Számomra ez a crossfutás mindig különleges élményekkel párosul. Talán a legszebb futások egyike. Egy biztos: évről-évre az extrém különlegességével, szinte kiemelkedik a teljes év futóeseményei közül. A fizikai megmérettetés mellett az érzelmi vonatkozás, mint lelki tényező, erősen hat a táv minden egyes méterén. Ezt a futást Urbánfy Jenő sporttársunk emlékének ajánljuk minden évben. Talán ezért van az,hogy ha már minden fáj és eleged van a sárdagasztásból az állandó csúszkálásból, akkor is szó nélkül továbbmész. Nekünk még megadatott az, hogy a teljes távot legyőzzük és diadalmaskodjunk a szépséges természet apró gáncsoskodásai felett! Mit nekünk a helyenként térdig érő sár, fagyos hólével gazdagított erdei szintút, őszi avarral rejtett gödrös bukkanó - túllépünk mindefelett, hiszen győzni jöttünk önmagunk felett!
 
Könnyen ébredtem. Az álmosság még nyomaiban sem tükröződött arcomon, amikor a reggeli mosakodáskor belenéztem a tükörbe. Mivel korán feküdtem, így szerencsére nem a nagyapám arcéle mosolygott vissza tükörképként. Szokásomhoz híven a fürdőszoba zsalugáter résein kikukucskálva kémleltem a várható időt. Elmosolyodtam, már itt megérintett a tavasz. Szép tiszta igazi pezsgősen zsongó meleg nap bontogatta szárnyait.

Felborítva az évtizedes megszokásom hatalmát, most a reggeli ham and eggs-emet is könnyűre cseréltem. Baracklekvárral borított nudlit ettem leöblítve egy hipermarketes tejberizzsel.

A csapatot ma én szedtem össze. Először régi barátomhoz Nedelka „Nedus” Jocóhoz  robogtam, vele utoljára még a tavalyi terepszázason futottam együtt. Hát ez nem mostanában történt, így volt miről mesélnünk egymásnak Bartos Jucus érkezéséig. A régi nagy sztorikat emlegetve érkeztünk a csikóváraljai turistaházban felállított versenyközpontba. A nevezéseket hamar letudtuk, majd körbejárva az ismerősöket váltottunk egy-két kedves szót. A bemelegítést Juccal közösen ejtettük meg - még egy darabon a pálya útvonalát is megnéztük -, de belátva, hogy mi vár ránk jobbnak láttuk ha villámgyorsan visszafordulunk, A két napja tartó + 14 fokos meleg szép munkát végzett: a hó és jég nyomtalanul köddé vált és helyette ingoványként gyűrűző dagonya fogadta a földi halandót.

Szinte rituális megszokásból felfutottam egy olyan kiszögelésre ahonnan a teljes csobánkai katlant beláthatja az ember. Saját magányomba burkolódzva és a tavaszias szellő simogatását élvezve tudtam, hogy ma jót fogunk futni. Minden nagyképűséget mellőzve rengeteg munka van bennünk, amit eddig teljes fagyban végeztünk, így számomra teljesen természetes, hogy ma "elsül" a lábunk. A dombtetőről lefutva megemlítettem Jucnak, hogy van valami a levegőben… Mint egy bő óra múlva kiderült, Juc megszerezte a Merkapt első női futóérmét. A "hogyan", viszont nem volt könnyű.
 
A rajtnál a Merkaptot most ketten képviseltük. Az erőviszonyok rutinszerű mérlegelésekor kitűztem az első ötbe kerülést. Tapasztalt "öreg sasként" már a rajtnál úgy helyezkedtem, hogy a jobbos pozíciók egyikét kapjam el, mivel ez a sáv még aránylag futható. Ez sikerült is, hiszen a harmadik helyen fordultam a hosszú (kb. 3 km-es) és folyamatosan, sunyin emelkedő erdei szintútra. A hirtelen jött olvadás még kezelhető lett volna, de az erdészeti terepjárók tengelyig süllyedő nyomvonalai I. Világháborús árkokat vájtak a vajpuha talajba. Számunkra ez külön mutatványt jelentett, mert így nyári szöcskerajként - a tavaszt átugorva - erős szökkenésekkel próbáltuk túlélni az első 500-600 méter holdszerű krátereit. Itt még ketten túlléptek rajtam, így beálltam az 5. helyre. Megfogadtam, hogy ezt foggal-körömmel védeni fogom! Erre reális esélyem volt, hiszen a vezető hármas - Pelsőczy Attila, Gerlei Tamás, Sipiczky Csaba Péter - ellépet a negyedik helyen futó Vatai Miklóstól. Jómagam 50-60 méterre követtem őt, míg mögöttem "néma csend". Teljesen magányosan abszolváltam az emelkedő tetejét, majd egy lankás bal kanyarral bevetettem magam az erdő sűrűjébe.

