Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 
Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
2008. 07. 27. - 08.19. Expedíció a Pamír hegység 7134 m magas Lenin csúcsára
2008. július 27-én 5 fős hegymászó expedíció indult Kirgizisztánba, hogy a Pamír hegység egyik legmagasabb pontját, a 7134m magas Lenin csúcsot meghódítsa. Az expedíció tagjai: Nagy Norbert - Pázmánd, Wetzer Antal – Sopron, Gál László – Ajka, Petrás József – Székesfehérvár, Gaál Tamás – Tordas, aki a Merkapt Maraton Team SE hegyibringás csapatának oszlopos tagja.

 

A túra kiindulópontja Kirgizisztán második legnagyobb városa, Osh, ahová moszkvai átszállással, hatórás repülőút után jutottunk el. Az első napok az országban való tartózkodáshoz szükséges engedélyek és a magasabb táborokba tervezett élelem beszerzésével teltek. A 7134 m magas hegy megmászását a megfelelő akklimatizáció érdekében négy tábor kiépítésével terveztük. Az akklimatizáció lényege, hogy az ember fokozatosan megy fel és épít ki egyre magasabban lévő táborokat a hegyen, majd alacsonyabb szinten kipiheni magát és újra felmegy, így szoktatva magát az oxigénhiányos állapothoz. Egy helyi expedíció-szervező irodát bíztunk meg a hegyhez való eljutás, illetve a szállás és étkezés megszervezésével az alap- és az egyes táborban. A hegy magasabb régióiban már a saját sátor és élelem felvitele volt a cél.

Az alaptáborba való eljutás jó egynapos autóút volt, ami után elfoglaltuk sátrainkat és élveztük a helyi gasztronómiai kínálatot, ami nemsokára meg is hozta hatását…


A következő napokban rövidebb, magassághoz szoktató túrákat tettünk a környéken, majd a csapat egy része felvonult az egyes táborba, amelyet 4450 m magasan helyeztek el.
Sajnos a helyi ételek és a higiéniás körülmények miatt a csapat tagjai sorra kaptak gyomorfertőzést és az így szerzett gyomorbántalmak az egész mászás során végigkísértek minket, lerövidítve az akklimatizációs időszakot, csökkentve a szervezet alkalmazkodóképességét a nagy magassághoz és mindemellett még erős kiszáradást is okozva.

Az első hét napban nyolc hegymászó halt meg a hegyen, különböző akklimatizációs problémák és balesetek következtében, mely pszichésen is megviselte a fizikailag amúgy is már legyöngült csapatot.



Ennek ellenére megkezdődött a felsőbb táborok kiépítése, 2-es táboré 5300 m, majd 3-as táboré 6100 m magasan. A csapat tagjai különböző magasságokat értek el, majd a gyomorbántalmakból leghamarabb kigyógyuló társunk, Gál László augusztus 13-án gyönyörű tiszta időben, nagy küzdelmek árán elérte a hegy 7134 m magas csúcsát.



A csapattagok hegyről történő levonulása különböző ütemben történt. Túráztunk a hegy 4700 m magas régióiban, majd hárman visszatértünk kiindulópontunkba, Osh városába. Idegenvezetőt fogadtunk és egy egynapos program keretében megnéztük Közép-kelet Ázsia legnagyobb piacát, amely egykor a kínai selyemút része volt. Több napot szántunk a helyi kirgiz és üzbég szokások megismerésére, meglátogattuk egy Arslanbob nevezetű helyet, ahol gyönyörű 23 és 80 m magas vízesések és az ország - szerintünk egyetlen – erdője volt látható. A helyi tűzoltóság látogatása szakmai szempontokból kihagyhatatlan program volt számomra.







A csapat tagjai Osh városában találkoztak újra, ahol városnézés és rövid ünneplés után, augusztus 19-én, egy kalandos repülőutat követően érkeztünk haza Budapestre. Az expedíció során rengeteg tapasztalatra tettünk szert a nagy magasságban történő hegymászásról. Megismertünk különböző, kirgiz és üzbég kultúrákat, szokásokat, és ízelítőt kaptunk Közép-kelet Ázsia európai szemmel „nagyon” eltérő világából.




Beszámoló: Gaál Tamás
E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set