé száguldok… Mintha valamiféle gép lennék, minden érzelem és fájdalom nélkül, pedig most, csakis az érzelmeimből futok.

16 km: 58’09” – 3’38” – pulzus: 164’
Erősnek érzem magam és legyőzhetetlennek. Olyan sok lemondás és szenvedéses gyötrelem van minden egyes méter mögött, hogy egyszerűen nem lehetek gyenge! Az összes lépcsőfok, amely eddig elvezetett, kőkemény alapozáson ment keresztül.

17 km: 1 óra 01’45” – 3’36” – pulzus: 167’
Már nem is lepődőm meg az időn. Csak megyek előre rendületlenül. Jó futni a „magányban” – senki előttem és mögöttem, jó 50 méteren belül. Azért vágyom egy társra, aki legalább szuszogna mellettem, vagy lépéseivel ütemet adna. Unatkozom. Ez a külvárosi rész, amúgy is jellegtelen. Talán ezért ugrik be egy gyengébb ezer méter.

18 km: 1 óra 05’28” – 3’44” – pulzus: 171’
Visszaérek a folyó mellé és egy külső kerületet átszelve, lassan közeledek a félmaratonhoz. Még minden a legnagyobb rendben.

19 km: 1 óra 09’08” – 3’40” – pulzus:167’
Talán itt kapom a legnagyobb elismerést magamtól. Nincs 200 méterre tőlem a 20-as tábla, amikor a szemközti szeparált sávban megjelenik a teljes élmezőny. Igaz ők már 200 méterrel elhagyták a 23-as kaput, de akkor is, mindössze csak bő 3 km-rel vagyok hátrébb a 2 óra 07’-ces maratonistáktól! :-) Sőt a mezőnnyel szembefutva most konstatálom először, hogy simán az első százban nyomom.

20 km: 1 óra 12’48” – 3’40” – pulzus: 166’
Olyan lazán mozgom, mintha csak két perce kezdtem volna a futást. Könnyű minden és feldob, hogy a mezőny elején  harcolok. A rajtnál a szpiker 7800 indulót említett!

21 km: 1óra 16’26” – 3’38” – pulzus: 168’

21,1 km: 1 óra 16’41” – a félmarcsim! :-)
Te jó ég! Ilyen félmaratont közel 12 éve nem futottam. Ez tényleg „időutazás”! Magányomban Fazékra (Fazekas Attila barátom) gondolok. Még Február végén egy kemény 130 km-es hetem vasárnapján eljött velem egy „laza” 20-asra. 3’45”-ben kezdtünk és a félmarcsi is 1 óra 23’ volt! Ja és a vége 24 km. Akkor ott azt hittem belehalok! Most mérhetetlen hálával tartozom neked Till! Köszönöm…

22 km: 1óra 20’09” – 3’43” – pulzus: 169’
A fordulóval együtt karöltve megjött a szembeszél is. Most tényleg jó lenne valaki, aki segítene egy picit. Ezt „oldalról” kapom meg. Dezső Sanya 5 perccel utánam éri el a félmaratont jelző táblácskát, miközben án már visszafelé haladok. Átkiabálunk egymásnak. Aszódi Gabi is biztat, pár perccel Sanya után. Ez a legjobbkor jött!

23 km: 1óra 23’51” – 3’42” – pulzus: 172’
Szerencsémre ráfutok egy cseh srácra. Bicajjal kisérik, de ez engem egy cseppet sem zavar. Végre valaki! Lassan megközelítem, majd beáll mögém. Kegyetlenül zihál, miközben én még mindig orrlégzéssel futok. Szemben a kordonok másik oldalán a jó erős középmezőny tömött soraiból rengetegen buzdítanak. Ez erőt ad.

24 km: 1 óra 27’39” – 3’48” – pulzus: 170’
Igen itt már megérzem a szelet és a pindurka emelkedőt is. Balra fordulva átvetjük magunkat a város legdélebbi hídjának másik oldalára. Tartom a tempót, társammal a sarkamban. Abszolút nem zavar jelenléte, sőt megnyugtat, hogy végre együtt küzdhetek valakivel.

25 km: 1óra 31’22” – 3’43” – pulzus: 167’
Egy teljes perccel jobb, mint amit Pécs-Harkányon futottam 25 km-re! Hihetetlen! Képzeletben most társulnak mellém a 95’-ös Bécs-Bp. Maratonos csapattársaim: Farkas Andris, Vígh Fecó, Káldi Jani és velük együtt megannyi emlék, főleg a fóti-dombságbeli hosszú futások mozzanatai.

