Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 

Hegyikerékpár

Kajak - kenu szakosztály

Sárkányhajó

Hegymászó és Túra Szakosztály

Csapattagok
Kapcsolat
Fotóalbum
Alapfokú sziklamászó tanfolyamok 2011

Atlétikai szakosztály

Tájbringa szakosztály

Triatlon szakosztály

Labdarúgó szakosztály

Gyorstollaslabda

Water Bike Szakosztály

Egyéb hírek

Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
Hegymászó és Túra Szakosztály
Monte Rosa 2011

A Monte Rosa-csoport, vagy Monte Rosa-masszívum (Zermattban használatos helyi német neve: Gornerhorn) Olaszország és Svájc határvonalán kiemelkedő számos nevezetes csúcsot foglal magába, köztük Svájc legmagasabb csúcsát, a Dufourspitze-t is. A Dufourspitze eléri a tengerszint feletti 4634 méter magasságot, amivel a Wallis kanton legmagasabb pontja, valamint a második legmagasabb csúcs az Alpokban és Nyugat-Európában.

0. nap (vasárnap)

Szombat éjszaka 11 órakor kezdődött az egész kaland. Geri vállalta be a sofőr szerepét. Így ketten el is indultunk Budapestről Sopron irányába, hogy Gábort is felvegyük a kalandjáratra. Nagyon kellett tartani a betervezett időt, hogy vasárnap az utolsó felvonót elérjük. Sopronban aztán gyors bepakolás, majd indultunk is tovább Oetz felé, hogy Majrét is felvegyük. Vagyis, hogy átszálljunk az Ő nagy autójába, ami négy embernek kényelmesebbnek bizonyult.

Délután aztán el is indultunk Alagna Valsesiába. Svájcon keresztül mentünk, aminek én különösen örültem, mert még soha nem jártam erre felé. Úgyhogy az út végig bámészkodással telt el.

Délután kb. 4 órakor aztán meg is érkeztünk Alagnába. Gyorsan kipakoltuk a hátizsákokat, majd rohantunk is a felvonóhoz. Éppen hogy elértük. Majd kétszer át is szálltunk, hogy minél magasabbról tudjuk megközelíteni a Gnifetti menedékházat. A Salati nyeregig (2940 m) repített fel minket a felvonó. Innen már gyalogosan indultunk neki a 3674 m-en fekvő Gnifetti háznak.

Az idő kissé borongós, esős volt, de sokat nem foglalkoztunk vele. Tudtuk, hogy így vagy úgy de mennünk kell. Ballagtunk is nagy zsákokkal felfelé a köves meredek ösvényen.

monte rosa

Egész jól haladtunk, míg nem egy kicsit elkavartuk az utat. A jelzés keresésébe kezdtünk, de lassan ránk is sötétedett. Majd miután Majré megtalálta a helyes utat elővettük lámpáinkat és a hágóvasat és indultunk is tovább a jeges morénás úton. Csak a fejlámpa fényei csillogtak a sötétben, de szerencsére már jó úton jártunk. Aztán el is értük a sziklafalat, amin még keresztül kellett vergődnünk. Nem volt könnyű a terep, főleg nem sötétben. Kifeszített fix kötelek segítségével tudtunk feljebb és feljebb jutni. Majd elértük a gerincet ahonnan már jól látszódott a reflektorfényben pompázó Gnifetti ház. Itt ismét hágóvasat kellett vennünk, mivel egy meredek hólejtőn kellett átvágnunk. Lassan de biztosan meg is érkeztünk a ház áljáig, de itt még egy rövid mászás várt megint ránk. Mindenki, ahogy tudott felszökkent a sziklafalon. Segítségünkre vaslépések és fix kötelek voltak. Majd megkönnyebbülve és fáradtan éjszaka meg is érkeztünk a házba, ahol Csaba és Feri már várt ránk. A barátaink a szállást is elfoglalták, így az olaszok már várták érkezésünket. Kaptunk egy kis útbaigazítást és elfoglaltuk szálláshelyünket egy 6 ágyas szobában. Lepakoltuk zsákunkat, majd fáradtan berogytunk az ágyba és reggelig húztuk a lóbőrt.

