Május 26 - 28. Dachstein panorámaút / Salzburg / Schneeberg (A)

Útvonal 1.nap: Budapest – Altaussee / Loser Panoramastrasse / túra a Loser (1838m) oldalában / Bad Goisern.

Útvonal 2.nap: Bad Goisern / Hallstatt (Unesco világörökség része) / Salzburg nevezetességei / Puchberg am Schneeberg.

Útvonal 3.nap: Puchberg am Schneeberg / Salamander panorámavasúttal a Hochschneebergre (1785m) / Schneeberg (2076m) fennsíktúra / Budapestre.

Május 26:

A helyszín Ausztria, Salzburg tartománytól délkeletre fekvő Salzkammergut, mely minden látogatásunk alkalmával új arcát mutatja. Az út a tavak mellet, gyorsfolyású patakok és zúgó folyók mentén; napsütötte hegygerincek, fenyvesek és sziklák ölelésében; és mielőtt úticélunkat elérnénk, páratlan harmónia lesz úrrá rajtunk. Legelők hamisítatlan alpesi házak körül, mindenfelé görkorizó és kerékpározó párok és csoportok, teljes korosztályok élvezik a mozgás és a panoráma nyújtotta élvezetet, miközben az elhatalmasódó "a szomszéd fűje mindig zöldebb" -érzés nem csak érzés, tényleg az. Voltál már? Ismered az "Alpen" hatalmát? Mi rendszeresen visszajárunk: aki szerelmese az alpesi hangulatnak, bizton nem csalatkozik.

Aktuális túránk ezúttal a Totes Gebirge nem a legmagasabb, de határozottan legjellegzetesebb csúcsa, a Loser (1838m). A hegység alatt elterülő Altaussee-t a Totes Gebirge táplálja: kisebb vízesések, hegyi patakok sora adja a kékes-zöld kristálytiszta tóvizet. A Loser májusban a nárcisz nagytérségű lelőhelye, a fesztivált (Narzissfest) idén júni első hétvégéjén tartják, a tavon felvonuló nárcisszal díszített hajók hadával, hatalmas figurákat e virággal fedve. A túránk nem titkolt egyik célja volt, hogy a hullámzó nárciszmezőket láthassuk. A másik persze, hogy feljussunk a Loserre, és remek panorámánk nyíljon a Dachsteinre.

Autóval indultunk Altaussee-ből a Loser Panoramastrasse-n (EUR15/autó), a Loser-Alm Hüttéig (1580m), a hegyi menedékházig, ahol a felső parkoló van kialakítva. A szerpentin komoly kihívás volt autóinknak is, de a túra rájuk eső részét teljesítették, így rajtunk volt a sor. A Loser körül ekkorra komoly felhők gyülekeztek, mi optimistán nekikészülődtünk utunknak, bízva a felhők máshová vonulásában. A menedékház mögött, jól látható jelzés mentén haladtunk fölfelé, napvédett hófoltok mellett-között-rajta haladva, első célunkig, egy kis tengerszemig (Augstsee). A tengerszem remekül búvik meg a Loser alatt, védett helyein mindenütt havas felületek. Az időnk kellemes meleg volt (kb 20 fok), de párás levegővel, így hőérzetünk (rövidujjú póló) nem volt összhangban a havas látvánnyal. A tengerszem fölött haladt tovább az utunk a csúcs felé, de addigra már dörgött-villámlott a csúcs takarása mögött, Detti a kisebbekkel és Klári mamával visszafordult. Mi megbeszéltük, hogy amiddig lehet, feljutunk, de hamarosan be kellett látnunk, hogy a vihar ránk húzódik, és már esőben fordultunk vissza mi is. 1720m-ig jutottunk, nem voltunk messze a csúcskereszttől. Ja, és egy szál nárciszt sem láttunk, valószínűleg már levirágzottak.