26 km: 1 óra 35’15” – 3’53” – pulzus: 166’
Valamiért ez a kilométer hosszabbnak tűnik a többinél. Nyúlik, mint a rétestészta. Egyedül az vígasztal, hogy a következő kilométer felé haladva az ellentétes sávban megjelenik az első női futó. A 29-es táblát éri el, így elégedetten nyugtázom, hogy kb. 2,5 km-rel halad előttem. Ettől újra erőre kapok és viszem magammal a piócaként ragadó cseh srácot is.

27 km: 1 óra 39’03” – 3’48” – pulzus: 165’
Borzasztóan demoralizáló jellegtelen városrészen futunk. Tipikus külterület. Gyárak, üzemek, vasútvonalak sokasága szegélyezi utunkat. Nincs semmiféle motivációm. Még a 28-as tábla előtt fordulunk – hála az égnek!

28 km: 1 óra 42’57” – 3’54” – pulzus: 167’
Ezt már teljes szembeszélben futjuk. A mögöttem lévő srác kísérője erős biztatást indít, mert védence kezd leszakadozni, pedig én egyenletesen tartom a tempót. Szemből feltünik Sanya, éppen csak villanásnyi időre, mert elrobogunk egymás mellett. Azért a lelkesítő „Hajrá Sanya!” buzdítást még kipréselem magamból, ahogy ő is nekem.

29 km: 1 óra 46’47” – 3’50” – pulzus: 171’
A tábla vonalában kiabál át felém Gábor: „Nyomd keményen Carlo, brutál jó időt mész!” És én nyomom helyette is! Mert ezt az álmot is együtt álmodtuk meg, akárcsak Rómát, de sajnos a derékfájdalmai miatt egy teljes hónap kimaradt a felkészüléséből. Keménységét jelzi, hogy csak 2 kmre van mögöttem. Hiába, nagy harcos! Hirtelen elkap az éhség érzet. Olyan sunyi módon érkezik, hogy még rám is ijeszt! Ezzel nem ronthatom el! Két nagy levegővétellel lecsillapítom magam és a mozgásomra terelem a figyelmem. Leviék 31 kilinél várnak a frissitővel és a zselével. Nyugtatom magam, mert ez csak szűk 8 perc. Addig ki kell tartanom!

30 km: 1 óra 50’35” – 3’48” – pulzus: 171’
Társam kiszakad mögülem, miközben elérkezem én is az első „kapumhoz” a befelé vezető utamon. Enerváltan mozgok és kezdek teljesen szétesni. Hiába próbálom kontrollálni a végtagjaim mozgását, azok külön utakon járnak. És farkaséhes vagyok! Erőteljesen koncentrálok a kezeimre és szugerálom magam: kéz a test mellett húz, magasan emeld a sarkad! Szinte kántálom magamban, amolyan ima szerűen. Nagyon várom a 31-es táblát!

31 km: 1 óra 54’32” – 3’57” – pulzus: 169’
Végre itt vagyok! Beadják a vizet és a zselét. Nyomom magamba ezerrel. Az utolsó cseppig befalom és bő vizzel leöblítem. Természetesen megállás nélkül. Azt hiszem már kezdek teljes önkivületben futni, arra mégis ügyelek, hogy a szemetet egy kuka mellé dobjam és megkérjem a nézőket a kidobására.

32 km: 1 óra 58’35” – 4’03” – pulzus: 165’
Még mindig nem vagyok képes rendezni a soraimat. Ez az első 4 perces ezrem. A mozgásomból hiányzik az erő. Az éhség érzetem tovaszáll, és kezdek magamra találni lépésről lépésre. Szugerálom magam: Ellépés, repülés, leérkezés, gördülés… és újra, és újra, és újra… Közben egy újabb hídat kipipálok a sorból, és végre a belváros zsúfolt utcái integetnek felém. Rita (Sanyi kedvese) buzdítása segít visszatalálni önmagamhoz. A nézők hangorkánjában, szinte észrevétlenül újra összeállok.

33 km: 2 óra 02’37” – 4’02” – pulzus: 160’
Megint egy hídat keresztezek, talán az utolsó előttit. A túlpartra érve megint „leeresztek” egy cseppet. Nincs már 9 km vissza és úgy érzem kezdek elfogyni. Belülről megrázom magam és a legmélyebbre nyúlok önmagamban, talán oda ahol születnek az érzéseim, a vágyaim. Ha egy földi halandóban létezik szerelem, szeretet, vágy, szenvedély, boldogság és elmúlás gyökere, az biztosan ott keresendő. Megújúlok immáron harmadszor 3 kilométeren belül.

