Június 10.-én kezdődött a nagy kaland. Legalább is számomra, mert ez az első, hogy nagy falon kipróbálhatom magam egy több kötélhosszas útban. Pénteken munka után Vali, Tomi meg én elindultunk Sopronba, ahol Tóni már várt minket finom vacsorával és a nélkülözhetetlen folyékony gyümölcsökkel. Egy kicsivel később Teca és Zoli is berobogott. Az estét itt töltöttük.

1. nap

Szombaton korai kelés és reggeli után elindultunk Grazer Bergland irányába. Délelőtt meg is érkeztünk a Lanzmaierhof Campingbe. Itt gyors sátorverés és némi eleség bevitele után összepakoltuk mászó cuccainkat és elindultunk a sziklafalak irányába egy kis mászásra. Két parti készülődött a „Tyúklétra” (Hühnerleiter) nevű út megmászására. Teca Zolival és Tomi Tónival alkották a két párost.

Valival elkísértük a társaságot a beszállásig. Én egyenlőre mászó társ hiányában nem tudtam mászni, így Valival felfedező körútra indultunk. Először is egy klettersteig utat akartunk megkeresni, ami valahol a közelben lehetett. Sajnos nem jártunk sikerrel, viszont nagyon szép vadregényes tájakon császkáltunk. Még egy két csalánosba is sikerült bekeverednünk, miközben kerestük a piros turistautat. Majd egyszer csak egy alpesi réten találtuk magunkat ahol Milka tehenek legeltek, de nagy csalódás volt. Nem lilák! Közben vetettünk egy pillantást az erdő irányába és lám meg lett a piros jelzés. Valival nagyon megörültünk, hogy mégsem vesztünk el. El is indultunk a jelzésen.

Majd lassan fel is értünk a Rote Wand csúcsára. Itt egy kicsit megpihentünk, közben egy-két kullancsot is meggyilkoltunk. Majd elindultunk lefelé a parkolóban várakozó autókhoz. Egy kis várakozás után a két parti is megérkezett. Ezután visszatértünk a szálláshelyünkre. Ettünk – ittunk majd bevonultunk sátrainkba.

2. nap

Szép napsütéses napra virradtunk, aminek nagyon megörültem. Egy bökkenő volt csak a dologban a mászó társam még mindig sehol. Pedig én már tűkön ültem az izgalomtól. Az előzőnapi két páros már készülődött az újabb mászásra. Lassan el is ballagtak. Vali meg én a campingben maradtunk, hogy megvárjuk Majrét. Közben mindketten visszavonultunk sátrainkba egy kis szunyára.

Délelőtt aztán végre Majré meg is érkezett az unokatesójával Istvánnal. Gyorsan összeszedtük magunkat aztán neki is indultunk a hegynek. A beszállásig Vali és István is érkísértek. Tamás tanácsára mi is a Hühnerleiter nevű útnak vágtunk neki. Elsőnek Majré készült a mászásra. Én addig kényelmesen elhelyezkedtem a standba.

Amíg fel nem értünk az első standig addig Valiék vigyázó tekintettel figyeltek és fotóztak. A második kötélhosszt  én másztam előre. Majd ez így ment végig felváltva. Majd úgy gondoltam, hogy egyszerre 2 kötélhosszt mászok ki elsőnek, végül is a 60 m-es kötél úgyis elég lesz. Míg egyszer csak egy zerge lenézett rám, így egy pillanatra megtorpantam, majd inkább standoltam  és szóltam Majrénak, hogy gyorsan siessen, mert itt van egy jó fotótéma! :-)

Az állatja végigkísért minket a fennmaradó mászó úton. Szerintem nagyon csodálkozott hogy minek lóg ott nálunk az a kötél, hiszen ez az út egy séta galopp. Az út további része jó hangulatban telt. Minden simán ment. Kihasználva a jó időt sokat fotóztunk és élveztük a kilátást.

Felérve a hegy tetejére aztán összepakoltuk felszerelésünket és levonultunk a hegyről. Este a campingben közös vacsi mellett élménycserét tartottunk.

3. nap

Korai kelés és reggeli után elindultunk a Winettouweg megmászására. Ezen a napon csak Tomi, Tóni, Majré és Én indultunk útnak. A többiek a Maci szurdokba (Bärenschutzklamm) mentek egy kis kirándulásra. A beszállásig egy kicsit gyalogolni kellett, de hamarosan meg is érkeztünk a tetthelyre. Először Tomiék indultak neki az útnak, majd hamarosan mi is követtük őket. A terv az volt, hogy az összes utat én mászom előre. El is indultam, minden szép és jó volt. Az időjárás is jónak bizonyult. Egy kicsit kanyargós volt az mászó út, de Tomiéktól folyamatosan kaptuk az instrukciót walkie talkien keresztül, hogy merre folytassuk az utat. Könnyebb – nehezebb szakaszok váltották egymást.

