Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 
Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
Téli túra a Rám-szakadékban
2009 Január 11-én reggel 8-kor lelkes kis csapatunk a Rám Szakadék felé vette útját. Napsütéses reggelnek néztünk elébe, de ereje még nem volt a Napnak, így a dömösi templomnál elindulás előtt mindenki még egy réteg meleg ruhát magára öltött. Magunkhoz vettük az ekkor már elengedhetetlen eszközöket, hágóvasat és jégcsákányokat, majd elindultunk az árok felé a zöld jelzést követve.

Kellemes téli sétával elérjük és követjük a patakot, amely itt még helyenként csörgedezik felénk, majd egyre kásásabbá válik. Felfelé haladva egyre magasabbak a fölénk meredező sziklafalak, a patak egyetlen masszív tömbbé fagyott. Újra és újra rácsodálkozunk a szakadék téli szépségére.



Némi csúszkálás után úgy döntöttünk, hogy fölcsatoljuk hágóvasainkat utunkat megkönnyítendő. Az első vízesésnél a csákányok is előkerülnek. Túlzás lenne azt állítanunk, hogy jeget másztunk, de pár lépést mindenképp megtettünk efelé.

Kis csapatunk többi tagja ezt megelőzően rendelkezett már hasonló tapasztalattal, így itt elsősorban a magam nevében beszélek... Néhány "legalul fogd", "bólintsd bele a jégbe" és "lefelé terheld" tanács után fölkapaszkodtam. Kiváló alkalom és lehetőség ez testközelből megtapasztalni, hogy mennyivel másabb egy jégtömbön állni és kapaszkodni, mint lentről szemlélni, hogy mennyire törékeny tud lenni a jégkolosszus, ha rosszul (vagy nem eléggé) vágod bele a csákányt és hogy jól jön a segítő kéz, ha gondban lennél :)



Három hasonló méretű vízesésen kapaszkodtunk föl ilyen módon, közben egy csapat gyalogosan, az új korlátokat használva elhaladt mellettünk. Ők voltak az egyetlenek, akikkel utunk során találkoztunk.



Fölérve jöhetett a kiérdemelt csúcs csoki, illetve tea, majd irányt változtatva elindultunk vissza Dömös irányába. Visszafelé több túrázó csapatot is láttunk indulni fölfelé. De mi ekkor már magunk mögött tudtunk egy élményekkel teli kapaszkodást.

Beszámoló: Rbk








E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set