34 km: 2 óra 06’39” – 4’01” – pulzus: 166’
Visszahoztam a tempót. Nem törtem meg, pedig a külső combizmaim kegyetlenűl fájnak. Minden leérkezéskor egy-egy kést vájnak a combjaimba az ellépések. Nem állok meg! Nincs az a földi hatalom ma, aki megállíthat! Egy kicsit még önmagamtól is megijedek, annyira akarom ezt az „álmot”! Megyek tovább rendületlenül….

35 km: 2 óra 10’46” – 4’07” – pulzus: 163’
Megelőz egy lengyel srác. Fehér felső, hátán a jól ismert piros „Polska” felirattal és hozzá az elengedhetetlen piros gatyó. Én mégis a citromsárga Mizuno cipőinek a sarkát és azok mozgását figyelem. Ráállok. Nem hagyom elmenni. Tempót váltok. Nagyon fáj. Nem szúr, nem nyom, csak egyszerűen az agyam akar álljt parancsolni. Kikapcsolom a legfontosabb szervem a döntésekből és üveges szemekkel, csak a sarkaira koncentrálok. Ütemet adnak és ezt átveszem én is!

Közben lepillantok a jobb csuklómon díszelgő karkötőimre. Mind a tengerész korszakaimból származik és a négy „emlék” egy-egy földrészt jelöl. Némelyik anyaga bőr, a másik kagylós és van faragott is. Nekem most mégis a Charlie-hurrikánt, a Golf-áramlatot, Afrika illatát és az Egyenlítői áthajózást jelenti. A „hontalan” vizeken töltött 5 évem minden sava-borsát. Eszembe jutnak az akkori álmaim. Mert hittem, hogy aki végtelen tengerek és mélységes óceánok vizein hajtja álomra fejét, annak a Nap, a Hold, a csillagok, az esőfelhők és a szél szinezik valószerűvé álmait. Ez olyan dimenzióba repít, hogy átbillenek. Már nincs fájdalom és szenvedés. Megtettem azt a „lépést”, amit még a verseny előtt Lévai Annától (a Merkapt SE kajakosa) kaptam útravalóként a fent említett Senna idézetben. Köszönöm…

36 km: 2óra 14’47” – 4’01” – pulzus: 166’
Ezzel egy újabb kapu nyílt meg önmagamban és „visszatértem” a küzdelembe! Azonnal Juc mellett „találom magam” a félmaratoniján. Testközelből láthattam a harcát, és így a vége előtt 5 km-rel, már tudom, hogy megfogom csinálni, ahogy ő is! Egyben azt is tudom, hogy egy másodpercet sem veszíthetek. Maximumon kell mennem, ami nem egy „Pepsi-érzés”, főleg 25 percen keresztűl, de kivitelezhető. Nem látom magam kivűlről, de valószínű, hogy a kezdeti „Colgate-vigyor”, már rég lekopott az arcomról. Lépésről-lépésre falom a kilométereket és a meleg sem állíthat meg. 2,5 km-ként vizes szivaccsal törlöm magam és locsolom a sapkám és a fejem, a verseny kezdete óta!

37 km: 2 óra 18’54” – 4’08” – pulzus: 173’
Az utolsó híd keresztezés és az utolsó 5 km. A külvárosból visszafutunk a Főtérre. Ennyi az egész! Bő 100 méterrel előttem feltűnik egy profi női futó. UV-narancssárga meze csak úgy világít ébenfekete bőrén. Hívogatóan csábít, hogy utolérjem. Nagy küzdelemben lehet önmagával ő is, hiszen méterről méterre közelebb kerülök hozzá. A combfájdalmam elillant és érzem az izmaimon, hogy számíthatok rájuk az utolsó métereken is! Mérhetetlenűl hálás vagyok Bikilának (Berán Anti) a gyúrómnak, hogy megújúltam a kezei alatt!

38 km: 2 óra 22’56” – 4’02” – pulzus:170’
Menekülök a belváros felé. Magányosan a saját ritmusom tartva. Számomra is hihetetlen, hogy mit kibír az emberi test. Közel 2 és fél órája nyomom fullon és még mindig elővarázsolok magamnak valamit magamból. Nagyon figyelek a kéztartásomra és az ellépéseimre. Fáradhatatlan vagyok!

