:: 2007. 05. 28. Delhi. Éjszaka van, az Austrian Airlines szponzorációjának köszönhetően a Bussiness Class váróban piálunk. 10 kg-ot veszítettem, így az első gin-toniktól becsípek. Konyival érzelgősen idézzük fel a sátorban eltöltött romantikus 2 hónapunkat. Álomba merülök. Repülünk. Sok-sok órán keresztül. A Bussiness Class puha fotelje befogadja testem: egy csíra vagyok, aki az anyaméhben pihen. Szeretek forgásirány szerint repülni: szeretem a szinte örökké tartó pirkadatot. Reggelre Bécsbe érünk. Újabb puccos váró, újabb gin tonikok. Klein Dávid Bécs

:: 2007. 05. 27. Némi rohangászás (motor visszavitele, sátor? – még mindig nincs stb) után irány a reptér. Azaz mégsem. A maoisták sztrájkot hirdettek. Taxik nincsenek. Busz nincs. Gyalog? Három gigászi húzózsákunkra nézek. Végül egy olasz fazon és sofőrje vesznek fel minket. A dzsipen mindenhol nagy, fekete betűs feliratok: Tourist Only! Kétszer állítanak meg, egyszer kerülünk kisebb szóváltásba, de a maoisták okosak: tudják, amíg nem bántanak külföldieket, addig a nemzetközi sajtó nem nagyon bántja őket. Bejutunk a reptérre, majd husssss! – irány Delhi.

:: 2007. 05. 26. Galjen végre elviszi a hordókat a szobáinkból. Így már mozogni is lehet bennük. Még mindig sátrat keresünk a bazárban – egyenlőre sikertelenül. Veszünk egy jó térképet a Kangchenjunga-ról. Elképesztő, milyen hosszú a megközelítése. Igazi kaland lesz. Meglátogat minket Ms. Howley asszisztense. Emlékeztek, az idős néni, aki az Everest történetével, statisztikájával foglalkozik. Alaposan kifaggat minket a fazon. Este horrorfilmet nézek a szobámhoz tartozó TV készüléken, amitől reggelre olyan gyűrött vagyok, mint csúcstámadás után. Klein Dávid Kathmandu

:: 2007. 05. 25. Gyorsan peregnek az események. Azon gondolkozunk, mit csináljunk jövőre, és egyszerre csak, mint villámcsapás, belénk hasít a Kangchenjunga ötlete. Majdnem 8600 méter magas, tehát „nagy” nyolcezres, magyarok még nem voltak rajta, a megközelítése több, mint egy hét vadregényes dzsungeltúra Kelet-Nepálban, szép formák és nagyon kevés csapat. (Idén úgy tudjuk, összesen egy próbálkozott.) Hogy miért nem az Everest? 2008 Kínának olimpiai év lesz: viszik fel a lángot és hozzák a gigászi logisztikájukat. A tömeg várhatóan vásári méreteket ölt majd. Majd 2009-ben. Megvár. Különben is, fontos, hogy megszállottságunk nem alakuljon át beteges mániává. Jót fog tenni a Kangchenjunga… - „A nevét is szeretem…” – gondolom, és újabb margaritát hajtok le. A Full Moon-ban üldögélünk és stíröljük a lányokat az ablakból. Egyébként rengeteg dolgunk van: hordókat kell leltározni, deponálni, úgy, hogy jövőre használni tudjuk őket, találkozó Galjennel (helyi ügynökünk), közben Mountain Hardware sátrat keresünk az indiaiaknak a bazárban (az övéket nem tudtuk végül lehozni a hegyről) és adatokat gyűjtünk a Kangchenjunga-ról. Összedobunk egy cikket a Népszabinak, amiben elmeséljük, hogy azért különbség van – kéremszépen – a palackos és a palack nélküli megmászások között. Esete kimotorozunk a városból egy kellemes, teraszos vendéglátóipari egységhez. Néhány óra alatt még ételt is kapunk, amit bőséges söradagokkal öblítünk le. Klein Dávid Kathmandu

:: 2007. 05. 24. Este Tingriben alszunk. Egész éjjel 2-ig, amikor is megint nekilódulunk. Mint egy film, suhan mellettünk a táj. Fura sofőrt kaptunk, nem a tibeti popzene a mániája, viszont erősen vallásos: hajnali 2-től délelőtt 9-ig (Zangmu, a határ) végig mantrázza az utat. Tulajdonképpen kellemes hangja van. A határon dzsipünk kirak minket és húzózsákjainkat, majd elmantrázik a horizont felé. Az ügynökség egyenlőre nem érzékelteti jelenlétét. Megkérdezem Kamit, tud-e teherhordót szerezni. Találjátok ki… Eljutunk a kínai kiléptető pontig, majd – a legmeglepőbb dolog történik – 1 óra alatt ki is lépünk. Leballagunk Nepálba. Tüdőnk fuldoklik a sok párás levegőtől. Megrészegülök. Konyi is mulatságosan nevetgél bajsza alatt. Arról beszélgetünk, mit eszünk majd, miket iszunk. Ivójoghurot veszünk egy bodegában. A nedves sziklafalakról zöld növények lógicsálnak. Előkerül az ügynökség egy embere és egy fekete dzsip. Kathmanduig „egyetlen kacagó kéjhömpöly” utunk. Dalbath-ot eszünk (nepáli rizses, zöldséges standard egytálétel – finom), kólázunk és sörözünk. Veszünk egy nejlonzacskó narancsot és egy másikat, tele almával. Tudom, hogy elrontjuk majd a hasunkat, és jól esik, hogy megengedhetjük magunknak. Délutánra Kathmanduban vagyunk. Azt hiszem, hogy egy örökkévalóságig áztatom a testem a zuhany alatt, de Konyi még habosan dugja ki a fejét, amikor átkacsázok hozzá. Klein Dávid Kathmandu