A kilátás továbbra is csodálatos volt, bár itt-ott némi aggodalmat okoztak a felhők. Úgyhogy egy kicsit gyorsabb tempóra váltottunk. És nem alaptalanul. Az út felénél elért minket a záporeső, amit dörgés, villámlás követett. Szerencsére egy olyan helyen voltunk, ahol be tudtunk húzódni egy szikla fal alá. Nem volt teljesen tökéletes így meg is áztunk egy kicsit, de némi védelmet azért adott.

Kb. fél órás várakozás után az eső aztán el vonult. Ez idő alatt Tomi és Tóni még épp eső előtt felértek, így Ők már nem az útban áztak el, hanem lefelé jövet. Mivel mindketten jól éreztük magunkat, úgy döntöttünk továbbmászunk. Úgy gondoltuk az ereszkedés már túl hosszadalmas lenne. Minden cuccunk elázott, de igyekeztünk mindent összeszedni, majd indultunk tovább. Egy könnyű szakasz következett. Majré ment előre. Majd én követtem. Itt már elvetettem azt a tervemet, hogy minden szakaszt én mászok előre. Szerencsére a szikla gyorsan felszáradt így a tapadással nem volt gond. Csak a füves részeket kellett elkerülni, mert az viszont csúszott. Standolás után ismét Majré indult tovább. Én addig a standban várakoztam és biztosítottam. Egy kissé gyorsra kellett venni a tempót, mert a felhők ismét gyülekezni kezdtek felettünk.

Sajnos aggodalmunk beigazolódott és ismét eleredt az eső. Ez mát nem vonult át. Folyamatosan áztatott bennünket. Innentől kezdve már az volt a cél, hogy minél hamarabb kimásszuk az utat. Most már végig Majré mászott elől. Én meg addig a standba álltam és fáztam. Azt vártam, hogy mikor indulhatok végre utána, mert legalább akkor mozgásban voltam és nem dideregtem. A szikla az már csurom vizes volt, de még így is egész jól tapadt a körülményekhez képest.

Az utolsó előtti szakasz egy kicsit tovább tartott. Majré alig találta a helyes utat, így folyamatosan Tamásékat kérdezgettük, már amikor hallottak minket a  walkie talkien. Ők már az autóban ültek és aggódva vártak minket a parkolóban. Kérdéseinkre egyszer kaptunk választ egyszer nem. Szóval nem volt egyszerű a dolgunk. Magunknak kellett megoldani a problémát. Nagy nehezen túljutottunk ezen a szakaszon is. Volt benne izgalmas rész, ami megkívánta a küzdelmet. De folyamatosan Tamás szavai jártak a fejünkben, ami már szlogenné vált: „küzdjél b… meg!” -)

És végre kimásztuk az utolsó kötél hosszt is. A csúcson remegve a hideg esőtől, ázottan gyorsan összepakoltunk, majd gyors  iramban levonultunk a hegyről. Közel 9 órát töltöttünk az útban. A campingben már izgatottan vártak a többiek. Megérkezésünk után gyorsan a zuhanyzóba vettük az irányt, hogy a jó meleg víztől felmelegedhessünk. Majd közös vacsora mellett élménybeszámolót tartottunk.

Nagyon sok tanulságot vontunk le a mai nap után:
-    indulj el korán, mert a hegyen az időjárás kiszámíthatatlan és általában délután megérkezik a menetrend szerinti eső.
-    ne húzd az időt fölöslegesen, igyekezz gyorsan, de közben élvezettel kimászni az utat.
-    legyen nálad mindig esőkabát, még akkor is ha szikrázó napsütésben indulsz el.
-    a fejlámpáról se feledkezz meg sosem tudhatod.