Mire leértünk a menedékházig, az idő kitisztult annyira, hogy a ház környékén nem esett, de szemben a Dachstein felé, illetve mögöttünk a Totes Gebirge vonulatai felett komor fellegek dörögtek, időnként villámlott is, de a parkolóban a háznál mi mindennek csak szemlélői maradtunk. Elköltöttük ebédünket, és az így is jól megérdemelt csúcscsokikat, hosszú ideig gyönyörködve az Altausse és a Dachstein összetéveszthetetlen panorámájával. A Loser-Alm mellett ki van alakítva egy paplanernyős starthely, egy faburkolatú "kifutópálya", bele a semmibe az Altaussee felé. Aznap valamilyen verseny is volt, mert több turnusban ugrottak a kollegák, és a tóparti fövenyen is ki volt alakítva a fogadópont. Kaja és szemlélődés közben kitűztük további délutáni célpontunkat, ha már az eső lekergetett bennünket: késő délutáni séta Hallstattban.

Aznap nem lehettünk az időjárás kegyeiben, bár ezt a leereszkedéskor nem sejthettük: verőfényes, ragyogó meleg időnk volt. Az Altaussee és a Hallstattersee szomszédos tavak, csak egy kisebb gerinc válaszja el egymástól őket. A leereszkedés után, az említett gerincet megkerülve jutottunk el a Hallstattersee északi pontjára, ahonnan még egy 10km-es út várt ránk Hallstattba. Az idő ideális, meleg, de nem túlságosan délután 5 lévén, szóval minden ok. Hallstatt előtt (Bad Goisern felől) van egy 1200m-es alagút, melynek a másik végén már maga a városka van, mely "Unesco Heritage" védnökség alatt álló Világörökség része. Abban a pillanatban, mikor beálltunk a parkolóba, vihar kapott el minket, mely kis idő után jégesőbe fordult, de utána sem csillapodott, így közel 30 percet ücsörögtünk az autókban, várva a vihar elvonulását, de beláttuk, hogy ebből ma semmi sem lesz, és megbeszéltük, hogy reggel visszajövünk, bízva abban hogy jobb időre ébredünk. Zuhogó esőben indultunk szállásunk, Bad Goisern felé. Az alagútból kiérve azonban verőfényes idő fogadott bennünket, száraz aszfalt, szél se mozdul, csak az autóink voltak vizesek. De nem fordultunk vissza, hanem elfoglaltuk szállásunkat, felfrissültünk kissé, és egy kellemes esti sétát tettünk Bad Goisernben, a patak mentén, majd megtaláltuk a város fürdőjét is, és a játszótérre letelepedve néztük a srácok kiapadhatatlan energiájától vezérelt játékát. A hotelben a vacsi után még kaptak 1-1 gombóc fagyit, és nem tudom mi, talán ez segített abban, hogy az ágyba bújáskor, a fejük még le sem ért a párnára, már aludtak...

Május 27:

Amikor a programot írtam, még január elején, és az interneten található képek és infók alapján elképzeltem a városkát, melyet Hallstattnak hívnak, szó szerint ezt írtam: Hallstatt a fekvése miatt a Világörökség része, melyet egyszerűen látni kell. Most hogy láttuk, kissé módosítanék: kihagyhatatlan, tehát egyszerűen látni kell. A Hallstatt-Dachstein/Salzkammergut történelmi kultúrtérség Hallstatt, Gosau, Obertraun és Bad Goisern helységekkel képezi a belső Salzkammergut magvát. A barlangokkal és tavakkal teli lenyűgöző hegyvilág, a ritka fauna és flóra és a jelentős régészeti lelőhelyek mellett két és félezer éves kultúrális identitás is jellemzi ezt a tájat. A só Hallstatt fehér aranya: bányászata a középső bronzkorszakba nyúlik vissza és a sónak köszönhetően a lakosság egykori gazdagsága is.