:: 2007. 05. 23. Na, húzzunk innen, de most! Amikor látjuk, a jakos fazon belátható időn belül el fog indulni (csomagjaink bepakolva), Kamit hátrahagyjuk és mi elkezdünk sántikálni lefelé. Mint egy kabaré. Konyi úgy csinál, mintha nem fájna a lába, én meg úgy, mintha viccből görnyednék sajgó tüdővel 5 percenként túrabotjaimra. Ahogy lejjebb érünk, az én helyzetem javul. A koradélutáni órákban elérjük az Alaptábort. Mármint a földrajzi koordinátákat. Alaptáborunk persze már rég nincs. Rohangászom - mint mérgezett pók a falon – ezen a nagy, kopár fennsíkon. Összekötőtiszt: nincs dzsip. Kami: nem találom. Konyi: egy tibeti seftes lánykával cseveg a megáradt gleccserpatak partján. Jakos: eltűnt. Én: idegbeteg. Végül előkerítem a cuccainkat (és Kamit), lebeszélem a nagyfőnökkel és kapunk dzsipet, leválasztom Konyit a vízitündérről, és végre nekilódulunk: szajonara BC! Klein Dávid Az AHICO Everest Expedíció (2007) Alaptábora

:: 2007. 05. 22. Reggel konstatálom, a fáradságtól még mindig csak görnyedezve, lassan tudok járni. Az éjjel Konyi felment a gerincig (8500 m), elfagyasztotta a lábujjait, majd visszafordult. Minderről műholdon keresztül értesülök, a rádió nem működik. Már lefelé jön. Hordárunk nincs. Az ügynökség ezt is elszúrta (tegnap és tegnap előtt jelentkezett kettő, de hogy minek, nem tudom). Kérdezem Kamit. Nem tud szerezni. Főzni se nagyon tud. Talán vehetne a jakosoktól egy doboz kólát. (Ó, cukros, koffeines, fekete, buborékos lé!) Nem, nem tud… Elsántítok a jakosokhoz. Szerzek tőlük kólát és szerződtetek egy arcot, aki lehozza a cuccainkat egy jakkal. Este befut Konyi. Megpróbálok elésántikálni. Ő is elég ramaty állapotban van, a lába is ronda. Megöleljük egymást. Adok neki kólát, majd pakolászunk. Klein Dávid Az AHICO Everest Expedíció Előretolt Alaptábora

