Tizenöt év. Milyen könnyű leírni és mégis ezen évek súlya számtalan embernek mást és mást jelent. Talán a bakfisoknak egy jó serdülőkor elérését, az idősebb generációk képviselőinek egy hosszútávú beruházás leteltét juttatja eszébe. Számomra egy visszatekintés. Visszarepülés az 1996-os esztendő Február havának 24.-ére eső szombat estéjére otthonom melegében. Éppen a másnap esedékes Pécs-Harkány közötti 25 km-es megmérettetésre készülődtem. Alapos pakolásomat Tordai Pisti barátom villámlátogatása sem törte meg, így a futócuccok hamar az utazótáskámban landoltak. Közben vendégem az érmeim számlálásába kezdett, majd egy idő után nekem szegezte a költői kérdést: "Mondd Karesz, hogy nincs még egyetlen kupád sem?". Válaszom elég egyértelmű volt: "Talán még nem jött el az ideje, hogy kapjak egyet!". Másnap Harkányba harmadikként értem (az időm: 1óra 27') és a dobogón kezembe nyomtak egy kupát. Nem volt az a világbajnoki serleg, de én mindennél büszkébb voltam rá. Igaz este Pistivel, csak egy mini pezsgősüveg tartalmát szürcsöltük ki belőle, de számomra minden cseppje a mai napig édesen hat! Következő évben már a második helyig kapaszkodtam 1 óra 25'-ces időmmel. Egy újabb relikvia. A sors iróniája karöltve a mezőny erősödésével a következő évben már fricskát mutatott felém. A legjobb időmmel 1 óra 24'-cel "csak" 12. lettem. Ezen előzmények ismeretében kíváncsian vártam a hétvégi küzdelmet, mind a múltbéli emlékeim, mind jómagam összehasonlításában, akkori és mostani fizikai énemmel.

Hála az autópálya napjainkra egészen Pécsig nyújtózkodik, így a reggeli indulást 7.45-re tettük. Tíz óra előtt már a nevezési helyszínen vettük át a rajtszámainkat. Csapatunk igazi "öreg sasokból" állt. Farkas Andrissal (Kinca) és Vígh Fecóval a 95'-ös Bécs-Budapest.maraton óta egy csapat vagyunk. Negyedik társunk Aszódi Gábor (Merkapt SE) és a Pécsett hozzánk csatlakozó Dezső Sanya barátaimmal pedig a 99'-es csapatban szerepeltem együtt. Szóval kipróbált, tapasztalt sereg vágott neki az etapnak. Természetesen együtt melegítettünk.
 
Az időjárás egy kicsit lutrisan alakult. Szép tiszta napsütés volt, de kellemetlenül hideg, északias széllel. Viszont mi dél felé futottunk, így hallgattam Sanyára és az utolsó pillanatban bevállaltam a rövid cuccot. Alul a szokásos térdközépig érő lasztex, felül rövid aláöltözőre vett futótrikó, baseballsapi és napszemüveg. Akár egy profi! :-)

Fotó: Futas.Net

Taktikánkat is közösen beszéltük meg. Az alap kiindulás az 1 óra 35'-ces idő volt. A mezőnyt felmérve és nagyjából ismerve, a terv igazán egyszerűnek tűnt. A legjobb női futókkal kell elmennünk. A rajtvonalnál, így közvetlenül melléjük soroltunk be. Staicu Simona (Szimcsi), Molnár Barbara és Farkas Kati, ahogy várható volt egymást figyelve kezdték az első métereket. Sanya mellé beállva Barbinak mi adtuk a tempót. Azt tudni kell, hogy számomra Sanyi biztonságot ad, hiszen óra nélkül is érzi a tempót. Az első km-en egy kicsit szétrázódik a mezőny. Barbi, Gábor, Sanyi és én teljesen együtt haladunk. Szimcsiék egy bő tízes bolyban 20 méterre tőlünk. Gábor hirtelen iramot vált és lendületesen felzárkózik hozzájuk. Igaz nem ebben a tempóban, de én is elhagyom Sanyiékat. A két egység közé kerülök, de szerencsémre két fiatal srác is velem tart. Az egyikük elég rendes iramot diktál pont nekem megfelelőt, míg a másik mögöttünk kapaszkodik. Élvezem a futást, pedig kb.3'30"-ces ezreket futunk. Pörögnek a lábaink és velük együtt a kilométerek. Az első 5 km-t, amely folyamatosan és sunyin emelkedik 17'40"-re hozzuk. Ez már a városhatárt is jelenti. Szimcsiék bolyát már Gábor vezeti és km-ként plusz tíz méterrel távolodik tőlünk. Nyomja ezerrel, pedig mi sem lazsálunk. Két ember kiszakad a csapatukból és érzem, hogy még tíz kilométeren belül meglesznek.