1.nap (hétfő)

A mai napra nem terveztünk nagy dolgokat, a délelőtt pihenéssel telt. Délután viszont elindultunk a hegynek, hogy szokjuk egy kicsit a magasságot, meg felkészüljünk a másnap betervezett három csúcsra. Csaba és Feri azért a mai nap megmászták a Pyramid Vincentet (4215 m). Én még nem éreztem magam felkészülve erre, meg az időjárás sem volt tökéletes. Az egész hegyet felhő borította és így nem láttam értelmét, hogy felkaptassak a hegyre. Így inkább visszamentünk a házba, ahol elfogyasztottuk vacsoránkat, majd eltettük magunkat másnapra.

monte rosa

2. nap (kedd)

Az éjszaka egész jól telt, különösebb bajunk nem volt, így fitten ébredtünk. Szép napsütéses reggel virradt ránk. Ennek örömére gyors készülődésbe kezdtünk. Megreggeliztünk, majd összeszedtük felszerelésünket és indultunk is a csúcsok meghódítására. Hágóvasat vettünk és összekötöttük magunkat egy partiba. Majré ment elől utána Geri, én és Gábor zártuk a sort. Indultunk is át a gleccseren. Az út jól látható volt, ki volt taposva így nem lehetett eltéveszteni. Szép lassan haladtunk felfelé a Pyramid Vincent irányába. Az idő és a kilátás csodálatos volt. Szikrázóan sütött a nap a hegyek körbe vettek minket. A távolban a Mont Blanc csúcsa is felvillant. Nem győztük kattogtatni a fényképezőgépünket. Lassacskán aztán el is értük az elágazást, ami a csúcsra vezetett. Ez viszonylag könnyű hegy volt. A csúcs közelben elég meredek volt a felmenetel, de leküzdöttük és egy széles platón találtuk magunkat, ami a Pyramid Vincent (4215 m) csúcsát jelentette. Csúcsfotó, csúcs csoki majd indultunk is lefelé.

monte rosa_Pyramid Vincent

Közben Csaba és Feri is megjelentek a hegy lábánál. Ők már nem jöttek fel, mivel tegnap ezt a csúcsot már meghódították. Lent összetalálkoztunk és indultunk is tovább a második csúcsra.

Megint gyaloglás felfelé a kevésbé kitaposott hóban. De Majré hősiesen törte az utat előre. Többször meg is álltunk egy-egy percre pulzus visszaállító pihenésre, majd elértük a hegy tövét. Itt egy kis sziklamászás következett, ahol fix kötelek és vaslépések segítették csúcsra jutásunkat. Majd meg is érkeztünk a Balmenhorn (4165 m) csúcsára, ahol egy nagy Jézus szobor nézett le ránk. Nem vagyok nagyon vallásos, de teljesen olyan érzésem volt mintha figyelne és vigyázna ránk. Jó érzéssel töltött el, mondhatni mennyei érzés volt a csúcson állni. A csúcsfotó is elkészült, így indultunk is tovább.

Balmenhorn

Sorban a következő csúcs a Corno Nero (4322 m) volt. Nem kellett nagyon sokat gyalogolni. Igaz végig felfelé mentünk, ahogy ez lenni szokott a hegyen. Megérkeztünk a tövéhez, majd gondolkodóba estünk. Ez a hegy már nagyobb kihívásnak bizonyult. Vakartuk is a fejünket, hogy oda most hogy jutunk fel. Az út, amin általában mászni szoktak elvileg a hegy jobb oldalán található, de nyoma sem volt. Így arra nem akartunk menni, mivel elég nagy volt a kicsúszás veszélye. Csak egy út volt kitaposva, az is a szikla mentén, ami a leírás szerint kb. 55 fokos lejtőt jelentett. Szerintem volt az több is!

Feri és Csaba egy partiként neki vágtak a hegynek. A kitaposott hólejtőn még jól haladtak. Ezután elérték a sziklafalat, ahol elég nehézkesen lehetett találni fogásokat és lépéseket. Mi lentről drukkoltunk, hogy jussanak fel. Sokadik próbálkozás után aztán Csaba kimászta az utat és Ferit is felbiztosította. A csúcson Csaba megcsinálta a standot majd mindenkit egyesével felbiztosított, majd leengedett. Én voltam a sorban az utolsó. Nagy katarzis volt nekem ez a hegy. Nagyon örültem, hogy felmászhattam a Corno Nerora, pedig már majdnem lemondtam róla. Gyorsan meg is csináltuk a csúcsfotót. A kilátás onnan pazar volt. Pici pöttyként látszódott a Margherita menedékház is, ami egy következő napi célunk.