:: 2007. 05. 22. Most a hegy győzött... Kedves Honlap-látogatók, rokonok, barátok, ismerősök és idegenek, akik szurkoltak nekünk! Nagyon szépen köszönjük a támogatást! Természetesen kiemelten a szponzorainknak, támogatóinknak! Röviden összefoglalnám az elmúlt néhány nap, a csúcstámadás eseményeit. Én most jelen pillanatban 6400 méteren, az Előretolt Alaptáborban üldögélek a sátramban. Leginkább a 3-as Tábor elérésével érdemes kezdeni. A 3-as Tábort végül jóval később értük el, mint ahogy számítottunk rá eredetileg. Egyrészt azért, mert ki akartuk magunkat aludni a 2-es Táborban – hiszen ott teljesebb és jobb a pihenés – ezért korábbi gyakorlatunkhoz képest viszonylag későn indultunk el. Másrészt friss hó gátolta a mozgásunkat, és szállítanunk is kellett felszerelést, hiszen saját magunk építjük ki a táborainkat. A 3-as Tábort 17:30 környékén értük el, és utána sátorállítással foglalatoskodtunk, majd főzőcskézni kezdtünk. Ahhoz, hogy jó állapotban, jó esélyekkel induljunk a csúcs felé, ahhoz aludnunk kell valamennyit, havat kell olvasztanunk, hogy igyunk eleget – nagyjából ez a két fontos tényező. Azt rögtön láttuk, amikor elkészültünk a sátor felállításával, hogy nem tudunk olyan korán indulni, mint ahogy szerettük volna. Később még Konyival egyeztetem az időpontokat, de szerintem majdnem 03 óra volt hajnalban, mire sikerült elindulnunk, és még így sem pihentünk annyit, mint amennyit szerettünk volna. Végül is elég jó tempóban teljesítettük az első szakaszt, értük el a gerincet. A gerincen már ránk sütött a nap. Én rögtön javasoltam Konyinak, hogy pihenjünk valamennyit. Láttam, hogy a közelben szintén heverészik egy másik hegymászó, sárga overallban. Köszöntem neki, nem köszönt vissza, majd alaposabb megfigyelés után kiderült, hogy egy holtestről van szó. Kicsit távolabb elhelyezkedtünk, pihentünk és megbeszéltük a továbbiakat. Megterveztük a következő szakaszt elég jó tempóban, az első lépcsőig, majd rövid pihenés után megmásztuk az első lépcsőt. Tulajdonképpen a tempónk a vártnak megfelelő volt megítélésem szerint, valamivel lassabb, mint az oxigénes mászóké. Magunk előtt a második lépcső lekötésével foglalatoskodva láttam néhány oxigénes hegymászót. Ezen a ponton, tehát az első lépcső megmászása után Konyi felvetette, hogy úgy érzi, hogy lassul, és nem kéne-e visszafordulnunk. Engem először hidegzuhanyként ért a felvetés, mert magamban teljesen abban a hitben éltem, hogy elérjük a csúcsot. Aztán utána megpróbáltam racionálisan megfontolni pro és kontra, hogy mit jelent, amit mond. Valóban, magunkhoz képes nem voltunk olyan gyorsak, mint amire számítottunk, és való igaz, hogy a megtett szakaszokból ítélve és előrevetítve a következő időinket, legalább még 4-5 órára szükségünk lett volna, ha nem többre – lehet, hogy többre – ahhoz, hogy a csúcsot elérjük, ami azt jelenti, hogy minimum a kora délutáni órákban értük volna el a csúcsot, tehát mondjuk legalább délután 1 óra. Ami azt jelenti, hogy a visszavonulásunk során eléggé későn érjük el a 3-as Tábort, és egyébként is, a 3-as Táborban soha nem akartunk éjszakázni a visszavonulás során, hiszen fáradtan, 8300 méteren, oxigén nélkül a szervezet nagyon bizonytalan, hogy hogy reagál. Úgyhogy némi megbeszélés után arra az eredményre jutottunk, hogy tényleg jó gondolat visszafordulni, bármilyen fájdalmas, bármennyire is nagyon jók az esélyeink. És hát visszafordultunk 8600 méteren. Amikor elértük a 3-as Tábort, akkor Konyival megbeszéltük, nekem volt egy savasodásom a gyomromban az utóbbi napokban, ami egy komolyabb, nagyobb mértéket öltött. Főleg nyugalmi állapotban, tehát sátorban jött elő. Ez azt jelenti, hogy savat hánytam – másképp, szebben nem tudom mondani –, úgyhogy én tudtam, hogy még egy napot nem maradhatok a hegyen. Konyi úgy döntött, hogy fent marad még egy napot, és megnézi, hátha másnap tud megint csúcsot támadni. Majd később úgy döntött, tegnap éjszaka és ma hajnalban, figyelembe véve az erős szelet, ami más csapatokat is visszafordulásra kényszerített, hogy nem támad csúcsot. Önállóan már ő is útban van lefelé, az Előretolt Alaptábor felé, tehát hamarosan ő is biztonságban meg fog érkezni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy egy nagyon komoly próbálkozásról volt szó, 250 méterre a csúcstól fordultunk meg, úgy, hogy abban biztosak lehettünk volna, hogy el tudjuk érni a csúcsot, a lejövetel bizonytalansága miatt mi, mint kétfős kis csapat, minden háttértámogatás nélkül, oxigénhasználat nélkül úgy döntöttünk, hogy a biztonságtechnikai megfontolások újból a visszafordulás mellett szólnak. Nagyon szépen köszönjük a támogatást mindenkinek, még egyszer tehát: szponzoroknak, családnak, barátoknak, ismerősöknek és vadidegeneknek, akik szurkoltak. Meg fogjuk csinálni, el fogjuk érni az Everest csúcsát oxigénpalack nélkül. Karnyújtásnyira volt, de nem szerettünk volna meggondolatlanul kinyúlni érte. Köszönöm szépen! Klein Dávid AHICO Everest Expedíció (2007), Előretolt Alaptábor (6400 m)

