A Merkapt SE tájbringa szakosztályának lelkes kis serege Szlovákiában kezdte meg versenyszezonját. In medias res, nem tököltünk, rögtön egy Magyar Kupa-Szlovák OB-világranglista futamon debütáltunk. Gáborban volt egy kis félsz - megjegyzem nem alaptalanul -, hiszen élete második tájbringa versenyén vett részt mindenféle előkészületek nélkül. Konkrétan 2 nappal az esemény előtt még a Hármashatár-hegyen kóvályogtunk, hogy gyakoroljuk kicsit a térképolvasást. És ebben az egy alkalomban ki is merült élete eddigi térképes edzése.

Röpke 2.5 órás kocsikázás után megérkeztünk a szlovák „tengerpartra”, homok, 30 fok feletti átlaghőmérséklet, kis tavacskák és tábori hangulat várt minket. Rajt előtt még lázas dugóka keresés várt minket, ugyanis Gábor SI-je (kis kütyü, amivel igazolod, hogy a pontnál jártál) eltűnt. Végül kapott újat a bemelegítés rovására, pedig megígértem magamnak, hogy az idén sosem hagyjuk ki.

A női elit pálya ízig-vérig középtáv volt: figyelni kellett és repeszteni. Az előbbi még ment, az utóbbi meg olyan komótosan.. na hja, szezonkezdet van még vagy mi. Attól eltekintve, hogy 4 éve nem igazán nyúltam térképhez egész rendben ment a dolog, nem volt „jaj úristen hol a túróba vagyok” érzés, visszatekintve a múltba olyan voltam mint egy időzített bomba, sosem lehetett tudni, hogy elszúrom-e a tájékozódás részét vagy sem. De idén megbeszéltem magammal, hogy az évek számával bölcsebb, letisztultabb lettem és meghagyom az ész nélküli száguldást másoknak.

A pályában szinte semmi szint nem volt, viszont helyette a homok ette a bringát és okozott néha felejthetetlen perceket a tetején egyensúlyozva. Gábor ismerkedett a térképpel, egész jól küzdött vele, de végül az 5-ös pont legyőzte. Ez nem az a hálás terep volt, ahol azért relatíve gyorsan helyre tudja magát tenni az ember, a számtalan nyiladékkocka olyan volt, mint egy rakat tojás, ha elvesztetted a fonalat nehéz volt meghatározni, hogy épp hol vagy.

Este beindult a fesztivál hangulat, volt csehszlovák dínomdánom, melyre VIP jegyünk volt, tekintve, hogy a színpad melletti vityillót kaptuk szálláshelyül. Így este 11-től fél 2-ig vergődtünk az ágyban, mint partra vettet halak és vártuk a megváltó utolsó dalt.

Másnap egy hosszútáv várt ránk, amin megállapítottam, hogy a tempóm ugyanaz, mint a középtávon, ejnye kéne néha gyorsítani is. Tudatosan rákészültem a bemelegítésre, ami annyira jól sikerült, hogy majdnem lekéstem a rajtomat, és egy eszeveszett 8 perces rajtba száguldásban ki is merült. Nem jó mindig a memóriára hagyatkozni, nem árt, ha az ember néha le is ellenőrzi, hogy pontosan mikor indul. Nekem aznap a 11:14-es rajt 11:43-ként ülepedett le okos kis fejemben, majd isteni sugallatra 11:02-kor megnéztem a rajtlistát.

Gábort hősiesen küzdött, és volt pár igen dicséretes átmenete, de a pálya ¾-énél elvesztette a fonalat és inkább a rövidebb utat választotta a cél felé, kihagyva az utolsó 2 pontot. Utólag a pályáját elemezve, tényleg nem lehetett könnyű neki, én ennyitől már rég szögre akasztottam volna a térképtartóm, de őt nem ilyen fából faragták.

Eredményeket tekintve elkalapált minket a VK szintű mezőny, de nem is számítottam meglepetésre: lesz ez még jobb is! Gábor szívósságát mi sem tükrözi jobban, hogy hétfőn már ismét a Hármashatár-hegyen találtam magunkat, hullafáradtan térképet böngészve. Folyt. köv. 1 hét múlva, immár hazai terepen, a Bükkben és remélhetőleg bemelegítve:-)

Beszámoló: Kaufmann Brigitta