Corno Nero

Még jó időben voltunk, úgyhogy elindultunk a negyedik hegy irányába a Ludwigshöhere (4342 m). Fel is baktattunk a gerincig, majd megálltunk, gondolkoztunk (vagyis csak Majré): mivel egy keskenyebb gerinc vezetett a csúcsra és a szél eléggé elkezdett fújni. Majré nem szeretett volna továbbmenni így elindultunk vissza a Gnifetti házba. Egyedül Gábor, Feri és Csaba vágott neki a csúcsnak. Közben néhányan (Tomi, Tóni, Röfi és Oszi) megérkeztek szintén a Gnifetti házba, így tovább gyarapodott a létszámunk. Mi közben haladtunk lefelé óvatosan a gleccseren. Vigyáztunk nehogy egy hasadékban találjuk magunkat, mivel délutánra mindig jobban megolvadt a hó. Tomi már a ház mögött várta érkezésünket. Estére mindenki összegyűlt. Közös vacsorával, kártyázással és beszélgetéssel zártuk a napot.

3. nap (szerda)

Reggel szeles, felhős, nem túl szép időre ébredtünk ezért a csapatunk egy része úgy döntött inkább maradunk a házban és pihizünk. Napközben csomókra okítottuk Gerit, Ferit pedig ereszkedésre tanították a fiúk az emeletes ágy oldalában.:-) A később érkező parti viszont korán kelt és elment meghódítani az általunk tegnap mászott hegyeket. Így ők is behozták az egy napi lemaradást. Este megtartottuk a kártyapartit, ami mellett nagyon jókat szórakoztunk, majd elvonultunk szobáinkba.

4. nap (csütörtök)

Ma megpróbáltunk korán kelni, ami valamennyire sikerült is, de Tomiék partija gyorsabb volt így ők egy óra előnnyel indultak el a Margherita menedékházhoz. Gyors reggeli és pakolás következett. A maradék cuccot, amit nem vittünk magunkkal biztonságban elhelyeztük a házban, mivel a terv szerint a Margherita házban alszunk 4560 m magasan. ami Európa legmagasabban fekvő menedékháza. Már izgatottan vártuk a fenti alvást. Személy szerint én még ilyen magasan nem voltam nemhogy még ott is aludjak. El is indultunk a már ismert úton a megszokott partival. Az idő nem volt valami jó. Elég felhős volt és a szél is fújt. Mire felértünk a gerincre a felhő és a hó összeolvadt, a tejfehérségen kívül nem láttunk semmit, egymást is alig.

Nagyon kellett figyelni, hogy merre van az arra. Sokszor megálltunk keresni a helyes utat. Lassacskán haladtunk tovább. Majd közeledve a házhoz egy pillanatra a szél egy kicsit arrébb fújta a felhőket és megpillantottuk a helyes irányt a házzal együtt. Sőt, még sátorozókat is láttunk, meg baktató partikat fel a házig. Ennek örömére indultunk is tovább.

Egy kemény, meredek, jeges kaptatón haladtunk felfelé. A menetelést az erős széllökések nehezítették. Személy szerint engem állandóan meglökött, így a csákányomra támaszkodva és szinte a hóba belapulva vártam amíg a lökés megszűnik. Majd gyorsan felpattanva indultunk tovább. A felfelé menetelem még Gábor segítette: ő is fogott nehogy elvigyen a szél és bíztatott, hogy már nincs sok hátra. Életem legextrémebb menete volt! Itt már a légszomj is előjött. Mikor épp nem fújt el a szél gyorsan mentem felfelé, hogy haladjak, ezáltal levegőt alig kaptam, így többször megálltunk levegővétel miatt. Próbáltuk úgy ütemezni a tempót, hogy akkor álljunk meg mikor egy nagy széllökés jön, mert ilyenkor úgyis lekuporodunk a jeges hóba, ilyenkor próbáltunk egy kicsit megpihenni. A szél közben erősen fújta arcunkba a jeges havat. Nagy küzdelem árán aztán csak felértünk a Punta Gnifetti (4560 m) csúcsára, aminek a tetején a Margherita ház állt. Nagy megkönnyebbülés volt számomra megérkezni.