:: 2007. 05. 21. Az öltözködéssel, csatolással végül 3:00-ra leszünk kész. A sátrat előbb Konyi hagyja el. Ő vezet, majd hamarosan felváltom az élen. A felmenet a gerincre végtelennek tűnik. Főleg az bosszant, hogy minden púpra, törésre azt hiszem, az a gerinc, mindjárt felérünk. Aztán pirkadni kezd, az Everest csúcsa – nem is olyan sokkal felettünk – lángba borul. Most már látom a gerincet. Még 15 perc. Az utolsó 50 méter meredekebb, felettem jól látszanak a gerincet szabdaló sziklatáblák. Még 10 méter. Az egyik sziklatömbön egy sárga overallos mászó hever a gerincet elöntő napfényben. Irigykedve nézem. Megduplázom erőfeszítéseimet. Fent vagyok. Konyi mindjárt itt lesz mellettem. Ahogy lenézek, megdöbbentő a kontraszt a talán egy kötélhosszal alattam, az éjszakai fagyban küszködő barátom és a napfényben lebegő sárga overallos alak között. 8500 méteren járunk. A szívem ujjong. Tudom, hogy órák kérdése, és elérjük a csúcsot. Napfényes hangulatban, a sárga overallosra köszönök. Nem köszön. Nem moccan. Halott? Felér Konyi. Megkérdezem tőle, ő mit lát. Egy hulla. Egy valaha volt eleven lény – egy személy – halott teste. Restelkedve hátat fordítok a testnek, hogy kizárjam a látómezőmből és elmerülök a napfényben. 15 perc alatt feltöltődünk: iszunk és én 2 újabb szőlőcukor tablettát is szétrágok. A terep érdekesebb, mint amit vártam. Kifejezetten élvezem a mászást. A gerinc oldalában vezető taposott nyomot követve gyorsan és ügyesen elmászunk az Első Lépcső tövébe. Közben forgatunk. Az idő meseszép, bár a szél próbálgatja az erejét. Az Első Lépcső tövében összefutunk egy másik csapattal. Az Everest első amerikai, női megmászójának - Allison Hargreavesnak – a holttestét jöttek nyugalomba helyezni. Az oxigénnel, sherpákkal mozgó csapat udvariasan utat enged nekünk. Miközben kapaszkodunk felfelé, látjuk, amint a csapat letér a kitaposott ösvényről és attól 20 méterre, a hóból kidomborodó kupac felé araszol. Tovább mászunk. Az Első Lépcső meredek és érdekes – bár nem bonyolult, tagolt. Jól megszuszogtat. A tetején üldögélek, bevárom Konyit. Amikor lehuppan mellém, megdöbbentő javaslattal áll elő. Visszafordulás?! Egész lényem berzenkedik ellene, de tudom, bíznom kell (bízom) Konyiban. Gondolkodom. Várjunk csak. Számoljunk. Hát igen. Nem vagyunk gyorsabbak az oxigéneseknél, sőt, inkább lassabbacskák. 9:00 van. Még fél óra legalább, mire elérjük a Második Lépcsőt. Annak átmászása újabb fél óra, majd a Harmadik Lépcsőig újabb óra, a csúcspiramis legalább 1,5 óra. Ez 3,5 óra pihenők nélkül. De inkább – az eddigi sebességünkből extrapolálva – 5, esetleg 6 óra. Délután, esetleg késő délután lennénk a csúcson. Nem kockáztathatjuk, hogy esetleg este érünk vissza a hármasba. A 8000 feletti bivakkot pedig semmiképpen. Túlélnénk, de nem sértetlenül. A fagysérülések veszélye egy ilyen helyzetben exponenciálisan megnő. Kétfős, háttértámogatás, oxigénes tartalékok nélküli csapat vagyunk. Tehetetlennek érzem magam. Meghajtom fejem az érvek súlya alatt: jó erőben, tiszta tudattal, 8600 méteren, 250 méterre a csúcstól visszafordulunk. Ha tovább megyek, azok ellen az elvek ellen vétek, amiket mi magunk határoztunk meg. Nézem. Egy karnyújtásnyira van. Milyen nehéz. Szabad-e kinyúlnom érte? Konyi türelmesen vár, várja, hogy bennem is megérjen a logikus döntés. Érzem, hogy bízik bennem. – „OK.” – mondom. Telefonálunk haza. Szomorú vagyok, mert nekik is csalódást kell okoznom. Barátok, szerelmek virrasztottak együtt, egy szűk irodában, várva hívásunkat. Olyan rövidre fogom, amilyen rövidre csak lehet. 10-kor már a hármasban vagyunk. Konyi úgy dönt, fent marad, megpróbálja még egyszer. Tudom, meggondolt lesz, én is bízom benne. Megszorítom a kezét. Az én gyomrom már nem bírná az újabb éjszakát 8000 felett. Megkezdem az ereszkedést. Mint egy kő, zuhanok az egekből a föld felé. Bár ez inkább az érzéseimet jellemzi, nem a sebességemet. Fáradt vagyok. Csak most jövök rá, mennyire. Mozdulataim messze nem elég pontosak. Figyelnem kell, a lépéseimet, az eszközhasználatot. Kínkeserves. Órákon keresztül nyomulok lefelé a rögzített kötelek mentén, vigyázva, nagyon butaságot csináljak, nehogy egy fáradt, figyelmetlen keresztlépésnél kiforduljon a bokám. A legnehezebben a 2-esből az 1-esbe vezető végtelen hólejtőt gyűröm le. Nyalánkságnak a végén még a tábor előtt aprócska emelkedő. Patetikusan lassan teszem meg ezt a talán kéttucat lépést. Az Északi-nyeregtől már könnyebbnek érzem a dolgot. Touchdown. Mint egy marionett bábú, a szándék, hogy elérjem az Előretolt Alaptábort, kívülről mozgatja, animálja testem. Ennek megfelelően csetlek-botlok, ballagok a tábor felé a girbegurba ösvényen. Lassú vagyok, fáradt. Percenként megállok, rám jön a köhögési roham. (Közben ködös tudattal veszem tudomásul, rengetegen állítanak meg – sherpák és nyugatiak vegyesen – hogy gratuláljanak a palack nélkül elért magassághoz. Talán jól esik. Nem tudom.) A sátrak között botorkálva szánalmas látványt nyújthatok. Nem találom a táborunkat. Nincs táborunk. Elfelejtettem: levonultak. Akkor most mi van? Végül előkerül a megmaradt 2 sátor egyikéből Kami, az alaptábori szakácsból magashegyi-beteg előretolt alaptábori szakáccsá avanzsált fiatal sherpa srác. Nevethetnékem támad. Egy elcsigázott, lefogyott hegymászó és egy konyha és tapasztalat nélküli, beteg sherpa néz farkasszemet. Kami ad egy bögre tejes teát. Bemászom a hálózsákomba, rádiózni próbálok, de nem sikerül, majd elalszom. Klein Dávid Az AHICO Everest Expedíció, Előretolt Alaptábora

