Ismét szervezkedésbe kezdett a csapat. Ezúttal a jól bevált Grazer Berglandba készültünk sziklát mászni. Tavaly egy páran már jártunk itt egy kissé esőáztatott körülmények között. Ezúttal viszont gyönyörű napsütéses nyári meleg várt  minket erre a hétvégére.

Többen is útnak indultunk különböző egyesületekből.  A Merkaptot ismét többen képviseltük: Tomi, Vali, Sára, Viki, Majré, Joci és én. Az egyesületünkön kívül még csatlakozott hozzánk: Árpi, akinek már megérdemelt helye van a Merkaptosok körében :-), Ricsi, Kata és barátja Tamás. A találka a Frohnleiteni Lanzmaierhof kempingben volt megbeszélve. 

Szombat reggel indultunk útnak négyen: Sára, Joci, Árpi és én. Az út nagyon jó hangulatban telt. Végig dumáltuk az utat, kivéve mikor elszenderedtünk a korai ébresztő miatt. Délelőtt aztán meg is érkeztünk a kempingbe. Itt bejelentkeztünk, majd kinéztük magunknak a sátorhelyet. Vali, Tomi és Majré már előző este kiértek. Csak Valival találkoztunk, aki éppen futásnak akart eredni, persze nem tőlünk menekült :-) Tomi és Majré már a kiszemelt utat mászták mire megérkeztünk.

Gyors kipakolásba és sátor állításba kezdtünk, hogy mi is minél hamarabb el tudjunk indulni mászni. Délután kb. 1 óra körül aztán sikerült is elindulni. Én Sárával terveztem a mászást. Árpi meg Jocival. Mindkét partiban kinéztük a mászásra szánt utat, ami a Medveszurdok környékén volt. Le is parkoltuk az autót, összeszedtük motyónkat, majd indultunk is a beszállóig. 

Pontosan nem tudtuk, hogy merre van a fal, de térkép és leírás alapján próbáltuk felderíteni. Nagyon meleg volt és a túra út is néhol kaptatós volt így többször megálltunk pihegni és inni (vizet ! )

Hamarosan megérkeztünk a Medveszurdok bejáratához. Itt begyűjtöttünk egy kis infót a pénztárostól, aki útbaigazított minket a mászó úttal kapcsolatban. A fiúk útja valahol a szurdok területén volt, így elindultunk velük hátha a miénk is arra lesz. Elérkeztünk egy pontra ahol már elvileg le kellett térni a turista útról. Itt ismét egy kis segítséget kértünk túrázó barátainktól. Ugyanis a németet egyikünk sem beszélte a kalauz pedig ezen a nyelven íródott. Nagyon lelkesek voltak csak éppen sörözésre invitálták a fiúkat, így nagyon nehezen tudtuk belőlük kinyerni az információt. Cserébe viszont jókat röhögtünk rajtuk. Nagy nehezen aztán kiderült, hogy amit mi kinéztünk Sárával az nem itt van, hanem a szurdok bejáratánál.

Így elbúcsúztunk tőlük, majd tovább indultunk utat keresni. Ismét a bejáratnál találtuk magunkat. Itt aztán volt legalább 3 ösvény amin elindulhattunk volna. Persze mi a rosszat választottuk, mint az utólag kiderült. Egy kis gyaloglás után megpillantottunk 2 osztrák mászót, akiktől segítséget kértünk. A beszélgetésből kiderült, hogy ismét vissza kell menni a szurdok bejáratához. Hát nem esett túl jól, mert nehéz cuccokkal ismét fel kellett ballagnunk a meredek úton. Már a sziklafalat is láttuk ahová mennünk kellett. Úgy tűnt, hogy sínen vagyunk. Ezután balra kellett fordulnunk. Pár méter után viszont ismét elágazás következett. Ismét tanakodásba kezdtünk, hogy merre van az arra. Elindultunk a jobb oldali széles úton felfelé. Kezdett gyanús lenni a dolog, mert a végén a mászó utunk tetején találtuk magunkat, ami nem volt éppen rossz, csak mi pont a szikla falon akartunk ide feljutni nem pedig gyalogosan :-) Így vissza le a hegyről és át a másik útra. Már a sziklák tövében voltunk, de semmi jele a mi utunknak. Jártunk fel alá, de csak nehéz áthajlós utakat találtunk. Az adóvevőn bejelentkeztek a srácok.

