Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 

Hegyikerékpár

Kajak - kenu szakosztály

Sárkányhajó

Hegymászó és Túra Szakosztály

Atlétikai szakosztály

Tájbringa szakosztály

Triatlon szakosztály

Labdarúgó szakosztály

Gyorstollaslabda

Water Bike Szakosztály

Egyéb hírek

Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
Egyéb hírek
20 ezer látogató a IX. Budapesti Nagy Sportágválasztón!

Szeptember 16-án ismét megnyitotta kapuit a Merkapt Maraton Sportközpont, ahol immár kilencedik alkalommal került sor a Budapesti Nagy Sportágválasztóra. A helyszínen 95 kipróbálható sportág várta az érdeklődőket, és a korábbi évek rendezvényeit kísérő esőzés helyett végre ragyogó időben nyílt alkalom a sportágválasztásra!

Pénteken most is főleg az óvodás és iskolás csoportoké volt a terep, akik a nyitást követően pillanatok alatt birtokukba vették a helyszínt, nem kis munkát adva a megjelenő sportágak edzőinek, szakembereinek.

A hivatalos megnyitóra 10 óra 30 perckor került sor, igazi sztárparádéval a színpadon. A Budapesti Nagy Sportágválasztó már hagyományosan startpisztoly dörrenésekkel indult útnak, amelyben neves sportolók segédkeztek: Igaly Diána (sportlövészet), Szávay Ágnes (tenisz), Bárdosi Sándor (sumo), Rippel Ferenc és Viktor (mozgásművészet), Szuper Levente és Majoross Gergely (jégkorong), Kelemen Balázs (ökölvívás), Nguyen Anasztázia (atlétika), Kammerer Zoltán (kajak), Hadfi Dániel (judo), Csabai Edvin (maratoni kenu), Gyurta Dániel (úszás), Boronkay Péter (paratriatlon).

sportagvalaszto

sportagvalaszto

A megnyitó után megjelent élsportolóink folyamatos autogram osztás közepette állták a lelkes rajongók rohamait. Délelőtt befutott Mészáros Anett (judo), Erdei Zsolt (ökölvívás), délután pedig Pulai Imre (szánkó), Risztov Éva (hosszútávúszás), Koroknai Máté (atlétika), Klampár Tibor (asztalitenisz), Gergely István és Gór-Nagy Miklós (vízilabda) is tiszteletét tette a Merkapt Maraton Sportközpontban.

A színpadon látványos sportági bemutatók, élsportolói interjúk színesítették a programot, Hajdú B. István közreműködésével, a sportágak pedig folyamatosan tevékenykedtek, a gyermeksereg szűnni nem akaró lelkesedése nyomán.
A IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó szeptember 17-én, szombaton verőfényes napsütésben folytatódott. A sportközpont területét már délelőtt elárasztotta a rengeteg sportolni vágyó gyermek és szülő, így a két nap során, a rendezvény történetében először, több mint 20 ezren látogattak ki a helyszínre!

sportagvalaszto

sportagvalaszto

Az idő továbbra is nyárias volt, így zavartanul dübörgött a sporttesztelés: a küzdősportok most is nagy sikert arattak, a vizes helyszínek a nagy melegben a szokásosnál is jobban csábították az érdeklődőket, a sárkányhajó megállás nélkül üzemelt és a többi sportági helyszínnél is rengetegen ragadtak „ritmust”, lapátot, labdát, ütőt vagy kesztyűt. A látogatók szombaton is találkozhattak hírességekkel, a Rippel testvérek és Klampár Tibor 17-én is a rendezvény vendége volt, mellettük Temesvári Andrea (tenisz) és Kozmann György (kenu) is ellátogatott Kőbányára, ahol a 13 és 16 órakor megtartott nyereménysorsoláson világbajnoki bronzérmes judósunk, Baczkó Bernadett segített a szervezőknek.

sportagvalaszto

A Budapesti Nagy Sportágválasztó szeptemberben is remek alkalmat kínált a látogatóknak, közel 100 sportág megismerésére és kipróbálására, élsportokkal való találkozásra. A budapesti eseménnyel egy időben Ajkán, Tapolcán, Pápán, Várpalotán, Pécsen, Makón és Orosházán is várta a látogatókat a Nagy Sportágválasztó.  Az országos rendezvénysorozat idén Szentesen zárja kapuit, a csongrádi városban szeptember 30-án és október 1-én várják a sportolni vágyókat.

További információk: www.sportagvalaszto.hu

2011.09.22 09:35:00   |   Vissza
Szóljon hozzá!
Név
E-mail
Milyen nap van ma?
E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set