:: 2007. 05. 20. Korai indulásról most szó sincs. A Nap ebben a magasságban már kielemezhető játékos (hisz elég hideg van), nekünk meg az a feladat jutott, hogy egy 8300 méter magas „hegyet” – a hármas tábort – másszuk meg úgy, hogy érkezésünk után ott tábort kell vernünk, majd ki kell pihennünk magunkat, hogy elindulhassunk az Everest 8850 méteres csúcsa felé. Jót szundítunk, majd – ahogy a Nap cirógatni kezdi a sátrat – teát főzünk és nekivágunk. 8 óra múlt. Eleinte elég jó tempót diktálunk, a táv azonban jelentősebb, mint gondoltuk korábbi felhatolásunk alapján. Miután begyűjtjük deponált felszerelésünket (az egész sátor Konyi zsákjába kerül, én még mindig gyomorgörcsökkel küszködöm), még hátra van egy hosszú felmenet egy hólejtőn, majd egy újabb sziklagöröngyös traverz, majd egy újabb havas felmenet. A hosszan elhúzódó 3-as Tábor alját 15:00 felé érem el. Ekkorra már sokkal jobban vagyok, mint reggel voltam, egyenletesen haladok. Konyi maximum 15-30 perccel lehet mögöttem. Táborhelyet keresek, de a képlet a szokásos: a nagy expedíciók minden lehetséges helyet lefoglaltak. Végre egy jobb hely. Valaki bevackolta magát: hever a puha hóban, egy derékaljjal védve magát a napfénytől. Nem! Egy holttest felett állok. Körülötte sátrak, bennük sherpák főzőcskéznek, beszélgetnek. Folyik az élet. Szinte mindenütt. Ez a holttest egy vakfolt, ahová senki se néz, ami mellett az élők gondolatai elcsordogálnak. Én is tovább mászom. Feljebb találok egy egész jó placcot. Már használták, alig kell rajta alakítani. Bevárom Konyit, majd meglepő sebességgel felállítjuk a sátrat. Lassan 18:00. Felismerjük, túl késő van és tudjuk, ez később gondot jelenthet. Most dilemmát: vagy nem aluszunk annyit, mint kéne, vagy később indulunk a tervezettnél. Szunyókálunk, majd olvasztunk. Klein Dávid Az AHICO Everest Expedíció 3-as Tábora

:: 2007. 05. 18. Elkezdődött.... Igazából ma kezdődött el a csúcstámadás. A reggeli felmenetel - bár zsákjaink nem voltak könnyűek - tulajdonképpen nem volt igazán megterhelő ahhoz képest, ami utána jön. 9-10 óra egy hepehupás sátorban, fejfájósan sziszegő gázfőző mellett, ingerszegény környezetben; enni kell - étvágytalanul, italt legyűrni... A magasság és a fejfájás nyűgössé tesznek. Megkérem Konyit, meséljen valamit, hogy elterelje a figyelmemet. Elmeséli a lézer feltalálásának történetét. Cserébe elmesélem a mesterséges intelligencia filozófiai problémáját, Descartes dualizmusától. Valahogy csak este lesz... Klein Dávid AHICO Everest Expedíció, 1-es Tábor (7000 m)

:: 2007. 05. 17. Szöszmötölés Őszintén szólva nem kedvelem az Előretolt Alaptábort. Csalóka. Van konyha, vannak kempingszékek, van szakács, de oxigén, az nincs. Konyi továbbra is nyugodt, mint egy szfinx, én azonban már sokat agyalok azon, mi lesz, hogy lesz. Szívem szerinte előre tekernék két napot, hogy közvetlenül a csúcstámadás előtt legyünk. Sajnos nem lehet. Pakolászunk, szöszmötölünk estig.