Érdeklődtek merre vagyunk. Elmagyaráztuk nekik aztán egy kis idő múlva meg is jelentek. Ők sem másztak :-) Mire megtalálták az utat addigra már eltelt az idő és nem szálltak be az útba. Egy kicsit megpihentünk aztán feladtuk és visszamentünk a parkolóban várakozó autóhoz, majd elindultunk a kempingbe. A nap hétágra sütött így kiültünk vacsorázni és vártuk a többiek érkezését. Lassan aztán megjött Tomi és Majré páros fáradtan lesülve. Gyorsan ittunk egy welcome drinket. Közben Lacibáék is meglátogattak bennünket (Ők Praebichlben aludtak). Majd kezdetét vette az éjszakai műszak. Sztorizgattunk, nevettünk, iszogattunk. Volt minden, ami elengedhetetlen a jó hangulathoz. Éjszaka egy kissé hűvös volt. Lassan mindenki visszahúzódott a sátraikba aludni, hogy másnap frissen és üdén ébredhessünk :-)

Vasárnap korán reggel ébredtünk, hogy időben elkészüljünk és indulhassunk a hegyre. Ez nem sikerült túl gyorsan. A korai ébredés ellenére elég komótosan készültünk el. Lassan tátongott mindenki reggelizni. Aztán összeszedtük felszerelésünket, majd tényleg  elindultunk. Sára és én Tamásékkal tartottunk a Rote Wandra. A többiek másfelé mentek. Mi a Hühnerleiter nevű utat terveztük mászni, mivel én már nagyjából ismertem a terepet. Ez egy 7 kötélhosszas út volt. Úgy gondoltuk bemelegítésnek jó lesz. Megérkeztünk a parkolóba. Egy rövid szakaszon még együtt mentünk, majd elváltak útjaink, de az adóvevő összekötött minket.

Egy órán át meneteltünk felfelé a beszállásig. Egy kicsit kavarogtunk a mászó út körül, mert egyből nem találtuk meg. Útbaigazítás után aztán rátaláltunk a helyes útra. Gyorsan magunkra szedtük a felszereléseket  és elkezdődött a kaland. Az első hosszt én másztam. Egész jól ment. A parám is csillapodott. Az utolsó szakaszon volt egy kisebb áthajlás, amivel egy kicsit megküzdöttem, de sokadik próbálkozás után sikerült kimászni. Majd stand és jöhetett Sára is. Végig váltott mászásban haladtunk előre. Egész jól ment. A kilátás gyönyörű volt innen fentről. Szikrázóan sütött a nap így a fejenkénti másfél liter víz simán elfogyott.

Egyre feljebb haladva a szél erősebben fújt, ami már kifejezetten jól esett a nagy melegben. Azért sikerült megpörkölődnünk a tűző napon. Nagyon élveztük a mászást. Mindkettőnkre jutott egy-egy nehezebb szakasz. Az utolsó előtti hossz Sárának jutott, ami egy kisebb táblával kezdődött majd egy kis traverz jobbra. Sára ügyesen kimászta, már a traverz felén is túl volt, majd nem találta a helyes utat. Próbáltuk neki magyarázni merre menjen. Még egy kicsit jobbra kellett volna haladni, majd egyenesen fel egy könnyű úton. Majd el is indult. Sajnos egy kicsit hamarabb indult el felfelé és így nem a könnyű úton, hanem egy sokkal nehezebben.

Aztán már csak egy sikítást hallottam. Hát ebből már tudtam, hogy ez egy esés következménye így gyorsan fel is készültem rá, hogy majd megrándul a kötél. De nem. Nem is értettem a dolgot. Arra tudtam gondolni, hogy egy párkányra esett, vagy valami ilyesmi. Nagyon megijedtem.  Gyorsan hívtam az adóvevőn, hogy hogy van, mi történt, jelentkezzen. Pár másodperc múlva választ is kaptam, hogy jól van. Bővebben nem fejtette ki a dolgot. Nagyon izgultam, hogy ne legyen komolyabb baja. Kb. 15-20 percig lógtunk a falon.

Próbáltunk lenyugodni  és tanácskoztunk hogyan tovább. Igazából lelkileg viselte meg nagyon a dolog. Már úgy döntöttünk, hogy felmászom hozzá, csak csináljon egy standot ahová majd be tudok állni. El is kezdte megépíteni, amikor észrevette a helyes utat és boldogan közölte, hogy meg van az út, amit aztán sikeresen megmászott. Hát nagy kő esett le a szívemről. Megnyugodtam, hogy nem éjszakázunk a falban és hogy nem kell segítséget hívni. Miután megcsinálta a standot indultam is. Egy kis idő múlva már ott is voltam mellette. Itt még 5 percig pihegtünk és próbáltunk magunkhoz térni. Közben elmesélte az esését. És megértettem, mért nem feszült meg a kötél. Ahogy esett a jobb lába beszorult a repedésbe és ez állította meg az esést. Zúzódásokkal megúszta a dolgot. Ezután összeszedtük magunkat és elindultam kimászni az utolsó hosszt. Ez viszonylag gyorsan megment, majd felbiztosítottam Sárát is. A fal tetején lehuppantunk a fűbe, majd lenyugodtunk, átbeszéltük a dolgokat.