Mesebeli tájba csöppentem, jobb oldalamon a téli álmából ébredező szurdokkal, míg balról az erózióval dacoló hegyoldal próbált árnyékba burkolni. Ezen a közel másfél km-es szakaszon agyilag kellett erősnek lenned, mert az ellépésekkor a támaszlábad állandóan kicsúszott. Még nyári, száraz időben sem egy "pepsi-érzés" teljesíteni ezt a közel 10 fokban dőlő rézsűt, ráadásul most a még helyenként fagyott fűcsomók között erősen roppant a jég a lábad alatt. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha minden egyes lépésünkkel a tavaszt sürgetnénk és dacoló gyerek módjára erőteljes dobbantásokkal űznénk el a tél utolsó hírnökeit is!
 
Az erdő rengetegétől egy erőteljes jobb kanyarral búcsúzva egy újabb szintútra keveredtem: bár ne tettem volna! :-). Most jött az igazi fekete leves! Ez szó szerint értendő, mert az árkos-kráteres útnak nem nevezhető förmedvény, szinte futhatatlan volt, bár mi mégis futottunk rajta, legalábbis próbáltunk. Szerencsére csak egyszer estem és azonnal talpra ugorva száguldottam tovább lefelé. Befelé mosolyogtam is, mert eszembe jutott a Harrison Ford által megformált Szökevény című film főszereplője, aki hasonlóan menekül árkon-bokron keresztül, mint most mi. Igaz ebben a "filmben" a magam dublőre voltam.

Ez a szakasz egy 2 km-es lefelé volt. Itt tényleg minden-mindegy alapon futottam a legnagyobb sáron is átgázolva. Már-már újra 7-8 évesnek éreztem magam egészen addig, amíg egy-egy jeges tócsa tartalma burokba nem fogta lábfejem és így a másodperc törtrésze alatt visszarepített a negyven éves valóságomba.

Újra egy jobbos és végre emelkedő. Nem vészes, kb.1 km hosszú. Simán, lendületesen futom, még erőm is van. A tetőn csodálatos a kilátás  egész Csobánkára. Sajnos ez csak pár másodperc, mert a tempómból visszavéve megkezdem az ereszkedést. Minden óvatosságom ellenére is az egyik követ rosszul fogva kibicsaklik a bal bokám. Szerencsére tompítom a billenést, így még megállnom sem kell. Pár lépés fogcsikorgatva, majd újra száguldok. Még idejében, mert 30-40 méterre mögöttem megjelennek az üldözőim. Rákapcsolok. Vége a kényelmes, kb.6 kilométeren keresztül futott saját tempómnak. Nincs mese, nem adom az ötödik helyet. Küldöm ezerrel lefelé. Aztán mégis egy fiatal zerge gyorsaságával elhúz mellettem Ispánki Zoli, a hosszú hegyi maratonok ikonja. Tisztelet ide vagy oda, tapadok rá, mint egy pióca. Tartom az öt méteres távolságot. Mázlimra az utolsó kemény emelkedőhöz érünk. Nagyon zúzós tempót diktálunk, de én lépésről lépésre követem. Az emelkedő felénél Zoli megcsúszik, és egy kicsit kibillen a tempóból, de azonnal visszaáll. Én a saját tempómra ráteszek egy lapáttal és ellépek tőle. Barátian int és elenged. Nem jön velem, így az emelkedő csúcspontját újra magányosan keresztezem és már robogok is lefelé.
 
Még egy balos kanyar, árkok szabdalta szintút és a cél. Az időm a tíz kilométeres sárdagasztás után 50'24", és amiért jöttem kipipálva, hiszen megvan az 5. hely! Nedus barátom 52'-et futva bejön a 8. helyre, ezer gratula neki is. Szinte azonnal fordulunk és indulunk vissza a pályára. Egy rövidebb kaptatót megmászva még időben érkezünk Juc elé, aki most kezdi az utolsó kaptatót a női összetett 4. helyén. A harmadik hölgy 20 méterre előtte jár. Nedussal amolyan "pasis" ollóba fogjuk, így én elől viszem a tempót, míg ő mögötte fut biztatásként. Juc, mint a gép tartja az iramot, így az emelkedő felénél már a harmadik helyen fut, sőt még három embert fogunk meg az előtte futókból. Szuperul küzd, így az utolsó 500 méteren még egy srácot is befogunk. 1 óra 13'18"-ces idejével megszerezte a Merkaptos női futó szakág első érmét. Csendesen megjegyzem, nagyon megérdemelten megharcolt érte rendesen! Gratulálok és büszke vagyok a teljesítményére!:-)))) 
 
A versenyt Sipiczky Csaba Péter nyerte 44'27"-cel,a második Gerlei Tamás (46'06") és a harmadik Vatai Miklós (46'40") előtt. A hölgyeknél Sípos Anna nyert 1 óra 07'10"-zel, a második Hornyák Zita (1 óra 10'39") előtt. A bronzot Juc szállította nekünk!!!
 
Hazafelé teljesen szemből ért a nyugovóra térő nap simogatóan lágy fényzuhataga. Az "aranyló" napsugarak is dicsérettel érintették  a Juc nyakában pihenő bronzérmet. Csak az "ezüst" hiányzott a teljes repertoárból! Sebaj, a hétvégén Domonyvölgyben lesz miért harcolnunk! Ezt még a szokásos cukrászdázás közben megfogadtuk!
 