:: 2007. 05. 16. A szokásos hajnali indulás – De utoljára! A szokásos hajnali indulás – „De utoljára!” – gondolom. Sikerül monoton, kellemes tempót kialakítanunk. A menetidőink a szokásosak. A menetelés – a közbeiktatott pihenőkkel – szinte nem is tűnik fárasztónak. 14:00 körül érjük el az Előretolt Alaptábort. Nem megyünk fel a saját táborunkba, előbb benézünk az indiaiakhoz, és gratulálunk nekik: az elmúlt két napban, két hullámban 10 indiai és 11 sherpájuk jutott fel a csúcsra. Némi örömködés után fel, a saját Előretolt Alaptáborunkba. A velünk egy engedélyen lévő amerikaiak (4-en) is próbálkoztak. Egyikük feljutott. A gratulációk után kiderül, mivel levonulnak a hegyről, leviszik az egész Előretolt Alaptábort is. Az ügynökségünk képtelen elintézni, hogy a jakok megosztva érkezzenek. Jó. Maradunk egy sátorral, és majd lemegyünk 1-2 teherhordóval. Újabb rossz hír: valaki lenyúlta a 2-es Táborunkat! Jellegzetes helyen volt, így többeknek feltűnt, hogy nincs ott! Hirtelen ötlettől vezérelve leszaladok az indiaiakhoz. A parancsnokuk felajálja, fent hagyják az egyik sátrukat: hosszú beszédet mond arról, hogy ez az indiai természet része (segítőkészség), és hogy a magyarok a barátaik. Én is beszédet mondok, idézek a Rámajánából, és a parancsnokukat Hanumánhoz, a majomistenhez hasonlítom. Köszönjük, köszönjük! Este Konyi átjön a sátramba, DVD lejátszómon megnézzük az új James Bond-ot (a kaszinósat). Irtó hideg van. Klein Dávid AHICO Everest Expedíció Alaptábora (5200 m) Interjú Klein Dáviddal Műholdas telefon segítségével hívtuk fel az Előretolt Alaptáborban tartózkodó Klein Dávidot és Várkonyi Lászlót az AHICO Everest Expedíció két tagját, hogy néhány kérdést feltegyünk nekik, hiszen lassan elérkezik a csúcstámadás ideje...  - Milyennek látjátok a lehetőségeiteket a sikerre? - Objektíven megítélve a pozitív időjárás előrejelzések, a táborok tervszerű kiépítése, a sikeres akklimatizáció és az elmúlt évek tapasztalatai alapján jók az esélyeink a sikeres csúcstámadásra. - A siker csak a csúcs elérésében mérhető vagy van olyan magasság, ami elérésének tudnátok örülni?  - Természetesen, a célunk a csúcs és csak ebben gondolkodunk, de annyi befolyásoló tényező létezik, hogy egy erős próbálkozás után, akármi is legyen a vége elégedetten térhetünk vissza. Persze, csalódás lenne bármilyen más eredmény, hiszen mindketten többször jártunk már 8000 méter felett, Laci 2002-ben 8750 méterig jutott, én is voltam már 8500 méteren, így a cél csak a Mount Everest csúcsa lehet. - Van e olyan terv, amiben a csúcstámadáshoz az oxigén használata felmerült? - Oxigénes mászásra terv sem készült. Ilyet kijelenteni bizonyosan nem lehet, de ha ez lett volna a cél, korábbi mászások alkalmával elképzelhető, hogy oxigén használatával feljutottunk volna. Teljesen más felkészülést, más tervet igényel egy ilyen próbálkozás, mi nem erre készülünk. - Hogyan hatnak rátok az információk, amik a sikeres csúcstámadásokról érkeznek? - Óvatosan kell kezelni az ilyen információkat, nem szabad belemenni a méricskélésbe. A „mi lett volna ha” –n elmélkedni nincs értelme, hiszen az egész felkészülésünket, a táborok kiépítését egy előzetes terv szerint hajtjuk végre, amiben a csúcstámadás idejét is előre tervezzük. - Mikorra tervezitek a csúcstámadást? - A korábbi tervekben szereplő május 18-ai csúcstámadást a meteorológiai előrejelzések tudatában áttettük 20-ára, ekkorra tűnik a legoptimálisabbnak az időjárás. - Egyedül vagy más expedíciókkal közösen vágtok neki az útnak? - Mivel egy normál északi út létezik és mások is a meteorológiai jelentésekre alapozva választják ki a csúcstámadás napját, így más expedíciók is fognak próbálkozni ezen a napon. Tudomásunk van egy kínai és egy francia expedícióról is, akik ekkorra tervezik a csúcstámadást. Ám, hiába vág neki egyszerre több expedíció, a hosszú út során mindenki a maga tempójában halad és elég néhány lépésre eltávolodni egymástól, hogy egyedül maradjon az ember. Mindenki a saját belső világában, a saját gondolatai között teszi meg az utat, ami remélhetően a csúcsig vezet. - Honnan indítjátok közvetlenül a csúcstámadást? Május 18-án az Előretolt Alaptáborból indulunk az 1-es, 19-én tovább a 2-es táborba. Május 20-án érjük el a 7800 méteren lévő 3-as tábort, ahol már nem alszunk, csak pihenünk és onnan, éjszaka indítjuk a csúcstámadást. Kitartást és sok szerencsét kívánunk a kitűzött hatalmas cél eléréshez.