Ettünk, ittunk, összepakoltunk és elindultunk a hegyről. Lassan tudtunk haladni, mert Sára lába nem volt tökéletes. Sokat tanultunk az esetből. Nagy mázli volt, hogy ennyivel megúsztuk a dolgot. A lejövetelnél meg összetalálkoztunk Valival, Katával és barátjával Tamással. Ők túráztak ebben a szép időben. Majd megérkeztünk a parkolóba, ahol már várt minket Tomi és Majré. Teljes lett a létszám, így elindultunk a kempingbe. Majd zuhanyzás utána vacsora készítés. És a mai nap emlékére gyorsan ittunk is egy pálinkát. Majd még egyet….. meg még egyet…. meg….. :-) Sztorizgattunk, adtuk a szokásos formánkat. Időközben megérkezett Viki és Ricsi is. Majd csatlakoztak hozzánk. Közben a csillagok és a hold is felröppent a sötét égboltra. Ennek örömére kihoztam a hálózsákom, mert azért még hidegek voltak az éjszakák. Kémlelve az eget úgy alakult, hogy kint ragadtam a szabad ég alatt és azon kaptam magam, hogy már kint alszom. Akadt még egy vállalkozó szellemű, aki nem félt a sötét éjszakától és velem tartott. Ő volt Árpi. Vagy csak azért maradt kint nehogy elraboljanak az UFO-k? :-)

Hétfőn reggel madárcsicsergésre ébredtünk. A napot még eltakarta a dombocska. Egy kissé hűvös volt a reggel így visszabújtam még egy kicsit a hálózsákba. Lassan aztán mindenki előkerült a sátrakból. Majd összeültünk reggelizni. Megbeszéltük, hogy mit csinálunk ma. Sára lába nem lett jobban, így a mászás számunkra befejeződött. Új programot kellett találnom. Úgyhogy a többiekkel megbeszéltük, hogy elmegyünk kletterezni. Egy kis tanakodás után a Naturfreunde Klettersteig mellett döntöttünk, ami egy B-C nehézségű út.  A többiek már elindultak mászni. Sára maradt regenerálódni a kempingbe. Kata és Tamás túrázni mentek a Hochlantschra. Viki, Vali, Ricsi meg én együtt indultunk a klettersteigre.

Fél óra alatt meg is érkeztünk a parkolóba. Összeszedtük a felszerelésünket, majd elindultunk. Kényelmes tempóban haladtunk felfelé a beszállóig. Másfél órát biztosan gyalogoltunk felfelé. A kilátás gyönyörű volt. A távolban még havasak voltak a magasabban fekvő csúcsok. Néha megálltunk gyönyörködni a tájban. Hamarosan aztán meg is érkeztünk a beszállóba. Magunkra szedtük a beülőt és a kletterszettet majd elindultunk. Viki indult előre, majd én, utánam Vali és Ricsi zárta a sort. Szép lassan haladtunk előre.

Nem volt nehéz a terep. Valinak ez volt a második klettersteigje így Ő egy kicsit óvatosabban mozgott, de ügyesen haladt előre.

Kb. 2 óra mászás után aztán megérkeztünk az út végére. Egy kicsit megpihentünk, majd tovább folytattuk utunkat egy túraösvényen egészen a Hochlantsch (1720 m) csúcsáig. Nagyon sok magyar túrázóval találkoztunk az út során. Már-már azt hittük, hogy eltolták a hegyet Magyarországra (nem is bánnám :-) ) A csúcson aztán elfogyasztottuk a már kötelező csúcs csokit és megcsináltuk a csúcsfotókat is.

Majd elindultunk a turistaúton lefelé a hegyről. Ricsi gyorsan diktálta a tempót, mert némi felhő gyülekezett a fejünk felett aztán nem akartunk elázni. Útközben azért beültünk az útba eső hüttébe egy röpke fél órára, amíg elfogyasztottuk italainkat. Ezután indultunk tovább. Nemsokára aztán meg is érkeztünk a parkolóba. Majd indultunk is vissza a kempingbe.

A többiek már megérkeztek a mászásból. Sára egész nap pihent. Kapott egy csomó olvasnivalót. Köztük megkapta a 127 órát, hogy olvassa. A tegnapi eset után szerintem pont „örült” is ennek a könyvnek :-) Mikor már mindenki lezuhanyozott és összevakarta magát előkerültek a főzőcskéhez a kellékek és mindenki nekilátott a vacsorának. Ez volt az utolsó esténk így próbáltuk minél jobb hangulatban eltölteni. Azt hiszem sikerült. A gyümölcslevek nagy részét sikerült elpusztítani. Mindenki nagyon jól érezte magát. Majd hajnali egy óra körül sikerült elraknunk magunkat másnapra. Egyesek a sátorban, kettesek pedig  a szabad ég alatt :-)

Az utolsó napunkra ébredtünk sajnos. A fiúk még levezetésként elmentek mászni egyet. Mi csajok meg maradtunk a kempingben és pihenéssel, beszélgetéssel, összepakolással töltöttük el az időt. Délután egy óra körül aztán meg is érkeztek. Lebontottuk a sátrakat. Lassacskán mindenkitől búcsút vettünk. Majd beültünk az autóba és megcéloztuk Budapestet.  Estére aztán meg is érkeztünk.

Egy szuper négy napot töltöttünk együtt. Remek társaság, szép nyári nap, gyönyörű táj, élvezetes mászó utak. Leszámítva ezt a kis malőrt, amiből szerencsésen kerültünk ki. Azt hiszem sokat tanultunk belőle és újabb tapasztalatokat szereztünk. Még sok ilyen napokat kívánok magunknak ezzel a remek társasággal.

Beszámoló: Máté Ildikó