Punta Gnifetti

Lepakoltuk felszerelésünket, majd bementünk a közös helységbe felmelegedni. Fekvőhelyünket is lerendeztük az itteniekkel. Hát a szobában nem volt valami meleg, de a lényeg hogy wifi volt a házban! :-) Aggódtunk is, hogy fogunk itt aludni ebben a fagyos helységben. Majd megígérték, hogy lesz itt még jó meleg is. Kíváncsian vártuk. Lefekvésig forró tea mellett melegedtünk, majd a maradék időt a már jól bevált kártyázással töltöttük. Később megkaptuk a megrendelt és megérdemelt villás vacsorát. Fincsi marhaszelet zöldséggel, egy kis szelet kenyérrel. Majd nagyon lassan felmentünk a szobába. Kihasználva a modern kor lehetőségeit a wifi segítségével megnéztük, hogy milyen idő vár ránk másnap. Tiszta idővel kecsegtetett az előrejelzés, így nyugodtan dőltünk ágynak. Nagyon meleg nem lett, így sok-sok pléddel betakarózva vártuk a reggelt.

5. nap (péntek)

Korán reggel ébredtünk. Az első dolgunk az volt, hogy kinézzünk az ablakon, hogy milyen idő is van kint. Épp hajnalodott és gyönyörű tiszta idő fogadott bennünket. Lassacskán a felkelő napot is megcsodáltuk, ami kezdte megvilágítani a hegyeket. Fantasztikusan szép volt innen fentről a kilátás. Gyorsan ki is mentünk a ház mellé fényképezni. A Matterhorn is gyönyörű színben pompázott. Egy-két felhő vette csak körül. Viszont később ezek is elvonultak és teljes egészében láttuk a sokat emlegetett hegyet. A közelben feszített a Dufourspitze és még jó pár hegy körülöttünk.

Matterhorn

Gyorsan bementünk reggelizni, hogy minél hamarabb neki lássunk a mai napra betervezett csúcsnak. A háztól elindultunk először lefelé az első kiszemelt hegy a Zumsteinspitze (4563 m) irányába. Ezután jött egy kis mászás, én az emelkedő előtt úgy döntöttem, hogy nem megyek tovább és inkább megvárom a fiúkat. Inkább kiélvezem a napsütést és a kilátást. A többiek elindultak én meg addig fotóztam.

Zumsteinspitze

Hamarosan visszajöttek és indultunk tovább a Parrotspitzére (4432 m).  Végig lefelé haladtunk, tapostuk a nyomokat a hóban. Tomiék már előttünk jártak, majd közölték velünk, hogy csak az menjen fel, aki bírja a kitettséget, mert egy nagyon keskeny gerincen kell végig menni.

Na, itt ismét gondolkodóba estem. Még annyira nem vagyok tapasztalt, így jobbnak láttam, ha nem megyek fel. Bár a csapat miatt vacilláltam rajta. Szerencsére Majré nem hagyott magamra így ő velem tartott. Gábor, Geri, Csaba és Feri így tovább haladtak a céljuk felé.

Mi meg a hegy tövében haladtunk tovább és szemmel kísértük a kis pontként megjelenő partikat a gerincen. Később a hegy túloldalán aztán mindenkivel összetalálkoztunk. Ismét egy kaptatós szakasz következett, ezúttal én mentem elől és törtem az utat. Előttünk a Ludwigshöhe volt. Mivel ez a hegy még kimaradt nekünk most bepótoltuk a meghódítását. Itt is egy kis gerincen kellett végig taposni az utat, de nem éreztem veszélyesen kitettnek a dolgot. Majd meg is érkeztünk a tetejére. Itt most a másik partival (Tóni, Tomi, Röfi és Oszival) együtt állhattunk a csúcson.

Ludwigshöhe

A többiek közben leértek a Parrotspitzéről. Csaba és Feri úgy döntöttek megnézik a Lyskammot és ha úgy látják a helyzetet, akkor meg is másszák. Geri meg Gábor a Naso del Lyskamm felé indultak. Mi közben lejöttünk a Ludwigshöheről, majd lefelé jövet megálltunk a Corno Nero alatt.