:: 2007. 05. 15. Jóleső érzések Első ránézésre a mai nap a tegnapi másolata. Valójában ezek a pihenőnapok is telítve vannak történésekkel. Ma például tapinthatóan erősebbek vagyunk. Talán azért, mert ez az utolsó napunk idelent, talán azért, mert végre akad 1-2 feladat, amit el kell végeznünk. Többször megpróbálunk kapcsolatba lépni Előretolt Alaptáborunkkal a franciák rádióján keresztül. Eredmény: nulla. Szeretnénk egyeztetni a velünk egy engedélyen lévő amcsikkal, hogy nekik is jó-e, ha a jakok 22-én érkeznek. (Természetesen 23-án hagynánk el az Előretolt Alaptábort, és 24-én indulnánk a dzsipekkel Kathmandu felé. Beszélek az összekötőtiszttel, és megállapodunk, hogy az Előretolt Alaptáborból levelet küldök majd. Lemegyek délután üldögélni Dorjéhez, csak úgy, üldögélni. Odalent még „csehovosabb”: hószitálás, sehol egy turista. Felfele elcsípek egy teherautót. Este kapok több nagyon kedves és megható sms-t otthonról. „Holnap indulunk fel” – gondolom, és jóleső érzéssel bújok be a hálózsákomba. Klein Dávid AHICO Everest Expedíció Alaptábora (5200 m)

:: 2007. 05. 14. Minden mozdulatlan A mai napot egy tó rezzenetlen tükréhez hasonlíthatnám. Bármilyen esemény fodrot vetne benne, de nem – nem történik semmi az Alaptábor kősivatagában. Californiába sem megyünk le: rég yüanjaink végére értünk. Tingriből hozott üdítőinket iszogatjuk, néha statisztikai adatokkal bíztatjuk egymást (ez az expedíció 47. napja, még 14 nap és otthon vagyunk, egy hét, és kiderül, megcsináltuk-e stb.), majd ebédre megkapjuk a pizzánkat (Konyi nem szereti), vacsorára pedig a csirkét (Konyi nem eszik csirkét). Ez nem Konyi napja. Az időjárás-előrejelzések továbbra is bíztatóak 20-ára és 21-ére. Klein Dávid az AHICO Everest Expedíció Alaptábora (5200 m)

:: 2007. 05. 13. Kétségek között Mondanám, hogy a nap kétségek között köszönt ránk, de mi már 4-kor fent vagyunk. Mint a zombik, besorjázunk a konyhasátorba reggelizni. Miközben a krumplit majszolom, azon gondolkozom, minek megyünk fel ma? Ha biztosan tudnánk, hogy 17-én és 18-án nem tudunk mászni, felmennénk? Lehet... Ha például azt is tudnánk, hogy ez után a dátum után nem lehet mászni. Ha így lenne, kihagynánk a 14-ei pihenőnapot, és egy tábort ugranánk, hogy 17-én érjünk a csúcsra. Nem lenne kellemes, sőt, tanácsos sem. Ha viszont 20-a és 21-e jó napok, akkor hülyeséget csinálunk: 6400-on várakozás közben gyengülünk, és mobil-térerő sincsen, tehát nehézkesebben jutunk időjárási információkhoz. A számba tömök még egy krumplit. Megbeszéljük Konyival, mit tudunk, és úgy döntünk, nem eleget. Kegyetlenül felkeltjük Ferenci Miki barátunkat, hogy babráljon egy kicsit egy amcsi meteorológiai modellel. Az eredmény megerősíti Lucia sejtéseit: eltoljuk a csúcstámadást 20-a éjjelre és 21-én hajnalra. Egy ideig bután álldogálunk, a menetkész zsákjainkkal, a csontig hatoló hajnali hidegben, majd Konyi visszavackolja magát sátrába, én meg lemegyek a Californiába tölteni. Megreggelizem még egyszer, majd elalszom a díványon. Kora délután visszamegyek az Alaptáborba. Életünk lassan egy Csehov-darabra hajaz: abszurd szereplői (Seftes Dorje; Csündej, a fogadós; Kami, a csendes szakács és mi magunk is) determinált pályákon mozgunk, csendes beletörődéssel. A nap folyamán nem sok minden történik. Meteorológiai adatokat kérünk és kapunk, amik megerősítenek minket a döntésünkben. Ráveszem Kamit, készítsen almatortát vacsorára. Klein Dávid az AHICO Everest Expedíció Alaptábora (5200 m)