Ilyen élményekkel ért  véget az első (második) nagy falas mászásom. Természetesen ettől nem ment el a kedvem. Sőt tapasztalat szerzésnek nagyon jó volt. Remélem a következő mászáskor már  tudatosabban vágunk neki egy útnak. Már nagyon várom a további mászós élményeket. :-)

4. nap

A reggelt már a sátrak összeszedésével töltöttük. Sajnos ismét eleredt az eső, úgyhogy ezt a logisztikai dolgot esőben kellett végrehajtanunk.  A csapat nagy része hazafelé indult. Mindenkitől könnyes búcsút vettünk majd elindultunk. Tóni, Majré, István meg én az eredeti terv szerint a Wildspitzére készültünk. Viszont ezt a tervet el kellett halasztanunk, mivel az időjárás nem sok jóval kecsegtetett. Így aztán nem maradt más hátra  mint hogy Sopron felé vegyük az irányt. Útközben még megálltunk a Hohe Wandon, ahol szépen sütött a nap. Meg is ragadtuk a ritka pillanatot és gyorsan kiteregettük száradni a reggel és az előző nap elázott cuccainkat.

Pár órán belül meg is száradtak, így aztán még maradt egy kis időnk, hogy felgyalogoljunk a Sky Walkra. Majré és István útközben egy kisebb klettersteiget is útba ejtettek. Fentről a panoráma csodálatos volt mint mindig. A Sky Walkból a HTL steiget is szemügyre vettük. Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy most már járható, mert egy mászó pont lógott benne. Meg is beszéltük, hogy Majrét majd elvisszük erre a kletterre.
Ezután még elmentünk megnézni egy elhagyatott, vadregényes várromot, majd folytattuk utunkat Sopron felé. Estére meg is érkeztünk Tóniékhoz. Olívia mint mindig megint konyhatündért játszott és finom krumplistésztával és palacsintával várt minket. Az éjszakát itt töltöttük.

5. nap

Másnap reggel ismét útnak indultunk, de már csak hárman (Majré, István, én). Előző este megbeszélt program alapján úgy döntöttünk, hogy a cél állomásunk Kaiserbrunn ingyenes campingje lesz. Majd a Rax, Schneeberg környékén túrázunk, klettersteigezünk esetleg sziklát mászunk.

El is indultunk egy kis túrára, amibe egy kis klettersteig is be volt tervezve. Útnak indultunk a beszállóig. Kb. 30 perc gyaloglás után aztán megint eleredt az eső. Egy darabig még esőben gyalogoltunk, majd még jobban rázendített a csapadék. A közelben  találtunk egy magaslest így bevonultunk alá. Szokás szerint megint vártunk és vártunk, hogy egy kicsit csendesedjen. 1 órán belül el is állt. Viszont így megint módosítanunk kellett a túraútvonalon. A kelettersteiget ki kellett hagynunk időhiány miatt. Helyette felballagtunk egy nem túl magas hegyre egy kis ösvényen ami sáros, vizes volt az eső után. Nem is foglalkoztunk ezzel az apró jelenséggel, csak már végre haladjunk. Tettünk is egy kellemes körtúrát. Időközben a nap is kisütött. A panoráma végig a hegyekre nézett így erre nem lehetett panasz. Lassacskán aztán vissza is érkeztük a parkolóba. Majd visszaindultunk Kaiserbrunnba, hogy felállítsuk a sátrat. Mivel hét közepe volt így sokan nem voltak a campingben. Kedvünkre válogathattunk a placcok között. Nem mintha nekem nagy beleszólásom lett volna, mivel én az autóban terveztem tölteni az éjszakákat. Vacsira még megfőztünk egy-két zacskós tésztát, majd eltettük magunkat másnapra.

6. nap

Erre a napra sziklamászást terveztünk, mivel az időjárás egész szép dolgokkal kecsegtetett. Ráadásul emiatt jó korán is keltünk. El is indultunk a sziklafal irányába. Egy kis gyaloglás után meg is találtuk a falat. Elindultunk a kiszemelt út megkeresésére. Elég sokat bolyongtunk, de sajnos egy kiírást sem találtunk a sziklánál, pedig még útbaigazítást is kaptunk. Egy útra viszont gyanakodni kezdtünk. Az itiner szerint ez még hasonlított is rá. Meg is csináltuk a standot. Elkészültünk a mászásra. Majré el is indult, de 2-3 m megtétele után meg kellett állapítanunk, hogy ez nem az amit kerestünk. Standot bontottunk, majd tovább indultunk keresni a megfelelő mászó utat. Egy kicsit már kezdtem besokalni, hogy ennyi fal között nem találjuk és mért nem lehet jelezni táblákkal, kiírásokkal, hogy melyik út melyik. Egyes mászó utaknál ott volt az út neve, de ez mind nehezebb volt mint amit mászni szerettünk volna. Sok keresgetés után feladtuk. Ismeretlen útba meg nem akartunk belevágni. Arra jó volt ez a bolyongás, hogy fejenként mind a hárman összeszedjünk egy pár kullancsot. Úgyhogy az autónál ismét gyilkolásba kezdtünk.
Majd elindultunk a Rudolfsteigre. Jó kis kaptatós út volt ez. Végig egy szép kitett gerincen haladtunk felfelé.
 
