A nyárias napsütés, a zöldbe boruló folyópart és a vízen úszkáló vadkacsák látványa szinte átmenet nélkül köszöntött ránk a hosszú, szürke téli napok után.

Első vízre szállásunkra március 15.-én került sor, hosszú hónapok teltek el azóta, hogy tavaly ősszel utoljára cipeltük fel a hajónkat a rakpart meredek lépcsőin és elkezdődtek a tanmedencés edzések.

Alig vártam már, hogy újra kisüssön a nap, a tél minden februárban reménytelenül hosszúnak tűnik, egyre beletörődöttebben telnek a napok, sötét van, hideg, nincs kedvem kimozdulni se. A tanmedence vize már zavaros, színe nem mondható sem kéknek, sem zöldnek, rejtélyes moszatok úszkálnak a felszínén, ideje lenne már leengedni...  A dohos, hideg-párás levegőben, furcsa, kényszeredett testtartásban, nyújtott lábakkal nehezen hajlok előre vizet fogni, mégis kitartóan húzok, evezek... elkél a bíztatás: húzd, húzd, húúúzd…

Március 15.
Nemzeti ünnep – Napsütés – Közepes erősségű szél - Lelkes LapáTolók - A Dunán evezve együtt üdvözöljük a tavaszt.

Indián boldogan üvöltő hangját hallom a hátam mögött:
- Szereted a szelet!  Ezért jöttél, ezt akartad, itt vagy végre, húzd, húzd, húúúzd!

Nem érzek fájdalmat, nem érzek fáradságot, miközben levegőt veszek és kipréselem, mosolygok, újra vízen vagyunk, újra evezek. Előrehajlok, karjaim nyújtva, ahogy a lapátom vizet ér, a tollat mélyen a felszín alá nyomom, látom, hallom ahogy a víz a hajó oldalát súrolja, próbál kifutni alólunk. Beleteszem minden erőmet, az egész testem megfeszül, súlya a lapátomon, felállok vele, majd az evezőmet kirántom a vízből és újra kezdem… süvít a szél a fülem mellett…

Május 01. - Évadnyitó verseny, Csepel

Néhány hetes jó hangulatú vízi edzések után újabb ünnepnap: „Éljen május elseje!” Elérkezett a megmérettetés ideje. Tudni akartuk, hogy a téli hónapok alatt a tanmedencében eltöltött idő mire lesz elég? A csapat állóképességének felmérésére jobb próbatételt, mint a 4000 méteres táv nem is találhattunk volna, melyre a Vass István masters kajak-kenu emlékverseny keretén belül megrendezésre került 2012-es csepeli idénynyitó sárkányhajó viadalon került sor.

Csodálatos idő, fantasztikus hangulat, népes mezőnyben kilenc egység állt rajthoz, egy kategóriában versenyezve amatőr és szabadidős csapatok.
Két előfutamban négy és öt egység mérte össze erejét, futamonként az első három helyezést elérő csapatok jutottak a fináléba.

A Merkapt Sárkányoknak nem kedvezett a szerencse, a sorsoláson az ötfős előfutamban a Römi KKSK két csapata, Paks és Fadd fiataljaiból álló csapatok mellé kerültünk.

Az első kétezer méteren a két Römis egység elszakadt a mezőnytől, a paksiakkal fej-fej mellett haladva küzdöttünk az első fordulóig. Egyenletes ütemben, folyamatosan tartva pozíciónak jutottunk el 1500 méterig, közben lapátjaink időnként összecsaptak a paksi evezőkkel. Az utolsó 500 méteren ütemet váltottunk, próbálva ezzel némi előnyre szert tenni a fordulóba való beérkezésig. Néhány erősebb csapás után a paksiak szintén ritmust váltva nem engedték, hogy a hajónk előrébb kerüljön.

A fordulóba külső íven érkeztünk, és kevés tapasztalattal, szinte kisodródva, nagyon rosszul vettük a kanyart. Mire újra egyenesbe kerültünk, már csak a paksi hajó farát láttam magam előtt. A csapat szétesett, jó néhány csapásra volt szükség ahhoz, hogy újra rendezzük gondolatainkat és ismét erőt tudjunk a húzásokba tenni, az ellenfélt ez alatt egy hajóhossznyi távolságra engedtük.

A következő etapon még esélyét éreztük, hogy a fordulóban elszenvedett trauma okozta hátrányt le tudjuk dolgozni. Kitartóan eveztünk tovább, de az újabb fordulónál már tudtuk, a két hajó közti távolság ledolgozásához nem lesz elég időnk.

A rajt előtti utolsó, bíztató szavak jutottak eszembe; a hajóban ülőkkel egy emberként, egy lélekkel teljesítettük az edzői utasítást, nem feladni, az erőt megtartani, a hátrányt tovább nem növelni, mindvégig beletenni az erőt a csapásokba, lendülettel és erővel célba juttatni a sárkányunkat.

A futamunkban negyedikként a Römi KKSK két csapata és a Paks után érkeztünk a célba. A döntőben a Römi hajók küzdöttek meg az első helyért, mögöttük a paksiak és a T-mobile versenyzett, végül a Paks bronzérmet szerezve, a dobogó harmadik fokára állhatott.

Büszke vagyok a csapatomra, az utolsó métereken is éreztem a hajónk erejét, együtt húztunk, együtt küzdöttünk, és egy erős ellenféltől, harcos és méltó küzdelemben szenvedtünk vereséget. 
Végre elkezdődött! Kíváncsian várom a következő megmérettetést!

Videó:

Fülöp Ildikó