Az élmezőny valamiféle "űridőt" mehet, mert még a hosszú egyenesben sem látom őket, pedig az első húszban vagyok. A 9,5 km-es váltópontnál befogjuk a két leszakadót, de sajnos "társaim" is kiválnak, mivel váltót futottak. Szerencsémre közben szép lassan felfutottunk Szimcsiékre, így Juhász Andrissal és Répássy Ferivel mi adjuk számára a "testőri" kíséretet. Gábor egy társsal kiegészülve, már vagy jó 300 méterre jár előttem. Szalántán is átgázolunk, csak perceket töltünk a faluban. A harmadik ötezrem még mindig 17'59". És furcsamód egyre jobban érzem magam. Szárnyalok. A négyes csapatom élére állok, most én viszem a tempót. Szimcsi szorosan mögöttem. A friss váltóemberek közül is csak ketten mennek el mellettünk Pész Attila barátom a maga 3'18" ezreivel és az ifjú tehetség Koch Reni.

Fotó: Futas.Net

18 kilométernél megérkezünk Túrony határába és látványosan ráfutunk Renire és Gáborékra is. Az emelkedőt jól ismerem. Hosszú és sunyi ez is. Amolyan ráhangolás a falu másik végén várakozó igazi hegymászásra. De ez most itt, az én iramomnak kedvez. Tartom a síkon futott iramot. Előbb Reni, majd Gáborék mellett is elhasítunk. Nem érzek még semmi komoly fájdalmat és igyekszem minden egyes ellépésemet is kontrollálni. A kitartó hátszél is minket segít. Nincs melegem és a szél is tartást ad futásunknak. A település közepén még frissítünk egyet, aztán nekilódulunk a kaptatónak. Ez egy jó 800 méteres emelkedő és a végét iramban megmászni az igazi kihívás. Közben a negyedik ötösünk 18'22".

Az emelkedő alján egy kicsit ráteszek. Szimcsi és Andris jól reagálja, de Feri kiszakad. Jó 200 méter múlva megkezdődik a versenyem. Kezdek egy kicsit enerváltan mozogni és szétesni. Most Andrisék állnak elém és ők adják az ütemet. Ez nem esik jól, de összeszedem magam, mivel a csúcs már 100 méteren belül van. De nagyon gyötrelmes ez a 100 méter. Egy kicsit megadom magam és kiszakadok 20-30 méterre.

Fotó: Futas.Net

A tetőn feltűnnek az ismerős arcok és biztatásukra újra erőre kapok. A kilátás Pazar, egész ellátni Harkányig. A városba vezető műút a szikrázó napfényben csillámló folyamként tükröződik vissza. Az órámra pillantok 1 óra 11'-nél járok. Olyan hihetetlen, hogy mindössze 20' múlva már a városka közepén felállított célban piheghetem. Talán a valóságban is mindössze ennyi időm marad az elmélkedésre, mert megkezdem a lefelé száguldást. Ettől olyan lendületet kapok, hogy átbillenek saját korlátaimon és erőre kapva, szinte pillanatok alatt újra Szimcsiék mellett vagyok. Sőt még el is lépek mellőlük, természetesen annak tudatában, hogy a maradék szűk 4 km felénél újra beérnek majd. Ráadásul ez a szakasz teljesen sík. Tartom a lejtőn futott lendületemet-legalábbis úgy érzem. Nagyon hosszú tud lenni a vége. Hiába vagyok itt negyedszer és kilométerek ezrei a lábamban valamiért itt mindig fáj….