A városka keskeny földnyelven, kissé ívben a tóparton, a felette magasodó hegyre kúszva helyezkedik el. A csúcspont a belváros, a központi terecskével, és kőből épült keskeny templommal, háttérben a fenyvesekből kibúvó kőszikláról alázúduló vízeséssel. Hallstattban parkolni csak a 4 kijelölt parkolóban lehet, így cselekedtünk mi is, autóinkat kültéri parkolóban hagyva indultunk felfedező útra. A városka feletti hegyre (Salzberg) sikló visz fel (kb 800m-re), ahonnan páratlan látvány tárul a tó és a Dachstein felé. A városba csak az ott lakók hajthatnak be, az egész tóparti rész sétáló utca, kis boltokkal, éttermekkel. A tavon csak zajtalan csónakok és hajók közlekedhetnek, az egyetlen hivatalos személyszállító hajó is kistermető, maximum 20-25 fő szállítására alkalmas alkalmatosság, ami szintén zajtalanul futott ki a kikötőből. A házak kő alapra épültek, rajta félig vagy teljesen faépítőelemekkel, kis tornácokkal, virágokkal, a tó kékjével (az aljáig lelátni, de talán újat nem árulok el vele), illetve a hegykaréj szürke-zöld tömbjeivel mindenütt. Szerencsére nem volt minden zúgban turista: teljes egészében vehettük birtokba a látványt, így vált még megélhetőbbé Hallstatt varázsa.

Hallstattot elhagyva délutáni úticélunk Salzburg volt, mely innen 85 km-re fekszik, olyan pazar tájakon keresztül vezetve bennünket, mint pl. a  Wolfgangsee, ami a környék egyik leghíresebb sportközpontja (szabadstrand, görkori, kerékpár, paplanernyő, végtelen a sor), fekvése minden lehetőséget megad erre. Salzburg pedig, a Mönchsbergen fekvő Fellegvárral (Festung Hohensalzburg) uralja a folyó (Salzach) ívét, és az alatti kiteljesedő várost. Salzburg igazi és hamisítatlan ékkő, a császárság évszázadainak nyomaival mindenütt, az élhető és tágas építményeivel, házaival, máig nyűzsgő és lenyűgöző, felvonulásokkal, parádéval (ottjártunkkor katonai parádé volt: katonaképzős iskolák diákjai vonultak fel tartományaik zászlóival, hagyományőrző ruházatában és fegyverzetében) és a mindent elhomályosító Mozart-mítosszal. A Salzburg elnevezés legkorábbi nyoma 755-ből való, 793-ra püspöki székhely, 798-ban pedig már a Frank Birodalom része. Az erődítmény alapjait 1077-ben építették ki. A különféle építészeti stílusokat egyesítő óváros felbecsülhetetlen értékű kincset képvisel, ami nem utolsó sorban a szigorú műemlékvédelmi előírásoknak és azok betartásának is köszönhető. Aki felfedezőútra indul a belváros kacskaringós kis utcáin (a legismertebbek a Getreidegasse, Judengasse, Goldgasse, Kaigasse, valamint a Linzergasse és a Steingasse), parányi területen talál épületeket a középkorból, a romantika, a reneszánsz és a barokk korából éppúgy, mint ahogy megtalálhatók itt a monarchia nemes, klasszicista stílusú polgárházai is. Szinte nincs olyan korszak, amely ne hagyott volna építészeti emléket Salzburgban.

Salzburgban, a Fellegvár mögötti területen találtunk kiváló parkoló helyet, ahonnan percek alatt értük el a belvárost, a feljáratot a Fellegvárba, illetve a történelmi részeket. Várost felfedező utunk első állomása a Fellegvár volt ( a második egy parádés, Mozartkugeln árusító bolt volt), ahová a vársiklóval jutottunk fel. Az 1077-ben Gebhard érsek által emelt Festung Hohensalzburg Közép-Európa legnagyobb teljes épségben megmaradt vára. A több mint 900 esztendős építmény gyökerei a pápa és a király között, az érsekkinevezés jogáért folyó, ún. "invesztitúra-harcok" idejére nyúlnak vissza. A pápához közelálló salzburgi Gebhard érsek felségterületén 1077-ben megépíttette a hohensalzburgi, hohenwerfeni és friesachi erődítményeket. A Gebhard által megkezdett védelmi rendszert I. Konrád (1160-1147) alatt fejezték be. A 15. és 16. században, a Salzburg tartományt is érintő ún. magyar háború és parasztfelkelések idején ebben a várban kerestek menedéket az érsekek. Mai külsejét Leonhard von Keutschach (1495 - 1519) érsektől kapta, aki egyben meg is nagyobbíttatta a várat. Az erődítményt hosszú fennállása idején egyetlen ostromlónak sem sikerült bevennie.
A sikló vitelára kombinált a belépő árával és a tárlatvezetéssel, így nem kellett külön kasszázni 100m-enként. Ez így gyerkőcökkel nem is volt hátrányos. A felvonó a vártömb tövébe repít fel, ahonnan egy kilátó teraszon keresztül lépcsőkön jutunk fel a vár tényleges bejáratához. A belső várkerület gondozott, teljes egészében bejárható, de a belépő és tárlatvezetés csak a várfal keleti, folyópartra kitekintő részén halad át, toronyba fel, és egy hosszú összekötő szakaszon keresztül egy másik toronyba, és ott le. Az egész tárlat kimerül egy kisebb terembe zsúfolt makett-sorozaton, ahol időszaki sorrendben láthatjuk a vár építését és bővítését évszázadokon keresztül, portrékkal színesítve. Ennyi. Mindezt 30 perces túravezetéssel, 15 percenkénti indítással, brossúrában ígért magyar vezető rekorddal (lejátszóról hallgatható anyag), ami a valóságban nincs is ("Hungarian? No").

