Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 
Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
Karácsonyi túra és trepnizés a vértesi Csókakőn
A 2008. december 20-i hétvégén tartottunk a már lassan hagyományosnak számító karácsonyi túránkat és mászásunkat Csókakőn. Az előre eltervezett találkozó kivitelezésébe a szombati munkanap és a vasutas sztrájk gördített egy kis akadályt. Szombat reggel 10 óra körül az ekkor még kis létszámú csapatunk indult el túrázni a Vértes hegység havas erdejébe.





A túra útvonala vendéglátónk, Schwarz házától indult, keresztül Csókakő utcáin, fel a kőbánya alatti parkolóig. Az erdőben, a várvölgyön keresztül értünk el a vár és a sziklafal alatti területre, ahonnan az általunk és néhány régi hegymászótársunk által épített falépcsőn felmentünk a szikla alá, majd tovább fel a várig. A csókakői várat a lelkes várvédők csapata folyamatosan építgeti, szépítgeti, mely így éke a móri borvidéken található községnek. A vár bejárása után a havas sziklán másztunk fel a hegygerincre, melyen keresztül a havas erdőben közel Mórig túráztunk el, majd lementünk a várvölgybe és onnan vissza Csókkőre a kiindulópontunkig.



A nap hátralévő részében a később érkező társainkkal kiegészülve, szabadtéren hatalmas mennyiségű sertéspörköltet készítettünk bográcsban, amely mellé - a hidegre való tekintettel – forralt bor dukált.
Az est folyamán az elmúlt évek túráiról tartottunk vetítéssel egybekötött élménybeszámolókat, mely során a nyári sziklamászó túráktól a nepáli trekingen keresztül az expedíciós hegymászásig minden előkerült.



Vasárnap reggel a csapat lelkesebb része nem törődve az erős széllel a mesterséges mászás (trepnizés) gyakorlására a sziklafalhoz ment. A „Mózes” nevezetű VIII/A2 nehézségű utat többen kimászták. Az erős szél ellenére mégis nagyon kellemes időnk volt.

Köszönöm mindenkinek a részvételt a hétvégén, és bízom benne, hogy a következő találkozón a csapat teljes létszámmal meg tud jelenni.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog ,balesetektől mentes, hegyekben gazdag  új évet kívánok minden sporttársamnak.  



Beszámoló: Gaál Tamás
E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set