Szerencsére Andrisék már újra mögöttem vannak. Most én kerülök a hátsó pozícióba. Egy kicsit megnyugszom, sőt még a befelé mosolygásra is van energiám. Hozzáteszem saját magamon, mert a városka határába épített körforgalom számomra az újdonság meglepetésével hat. Tényleg rég futottam itt…:-)

Közben átlépünk a város határát jelző táblácska árnyéka alatt. Az utolsó kilométer jön. Szimcsiék egy kicsit ellépnek, de azért tartom magam. A célegyenes talán itt a leghosszabb a világon. Jó 300 méteres és nyílegyenes. Férfiúi előzékenységünket betartva a hölgyet engedjük előre egészen a célvonalig. András pár méterrel előttem robog át a célon, majd jómagam.

Kezembe adják az emléklapot, amelyen a 16-os sorszám szerepel. Helyezésemhez 1 óra 32’36” kellett. Még a forró teás asztalig sem jutok, amikor Aszódi Gábor barátom berobban a célba 1 óra 33’13”-cel 18.-ként. Dezső Sanya, mint egy igazi és kitartó jó testőr Molnár Barbarával érkezik 1 óra 35’59” alatt. Farkas Andris barátom 1 óra 50’27”-cel kerek 50. lesz,míg Vígh Fecó 2 óra 00’15”-cet hasít.

A versenyt Erkolo Ashenofi nyerte 1 óra 19’43”-cel, Tóth Tomi (1 óra 20’19”) barátom előtt, harmadikként Soós Dániel érkezett 1 óra 21’06”-cel.

A hölgyeknél Staicu Simona nyert 1 óra 32’13”-cel, Molnár Barbara 1 óra 35’59” előtt. A harmadik Farkas Kati 1 óra 39’35”-ces idővel.

Levezetéskor éreztem meg igazán, hogy milyen nagy mázlink volt a kitartó hátszéllel,mert szembe fordulva vele hamar „deres” lett a szemöldököm. :-) A harkányi gyógyfürdő simogatóan lágy melegvízében legalább volt miről mesélnünk egymásnak és igazi nagy családot alkotva élvezni a gyógyvíz regeneráló erejét.

Ahogyan az igazi regényeknél bevett szokás, a csavaros csattanó a végére maradt. A versenykiírásban kategóriás bontás is szerepelt. Én ennek nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget egészen addig, amíg a 41-50 évig terjedő korosztály győzteseként nem szólítottak a dobogóra!

A második helyezett Répássy Feri mögöttem ért a célba 17.-ként 1 óra 32’44”-cel! Hát mit ne mondjak elég szűkre sikeredett a vége! Természetesen személyemben a Merkapt is képviselte magát a dobogó tetején. És amiért talán a legbüszkébben állhattam a dobogón az egy röpke hír volt Vácrátótról: Jucus ezüstje! 

Hazafelé az autóban újra kezembe vettem becses serlegem, amolyan mustra-szerűen. Nem látszott rajta semmiféle kopottság. Fényesen csillogott, mint újkorában…. Az aranyszínű galvanizált bevonaton arcom tükörképe is megcsillant, akár 15 éve. Most már bizonyosan tudtam, visszatértem és nemcsak Pécs-Harkány aszfaltcsíkjaira, hanem önmagamhoz is…

Hajrá a versenyeken és ezer üdv mindenkinek: Karesz

Kapcsolódó beszámoló: Vácrátóti Crossfutás

Fotók: Futás.Net