A Hohensalzburgban tett séta után, a Fellegvár alatt elterülő történelmi belvárosrészt fedeztük fel: a Dómot, a Residenzbrunnen-díszkutat, Franciskánusok templomát, és a Mozart teret. A Salzach túlpartján érdemes felfedezni a Mirabell-kastélyt és kertet, melyet a világ egyik legszebb házasságkötő területének tartanak, szobrokkal, útvesztőkkel, pompás virágkompozíciókkal.

Salzburgot elhagyva, esti úticélunk Puchberg volt, a Schneeberg lábánál elterülő város (ahol a szállást foglaltuk), ahonnan a Salamander-hegyivasúttal (Schneebergbahn) jutunk fel Ausztria legmagasabban fekvő állomására, a Hochschneebergre, és innen a fennsíktúrán szeretnénk elérni a Kelet-Alpok legmagasabb csúcskeresztjét, a Klosterwappent (2076m).

Május 28:

A Schneeberg az Alpok Magyarországhoz legközelebb eső 2000 méternél magasabb hegye, a főgerincen lévő Klosterwappen nevű csúcs tengerszint feletti magassága 2076 méter. A Schneeberg az Alpok igazi előbástyája, minden irányból impozáns látványt nyújt, a nála mindössze pár száz méterrel alacsonyabb Rax-fennsíkkal együtt. A Schneeberget tiszta időben már Sopronból is kiválóan láthatjuk. A mészkő-hegy és környéke természetvédelmi terület, ahol a legszigorúbb természetvédelmi szabályokat kell betartanunk. De ez itt teljesen magától értetődő, senkinek sem jut eszébe a legkisebb kárt is tennie ebben a környezetben.

Korán keltünk, mivel jegyeinket a Salamander hegyivasútra jó előre telefonon foglaltuk le, mert ott a helyszínen csak sokkal későbbi indulásokra voltak szabad hely-jegyek. A kisvasút 115 férőhelyes, állóhely nincs, ezért mindenki kényelmesen utazik az 50 perces felmenet során. A völgymenetre szóló jegyeket is le kellett foglalni, de ezt a fenti végállomáson, ha van szabad hely, módosítani lehet előbbi vagy korábbi útra. A Schneeberg a felkelő nap fényében fürdött, apró felhőfoszlányok körülötte, valóban fenséges reggeli látványt kínált, így alig vártuk már a túrát.

A fogaskerekű vasút a Monarchia idején épült ki, amely Puchberg am Schneeberg városkából indulva a Hochschneeberghaus hegyi szállóig tartó 10 kilométeres útja során 1220 méteres szintkülönbséget küzd le. A sínpár a fogazott nyomvonallal fenyvesek között halad el, érintve 3 megállóhelyet, kilátóteraszt, áthalad 2 kisebb alagúton, és végül a sziklás gerincen ér fel a Berghaus Hochschneeberg állomásra, 1800m-re. Itt található a Schneeberg fennsíkjának szélén az emlékkápolna, melyet Ferenc József építtetett, a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt feleségének, a magyarok által is ismert, és közkedvelt Sissi hercegnőnek az emlékére. A végállomás mellett kialakítottak egy fából/kőből kialakított játszóteret a gyerekeknek, mely a maga nemében szintén egyedülálló, mint a legmagasabban fekvő játszótér.