39 km: 2 óra 26’59” – 4’03” – pulzus: 169’
Hirtelen a semmiből feltünik a cseh srác, akit még 30 km-nél elhagytam. Olyan elementáris erővel érkezik, hogy esélyem sincs ellépni vele. Igaz bátorítóan biztat: „Do-to-ho!”. Azonnal belátom, felérne az öngyilkossággal, ha most elmennék vele. Azért becsületből pár száz méteren keresztül társául szegődök, egészen az alagút bejáratáig.

40 km: 2 óra 31’02” – 4’02” – pulzus: 166’
Az első körben sokkal hosszabbnak tűnt ez a műtárgy, de most hamar átnyargalok a „homály-zónán”. A kijáratnál rövid, de sunyi emelkedőt már fel se veszem, csak megyek előre. Végérvényesen rádöbbenek: MEGCSINÁLTAM!!!

Szűk 9 percem van a maradék 2 km-re. Lábaim frissnek tünnek-külön köszönet Szűcs Csabának és Szabó Gábornak (Spuri-Futóbolt), hogy olyan cipőt varázsoltak a lábamra, amellyel még a világból is kifutnék! Egész testemen kezd eluralkodni az euforiás hangulat. Bizseregnek az izomrostjaim és érzem, hogy a lelkem már csordultig telt az érzelmekkel. Nagyon „mélyről” futok. Az endorfin olyan mértékben járja át testem minden egyes szegletét, hogy ha lenne fájdalmam, még az is lebegésnek hatna. Szárnyalok valahol az idő és a tér között félúton.

41 km: 2 óra 35’11” – 4’05” – pulzus: 164’
Szűk 5 perc és vége. Itt már akkora a sokaság, hogy a táblát is alig veszem észre. Hiába macskaköves az út, olyan magasan szárnyalok rajta, hogy alig fogok talajt. Egy erős balos kanyarral befordulok a célegyenesbe. Ez egy négysávos út, teljesen elszeparálva. A kétoldali kordonokon túl színkavalkádban úszó embertömeg. Hirtelen a színek elmosodnak és fekete-fehér árnyakká válnak. Az út közepén futok és nem hagyok magamban semmit. Minden ami lelki és fizikai bennem, az most eggyé válik. Nincs fájdalom és szenvedés. Mérhetetlen nyugalom lesz úrrá rajtam és úgy érzem, mintha fényben lépkednék….

42 km: 2 óra 39’08” – 3’57” – pulzus:167’
Az utolsó ezremet is visszahoztam 4 perc alá! Olyan szinten elérzékenyülök, hogy befelé nyelem a könnyeimet. Egy-két „sós-érzelem” mégis kicsurran szemeim szegletéből. Végigcsorognak arcomon, és mint kicsiny meleg gömböcskék megülnek az arcom szenvedés vájta árkaiban. Még fényesebbé varázsolják izzadságos ábrázatom. Az utolsó 10 méter. Megcsókolom jobb kezem mutató ujját, a szívemhez érintem és az ég felé mutatok. Ezt Róma óta Kolonics Gyurinak küldöm. Tartozik nekem egy közös maratonnal! Most is velem voltál! Vittelek magamban magammal…

Felnézek a fejem feletti órára és átlépek a célvonalon. 2 óra 39’44”. Letérdelek a legelső macskakövek egyikéhez és csókot lehelek rá. Felállás közben kezdenek visszatérni a színek és külvilág hangjai. Nyakamba akasztják a befutóérmet és elhalmoznak mindenféle jóval. Én mégsem találom a helyem. Teljesen üres vagyok. Nehezen hagyom el a célkapu környékét. Úgy érzem minden ami eddig voltam, a túloldalán maradt. És most védtelen maradtam. Csak egyben vagyok bizonyos, hogy csodás „álmom” volt, amely túltesz minden képzeleten és minden valóságon…

Időmmel az 57. helyen zártam a versenyt, korosztályomban 8.-ként. Dezső Sanya 76. lett 2 óra 46’44”-gyel, míg Aszódi Gabi 2 óra 57’30”-cel 159. Mindhárman behoztuk a Merkaptot 3 óra alá! :-)

És akiknek még rengeteget köszönhetek: Fördős Panni, Áth-Horváth Zsóki, Kolenkó Timi, Holinszki Kriszta, Dezső Antal, Schiller Csabi, Pész Attila, Nedelka Jocó és Ossó Zoli – köszönöm az együtt futott kilométereket!
Természetesen ezer hála a családomnak és leghűségesebb rajongómnak Leventének a fiamnak, hogy elviselték a távollétemet a felkészülések alatt!

Jó versenyeket!

Üdv: Karesz