Már tavaly szerettem volna benevezni a sziklamászó tanfolyamra, de sajnos néhány kihagyhatatlan szakvizsga tett róla, hogy ne legyen rá időm. Elsősorban nem a vizsga miatt vágtam bele, inkább azért, hogy kipróbáljam magam és a bátorságom igazi sziklán. Hárman voltunk nebulók, Feri, Zoli és én, akiknek Tomi igyekezett minél többet megtanítani a sziklamászás alapjairól az április-májusra tervezett három hétvége alatt.

Korábban nem nagyon jártam mászó teremben sem, egy kezemen meg tudom számolni hányszor voltam falat mászni, úgyhogy teljesen zöldfülűként mentem Csókakőre az első hétvégén. Még a beülőt is sikerült otthon hagyni. Szerencsére Tomi már rutinos, és fel van készülve a nebulók bénázására, úgyhogy hozott is nekem egyet pluszban.

Az első hétvégén sikerült elég pocsék időt kifogni, kaptunk hideget, szelet, esőt is. Szombaton már nem sokkal dél után elűzött az eső a szikláról. Azért megtanultunk ereszkedni, és másztunk néhány utat felsőbiztosítással. Délután az eresz alatti gerendára kötött kötélen pruszikoltunk és röhögtünk egymáson felváltva. Megtanultunk jó néhány fajta csomót kötni és standépítés is volt a kocsibeálló alatt ameddig mindenkinek le nem fagyott a keze. Este pedig elmélettel folytattuk főzőcskével és gyümölcslével párosítva. Másnap kicsit tovább bírta az idő, így többet másztunk a sziklákon, és megpróbáltuk alkalmazni az előző napon tanult technikákat. A fiúk megpróbáltak két könnyebb utat előre mászni, elég jól is ment nekik. Délutánra megint elromlott az idő, el is fáradtunk, úgyhogy összepakoltunk, és irány haza.

A második hétvégén már igazi tavaszi időnk volt. Okulva az első hétvégéből, én azért bepakoltam, pulcsit, esőkabátot, mindent. A vasárnapot Csókakőn töltöttük. A fiúk egész jól belejöttek a mászásba, megpróbáltak több utat is előremászni. Én csak két könnyebbet másztam előre, ami végülis jól ment, bár be voltam rezelve rendesen. Az elsőt, egy 2es utat szanaszét ékeltem, biztos ami tuti alapon. Este volt még egy kis fejtágítás, majd mindenki beájult aludni.

Hétfőn aztán átmentünk Várgesztesre. A fiúk kitartóan gyakorolták az addig tanultakat, egyre ügyesebbek voltak a falon. Én is másztam elég sok utat, bár ezek nem voltak túl nehezek. Azt is sikerült kipróbálni, hogy milyen beleesni a köztesbe. Igazából nem volt olyan vészes, mint amilyennek képzeltem. Még megijedni sem volt időm, már lógtam is a kötél végén. Délutánra már mindenki elfáradt, így inkább fent hagytuk a kötelet, és felsőbiztosítással másztunk még néhány utat. 

Az utolsó hétvégére Tomi Bajótot szemelte ki. A két napra főleg mászást tervezett, illetve megtanultunk átszerelni és volt még némi mentőtechnika is. Mivel bepakoltam pulcsit, esőkabátot, hosszujjút, egész hétvégén hétágra sütött a nap, és volt vagy 28 fok. Erre a hétvégére Vali is csatlakozott a társasághoz. Amíg mi másztunk, napozott, könyvet olvasott az árnyékban, és megörökítette a szenvedéseinket. 

Szombaton délelőtt a kis falon próbálgattuk tudásunkat és bátorságunkat, ezek a könnyebb utak elég jól mentek. Délután viszont Tomi átvitt a nagy falra. Itt én már nem mertem előre mászni, csak Tomi után másztam az utakat, de a srácok szépen megoldottak több nehezebb utat is. Este Tordas felé útba ejtettünk egy pizzériát, majd Tomiékhoz érve mindenki megrohamozta a fürdőszobát. Utána következett a nap nagy dilemmája: nézni a meccset vagy nem nézni a meccset? Zoli mindenáron ragaszkodott a BL döntőhöz, még azzal is fenyegetőzött, hogy lemegy a kocsmába ha nem hagyjuk neki, hogy megnézze. Vali, Tomi és én az első félidő után elmentünk aludni, így Zoli nyugodtan nézhette (volna) a meccs hátralévő részét. Már ha el nem alszik ő is még a hosszabbítás előtt.

Vasárnap hasonló volt a program: mászni, mászni, mászni. A fiúk váltva teljesítették az utakat a nagy falon, én pedig Tomi után mászva igyekeztem technikát, bátorságot, és mászóizmokat építeni. A fal felső részén már nem nagyon volt IV-es vagy annál könnyebb út, el is fáradtunk délutánra rendesen. Utoljára még egy hosszú repedéses szakaszon próbáltuk meg felküzdeni magunkat felsőbiztosítással. Néhány potyogás után végül csak sikerült feljutnom, aztán Tomi megmutatta, hogy hogyan is kell a “ne tökölj, mássz!” elvet gyakorlatban kivitelezni. Ferinek is sikerült másodszori nekifutásra felküzdenie magát, Zoli viszont teljesen elfáradt ekkorra. Három méter után feladta az egészet, és semmivel sem lehetett visszaimádkozni a falra. Feri még szeretett volna előre mászni egy utat, ezt már én másztam vele, miközben Zoli lent nyarvogott, hogy hozza már le valaki a mászócipőjét, amit sikeresen fenn hagyott a párkányon.

Végül fáradtan, több tucat kék-zöld folttal és sok-sok élménnyel gazdagodva ültem fel a debreceni vonatra. A srácoknak sok sikert a vizsgához, rengeteget fejlődtek a három hétvége alatt. Én pedig még majd gyűjtöm a bátorságot, de biztosan nem ez volt az utolsó találkozásom a sziklával.

Beszámoló: Szántai Vecsera Orsi