A túra kellemes, lankás útvonalon haladt, és a fennsík első állomása a Damböckhaus (1810m) volt. Innen gyönyörű rálátás nyílt a Rax tömbjére. Az idő elég cudarul alakult itt már, mivel a szél feltámadt, helyenként viharos erejű volt, és sötét fellegek gyülekeztek. Helyenként még a nap is kisütött, szélvédettebb szakaszokon kellemes idő volt, de ebből volt kevesebb... Hófoltok mellett haladtunk el, de innen már láttuk, hogy a csúcs felé még komolyabb havas területek maradtak meg. A gyerekek kissé tartottak az erős széltől, és ha hosszabb időre megálltunk volna, fáztak volna, de állandó mozgásban voltunk, mivel még az előtt szerettünk volna csúcsra érni, mielőtt leszakad az ég.

A Damböckhaust elhagyva az út kettéágazik, innen már látni, hogy a fennsík egy meredeken emelkedő falban végződik. Bármelyik útvonalat választhatjuk, azonos terepen mozgunk: az egyik út felvisz a legmagasabb ponton fekvő Fischerhütte menedékházhoz (2049m), a másik pedig egyenesen a csúcskereszthez, a Klosterwappenre (2076m) visz. A gyerekek és az időjárás miatt úgy döntöttünk, hogy a Fischerhütte felé haladunk tovább, hogy amíg ők a menedékházban pihennek, mi átmegyünk a menedékháztól 700m-re található csúcskereszthez. Az idő közben egyre hidegebb volt, a napot sem láttuk már egy ideje a sötét felhőktől, melyek "karnyújtásnyira" kúsztak tőlünk.

A kicsi Dávid ilyen körülmények között 1900m-ig jutott, ahonnan visszafordultak, mi Kendével, Dorkával és Botival folytattuk utunkat. A viharos szél nagyon zavarta őket, de nagyon tempósan tudtunk haladni. A Fischerhütte szó szerint a fejünk felett volt már, amikor elértük a messziről látott hósávot, ami elválasztott minket a háztól. Eléggé kitett, félig keményre fagyott hótömböt már nem vállaltuk be velük, így 2030m-ről a Dettivel visszafordultak, én pedig immár egyedül felmentem a hómezőn a Fischerhüttéig, majd onnan a gerincen az átellenben lévő csúcskereszthez, ahová pontban délben érkeztem fel.

A szél nagyon fújt, szabályosan zúdult lefelé. Gyors fotók a Rax irányába, illetve a Keleti-Alpok vonulatai felé, és az elém tárulkozó Schneeberg-fennsík felé is, ahonnan feljöttünk. Csúcscsoki majszolása közben érkeztek fel még néhányan, magyarok is, közös képek készültek, és 10 percnyi fenntartózkodás után leindultam a másik (csúcskereszt alatti) útvonalon, abban a reményben, hogy kis családom már épségben lejutott a fennsík lankásabb útszakaszára. Gyorsítottam a tempómon lefelé, hogy mihamarabb beérjem őket, mivel úgy váltunk el, hogy a játszótéren találkozunk, ha útközben nem. Így jutott le mindenki, ki-ki a maga ritmusával, vagy ahogy a kicsik engedték, egészen a Salamander-állomásig, ahol a kis váróteremben kevés idő elteltével átírattuk jegyeinket egy korábbi völgymenetre. A kisvasútból az út során még retinánkba égettük az elénk táruló panorámát, majd megérkezve Puchbergbe, az autóparkolóból visszatekintettünk a hegyre, egy rövidebb búcsúra, mely már addigra teljesen felhők között volt, és látható sávokban esett.

A parkolóban elbúcsúztunk egymástól, véget ért háromnapos pünkösdi túránk, és ráállva az autópályára, már ment az ötletelés: na és mi legyen a következő célpont? (A legelső McDonalds! :))