Már majdnem felértünk a hegy tetejére, mikor jött a záporeső, amit szintén villámlás kísért. Már kezdtünk beletörődni, hogy az idáig megtervezett utak nem úgy jönnek össze mint ahogy mi szerettük volna. Az eredeti terv szerint a  Hoyos steigen akartunk lejönni. Ez egy A – B kategóriájú klettersteig. De az eső miatt inkább nem mentünk villámhárítónak. Így hát visszafordultunk. A kilátás az szokás szerint pazar volt. Megérkeztünk a parkolóba. Egy kicsit sétáltunk a Shwarca patak partjánál. Majd két fa közé Majré kihúzta a Slicklinet és azon bohóckodtunk a nap maradék részében.

7. nap

Na mire ébredtünk? Szokás szerint: esőre. Már meg sem lepődtünk. Menetrend szerint elkezdtük a reggeli készülődést. Azt már tudtuk, hogy számíthatunk esőre, mivel minden este elmentünk a közeli városkába, mert csak ott volt internet elérhetőségünk, hogy időjárást nézzünk. Ennek fejében úgy gondoltunk, hogy végigmegyünk a Weichtal szurdokon. Ez amúgy is mindig nedves, így tökmindegy. El is indultunk. Annyira nem is zavart az eső. Majd egyre jobban kezdett esni. Kerestünk egy menedéket – ebből a szurdokban nem volt hiány. Válogathattunk kedvünkre, hogy melyik sziklafal áthajlásba álljunk.  Szerencsére nem volt hideg. Így le is tudtunk ülni. Majd vártuk, hogy csendesedjen az eső. 1 órán belül aztán elállt, így tovább folytattuk utunkat a szurdokban.

Nagyon szép látványos sziklafalak vettek körbe. Egy két akadályt leküzdve mint pl. létra, kisebb nagyobb sziklák, sziklába vájt lépések és láncok segítették az előrejutást. Itt aztán kedvünkre fotóztunk. Majd kiértünk a szurdokból egy kicsit szusszantunk, majd indultunk is tovább az első menedékházig. Itt megbeszéltük a továbbiakat és úgy döntöttünk, hogy nekivágunk a Schneebergnek. Úgy voltunk vele, hogy addig jutunk ameddig jutunk. Csak már ne ázzunk el ha lehet. Időben teljesen jól álltunk.

Aztán csak mentünk és mentünk felfelé. Nem sokat álltunk meg. Lassan már a törpe fenyvest is elhagytuk. Innentől kezdve úgy voltunk vele, hogy akkor most már menjünk fel. A táj gyönyörű volt. A távolban lehetett látni, hogy tisztul az ég aminek meg is örültünk. Tovább baktattunk felfelé. Egyre magasabban járva egyre több felhő vett minket körül. Azt hiszem korai volt az öröm, ami az időjárást illeti. Lassan aztán el is értük a csúcspontot.

Addigra már mindent felhő vett körül. Kb. 2 m-re láttunk el. Én már hármadszor jártam a Scheebergen, de még egyszer sem volt szerencsém, hogy tiszta időben élvezhessem a tájat. Már kezdem megszokni. Csúcsfotózás után még elmentünk a Fisherhüttébe átmelegedni. A fiúk jó meleg levest meg teát ittak. Én maradtam a jó forró rumos kakaónál. Nyami, így utólag még most is összefut a nyál a számban. Mivel ez volt az egyetlen túra amit végig tudtunk csinálni, ennek örömére azért mindhárman ittunk egy csúcsfenyőpáleszt. Ezután összeszedtük magunkat majd levonultunk a hegyről.

A további napok beszámolója Majré tollából származik, nehogy belefojtsam a szót:

8. nap

Mivel a mai napra ismét esőt jósoltak a közelbe és nem is keveset úgy döntöttünk a nem túl távoli Ötschergraben felé vesszük az irányt és a szurdokvölgyben megyünk végig egészen a Mira vízesésig. A tervnek megfelelően keltünk majd a reggeli készítése közben el is eredt a „várva várt” eső.