Mindenkinek továbbra is jó felkészülést!

Üdv: Kassai Károly

Karcsi beszámolójában már megemlítette Jucus bronzos futását, most lássuk a történteket Jucus szemszögéből: 

A téli alapozó felkészülésem részévé vált, hogy a Futapest által szervezett crossfutásokon részt veszek, így nem is volt kérdés hogy elindulok-e a Pomáz-Csikóváraljai eseményen (10km). A múlt heti erős felmelegedés és a hétvégére beígért plusz 10 fok nem maradt el, és így a velejáró hóolvadás sem. Karesszal együtt érkeztünk a versenyközpontba, mely a Csikóváraljai turistaház volt. A szokásos rutin feladatok elvégzése után megkezdtük a bemelegítést. A rajhelyünk elfoglalása előtt Karesz még a cipőjét kötözte mikor kérdezte: „Érzed?” mondom: „Mit?”, mire ő „Van valami a levegőben, érzem… Ma jók leszünk:-). Aztán felsorakoztunk és vártuk a rajtjelet.

Rögtön belecsaptunk a közepébe és egy hosszú szerpentines, kaptatón kezdtük utunkat. Próbáltam előrébb helyezkedni, hogy a sáros nehezen futható úton ne szoruljak be. Számítottam a sárra de azért bevallom nem ilyen mértékűre mint amivel szembe találtuk magunkat. Az útvonal nagyrészt erdőgazdasági földutakon vezetett, aminek állapotán az állandó forgalom cseppet sem segített, sőt. A 3 km-es folyamatos emelkedőn utolért két női versenyző, majd megelőztek.

Hogy ne lassuljak le nagyon, próbáltam tartani az ő tempójukat, így beálltam mögéjük. Jött egy lejtő ahol már kezdtem örülni, de az öröm nem tartott sokáig mert rögtön szembe is találtuk magunkat a fekete levessel. Egy mély szakadékos patakmeder mellett vezetett utunk persze felfelé. Nekem annyira meredek és csúszós volt, hogy nem tudtam felfutni rajta, így előkerültek a gyalogló lépések. Az előttem haladó lányok is így tettek. Persze az élmezőny, - köztük Karesz is - még ezen is felfutott, nekem ez fizikai lehetetlenségnek tűnt. Azt hiszem itt jött el az a pillanat, amikor legszívesebben bevágtam volna a futócipőmet a bokorba. Nagyon bosszantottak a terepviszonyok. Bokáig süllyedtünk a sárban, csúszott, gödrös, kavicsos volt. Néha csak csetlettem-botlottam, az őszi avar meglepetéseket rejtett magában.

Aztán szerencsére sikerült túljutnunk ezen a szakaszon, és jött a megérdemelt lejtmenet. Itt már kínomban csak nevettem és már nem számított semmi. Közben az előttem haladó két női versenyző szétvált, és egyikük elment tőlünk. A lefelén már annyira nem érdekelt a pocsolya, vízfolyás, sár, hogy sikerült egy egész jó tempót megfutnom, így én is elléptem a másik női versenyzőtől.

Aztán egy éles jobb kanyarral újabb kaptató. Mikor megpillantottam a zöld háromszög jelzést, tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. Felfutottunk a Kiscsikóvár oldalán, itt újabb női versenyzőt értem utol és hagytam le. A Gyopár forrás felé megint lejtő következett, próbáltam a tempómat tartani, és nem is volt más választásom, mert Karesz – aki közben már beért a célba és levezetésként visszafutott elém – már a lejtő alján várt, és bíztatott. Ekkor került a látómezőmbe a korábban tőlünk ellépő női versenyző. Egy rendező az út szélén azt mondta én vagyok a harmadik, erre Karesz bíztatott, hogy érjem utol az előttem haladót és akkor én leszek a második.

Előzésbe kezdtem, persze hogy ne legyen túl könnyű mindezt egy emelkedőn. Sikerült utolérnem, és elléptem tőle, majd még 200 m és már a célba vezető 1,5 km lefelé vezető út következett. Karesz itt sem hagyott lazsálni, végig mondta, hogy mire figyeljek, levegő, ellépés, kéztartás. Ő előttem futott én meg csak követtem. Ha nem jött volna vissza elém, azt hiszem az utolsó kilométereken kieresztettem volna, de így szinte mint egy gép, csak futottam.

A célba végül 1 óra13 perces idővel 3. női versenyzőként érkeztem, mint kiderült elszámolta magát a rendező, aki korábban tájékoztatott, így még jobban örültem, hogy megküzdöttem az utolsó előzésemmel és nem dobtam be a futócipőmet a bokorba:-). Ekkor eszembe jutott mit is mondott Karesz a rajt előtt, hogy érez valamit a levegőben... Igaza lett! Hatalmas mosollyal vettem át az első futós érmemet...

Beszámoló: Bartos Juci