A később jövő négyes partinak ez a hegy még kimaradt, így megvártam még megmásszák. Oszi lent maradt velem. Nem volt kedve ezen a meredek emelkedőn felmenni. Helyette Majré ment fel már másodszor erre a hegyre. Most már ki volt taposva a jobb oldali út. Tóni ment elől utána Röfi, Majré majd Tomi. Óvatos léptekkel lassacskán fel is értek. Mi közben lentről fotóztuk a csapatot. Nemsokára ismét mellettünk álltak. Így a hét utolsó előtti hegyét is kipipálhattuk. Majd elindultunk lefelé a Gnifetti házba. Útközben Gerivel és Gáborral is összetalálkoztunk. Még sem mentek el a Nasohoz, így együtt ballagtunk tovább lefelé.

A hó nagyon meg volt olvadva és nagyon melegünk volt, ahogy végig sütött minket a nap. A házhoz közeledve a gleccseren már nagyon óvatosan kellett közlekedni, mert az olvadás miatt egyre nagyobb hasadékok tátongtak a lábunk alatt. A házhoz megérkezve ismét elfoglaltuk szálláshelyünket és nekiestünk a vacsora elkészítésének. Ebben a szép napos időben kint a teraszon ücsörögve fogyasztottuk el a maradék ennivalókat. Közben türelmetlenül vártuk Csabát és Ferit, hogy vajon most merre lehetnek és felmentek e a Lyskammra. Nagyon olvadt a hó így aggódtunk miattuk, hogy mi lehet ott fent azon a nagyon keskeny gerincen, de szerencsére estefelé, még világosban és épségben megérkeztek egy nagy élménnyel gazdagabban.. A Lyskamm (4461 m) csúcsa teljesítve lett! Este még megtartottuk az utolsó magashegyi kártyapartit :-) és vidáman, elégedetten elvonultunk szobáinkba.

Lyskamm

6. – 7. nap (szombat, vasárnap)

Elérkeztünk az utolsó naphoz. Gyönyörű időre ébredtünk. Az időjárás tartogatott nekünk még az utolsó napra egy szép meglepetést búcsúzásként. A felhőtenger a lábunk alatt hevert kibukkanva egy két heggyel a tetején ezt még megspékelve a nap sugaraival, ahogy megvilágította az egészet felülről. Gyönyörű szép volt. Már csak ezért a látványért megéri felküzdenie magát az embernek.

Számtalan kép elkészítése után össze is szedtük hátizsákunkat, majd elhagytuk a Gnifetti menedékházat. Újból jött egy kis mászóka, utána a havas, de inkább jeges lejtő, majd újból sziklamászás lefelé és át a jeges morénás úton a felvonó irányába.

A felvonónál könnyes búcsút vettünk Tóni, Tomi, Röfi és Oszitól. Ők még egy kicsit gyalogoltak, mert értük egy terepjáró jött. Mi felvonóval ereszkedtünk vissza Alagnába, majd itt Csabától és Feritől is elbúcsúztunk, így már csak négyen maradtunk. Bepakoltunk az autóba, majd sétáltunk egyet a kisvárosban, végül elindultunk Oetz irányába Majréhoz. Az éjszakát itt töltöttük.

Vasárnap reggel Majrétól is elbúcsúztunk és elindultunk Sopron felé, ahova délutánra meg is érkeztünk. Itt Gábortól is búcsút vettünk, így a nap végére már csak ketten maradtunk. Az út hazáig már nem volt olyan hosszú, Geri Tatabányáig vitt, innen még vonatoztam egyet Budapestig. Így ért véget az egyhetes kalandunk, aminek nagyon örülök, hogy részese lehettem, hiszen felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak. Szerintem lesz még legközelebb…..mert ezeknek a hegyeknek nem lehet ellenállni! :-)

Beszámoló: Máté Ildikó

Kapcsolódó tartalom: Monte Rosa: egy hét alatt hét négyezres!

2011.09.17 12:00:33   |   Vissza
1. Röfi 2011-09-20 09:10:32
Tutkó a beszámoló Ildi! Csaba és Feri ír majd valami szösszenetet a Lyskammról? ;)
2. Ildi 2011-09-20 11:59:38
Köszi :) Azt nem tudom, hogy írnak e, de írhatnának :) A képeid meg szuperek. Te még ott is fotóztál ahol én elő sem mertem venni a gépet :)

Szóljon hozzá!
Név
E-mail
Milyen nap van ma?
E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set