Körülbelül egy órás utazás után meg is érkeztünk a parkolóba ahol meglepő de napsütés fogadott minket. Majd Ildi a térképet jobban átnézve kijelentette ba…i egy hónapja voltam a Mirafallnál Gyors öltözködés és bakancs igazítás után elindultunk a patak mentén a Szurdok völgybe. Pár száz méter megtétele után Ildi sikításától volt hangos a környék, siklót látott. Nagyjából ismertem a tájat mivel pár évvel ezelőtt télen jártam már itt. Ildi viszont jelezte ismeretlen számára a táj tehát kezdtem reménykedni talán egy másik parkolótól indultak vagy az Ötscher felől ereszkedtek be. Ahogy telt az idő a felhők itt is gyülekezni kezdtek, de esni még nem esett. Folyamatosan egyeztetve haladtunk tovább és gyönyörködtünk a szebbnél szebb vízesésekben.

A mai napi túra kis levezetése volt az előző napi Schneeberg túrának. Lassan elértünk a vízeséshez ahol Ildi jelezte ez egy másik Mirafall. Amin Ő volt az Myrafälle. A név megtévesztő, de nem ugyan az a kettő. Úgyhogy megnyugodtam, hogy tudtam én is valami újat mutatni. Kis energia utántöltés és fénykép készítés után tovább indultunk. Az eredeti terv szerint a szurdokban mentünk volna vissza, de mivel az idő még kitartott úgy gondoltuk a szurdokból kimászva az Ötscher gerinc alatt erdei úton térünk vissza a kocsihoz.

Az első kilométerek eléggé kemények voltak amíg a vadász házig eljutottunk aztán egy erdei útra kijutva szépen bandukoltunk lefelé a parkolóba. Közben gyönyörködtünk a csodás panorámába és a réten legelő tehenek örömtáncában. Majd a szokásosnak mondható eső is megérkezett, de szinte már élveztük az esőcseppek táncát. Az autóban hazafelé az eső intenzitás csak erősödött így a Weichtal menedékházban húztuk meg magunkat éjszakára.

9. nap

Az előre betervezett programunk végéhez értünk. Reggeli „sátorbontás” után hazafelé vettük az irányt. Útközben még beugrottunk Hohe Wandra a Einhornhölle nevű klettersteiget megmászni, de sajnos lezárták a biztosító gyűrű törése miatt. Így kis túrázás után tértünk haza Magyarországra. Sopronba az Alcatraz ételbárban töltöttük magunkba a kalóriákat majd Hegykő felé vettük az irányt ahol István ismét használatba vette autóját és hazafelé indult. Ildi és én pedig vissza Sopronba Tóni invitálásának engedve ismét rövid vendégeskedésen vettünk részt. Majd kis kitérővel Ildi társaságában én is Tirol felé vettem az irányt. Az éjszakát Eisenerz falucska mellet töltöttük, mivel másnap reggel érkeztek Lilláék (Ildi húga), Roli és Edit. Nem kisebb feladatott kitűzve maguk elé mint az Eisenerzer steig megmászása amely C/D nehézségű.

10. nap

A reggeli elfogyasztása után a falu előtti parkolóban vártuk a többiek érkezését. Mivel mi 1 nappal hamarabb leértünk az előző este felderítettük a beszálló pontos helyét. Így ezekkel már nem kellet foglakoznunk. Gyors öltözködés (smink, ugye Lilla?), ruhák rendezése majd elindultunk felfelé a meredek lejtőn. Körül belül másfél óra gyaloglás után értük el a beszállót. Közben rengeteg fényképet készítve emlék gyanánt. A beszállónál rövid ismerkedés a Klettersteigel, mivel Editnek és Rolinak ez volt az első. Aztán belevágtunk az útba. Ildi mászott elől majd Lilla, Roli, Edit, Majré.

Az út eléggé kitett, de viszont gyönyörű kilátást nyújtott. Némi aggodalmat ismét okoztak a felhők. Egy pár cseppnek sikerült is leesnie ijesztgetés gyanánt. Ami arra ösztökélt, hogy esőkabátot vegyünk. A csúcsra érve viszont már napsütés fogadott minket. Túl sok pihenésre nem szántunk időt – ami egyeseknek nem nagyon tetszett, de a tapasztalatok alapján okosabb volt elindulni lefelé mivel ismét vészjósló felhők közeledtek. A csúcsfotó elkészítése után el is indultunk a Markus Steigen és élménybeszámolót tartva a többieknek szép lassan visszaértünk az autókhoz.

A két „újonc” szépen teljesített, nagyon ügyesen másztak. Majd Ildi átpakolta a kicsinyített lakását Roli autójába és búcsút intettünk egymásnak és rengeteg élménnyel gazdagodva véglegesen mindenki hazafelé indult.

Beszámoló: Ildi, Majré