:: 2007. 05. 12. Úton a  motoros cselszövőkkel Összepakoltunk. Csündejnek gyümölcsöt, Dorjénak egy palack bort viszünk Tingriből. a vásárfia mellé felpakolunk még egy rakás üdítőt és ivójoghurtot, amik felmérhetetlen kincsek lesznek majd a hegyen. Tíz óra után indulunk. A motorozás a kősivatagban, jeges vizű folyók gázlóink keresztül nappal is izgalmas dolog. A jeges szélben, pilótám háta mögül kikandikálva forgatok. Nem sokkal a Rongbuk-kolostor után lekászálódunk a motorról, zsákjainkat műanyag cukros zsákokkal álcázzuk. A két ártatlan tibeti sheftes, akik árut hoztak Tingriből elrobog az ellenőrzőpont felé, mi pedig – teher nélkül – átsétálunk rajta. Arcunkra van írva: turisták vagyunk, akik csoportjuktól leválva leballagtak a kolostorig, most pedig visszaballagnak. Senki nem bolygat minket. Az Alaptáborba érve egyre több fejtörést okoz nekünk az időjárás előrejelzés. A 17-e és a 18-a extrém szelet ígérnek. De vajon mi lesz azután? Addig látunk el, ameddig Lucia. 19-étől a szél gyengül. Mit csinál a csapadék? És a monszun? Ha a pihenőnapunkat az Előretolt Alaptáborban elfelejtjük, akkor is csak 16-a éjjel és 17-én délelőtt tudnánk támadni. Kétségek között térünk nyugovóra. Klein Dávid az AHICO Everest Expedíció Alaptábora (5200 m) :: 2007. 05. 11. Szövögetjük a csúcstámadás tervét

A mai nap forgatókönyve hihetetlen mértékben hasonlított a tegnapiéra. Bőséges (és nem túl korai) reggeli után irány a melegvíz, ahol kora délutánig lubickolunk a zárt medencében és odakint. Közben tovább szövögetjük a csúcstámadás tervét. Hazafelé egy kedves, fogatlan bácsi és felesége elvisznek minket félútig egy lovas fogaton. A szállásunkról felhívjuk Dorjét, hogy küldje a motoros cselszövőket másnapra. Fennkölt gondolatokkal alszunk el.

:: 2007. 05. 10. Kénes vízben ázva Tegnap még kapkodtunk, ma már módszeres profiként viselkedünk. Késői kelés után végigesszük az étlapot, majd lefilmezzük magunkat, amint a napfényben fürdő udvar közepén zoknit mosunk. A forrás felé nem találunk megfelelő traktorost, így, a sikertelen alkutól durcásan elindulunk gyalog: majd csak jön valami. Egy órán keresztül nem jön. Sétálunk és beszélgetünk. Aztán felvesznek minket a szerb turisták. Lefilmezzük magunkat, amint a kénes vízben ázva teljes komolysággal a csúcs megmászásának részleteit vitatjuk meg. Délután 5-kor kászálódunk ki a vízből. Amint az útra érünk, felvesz minket az indiaiak sherpája, aki egy dzsippel zöldséget vásárol az indiaiaknak. Tingri: újabb palack bor, majd vacsora a szállásunkon. Gondolataink a csúcstámadás részletei, az időjárás, és visszaszökésünk körül forognak. Klein Dávid AHICO Everest Expedíció, Tingri

:: 2007. 05. 09. Első nap a „mennyországban” Az ebédlőben turisták reggeliznek. Nem zavartatjuk magunkat – tovább hortyogunk. Vastag a bőrünk, rég mentesek vagyunk mindenféle kulturális gátlástól, fülünket pedig benőtte a szőr. Végül mégis megmoccanunk. Az ok: enni akarunk. Mindenfélét (sokat) összeeszünk, iszunk, majd megalkuszunk egy traktorossal, aki elvisz minket a melegvizes forráshoz. A főnök nincs itt, de a Púpos begyömöszöli a túlfolyókat, és már bugyog is a medencébe a forró, kénes víz. Kb. 5 órán keresztül pancsolunk, mint a gyerekek. Tingribe stoppal megyünk vissza. A boltba veszünk egy palack kínai bort, majd bevesszük magunkat az ebédlőbe. a vaskályha dugig jaktrágya-lepénnyel: ontja a meleget. Borozunk, majd szép lassan nekimelegszünk. Népdalokat kezdünk énekelni, amit a tibetiek hangos tetszésnyilvánítása kísér. Klein Dávid AHICO Everest Expedíció, Tingri

:: 2007. 05. 08 Végre valami, ami megfilmesíthető! Azoknak, akik unatkoztak, mert vagy sátorban ülünk, és nézünk magunk elé a bélműködésünkön morfondírozva, vagy végeláthatatlan hólejtőkön araszolunk felfelé, mint a versenycsigák. A mai volt az akciós nap. Reggel már tudtuk: estére el kell jutnunk Tingribe, ahol várnak minket a melegvizes forrás és a civilizáció egyéb vívmányai. Tingri az ellenséges vonalak mögött fekszik, azaz túl több ellenőrzőponton, messzebb, mint a Hotel California vagy a Rongbuk-kolostor. Kősivatagon, acsargó kutyákon és jeges vizű gázlókon túl. Ötórás rohamunk az Alaptáborig csupán előjáték. A konyhában - falból - hagymát veszünk magunkhoz, mintha csak a szokásos történne: megyünk – bandázni - a Hotel Californiába. Megyünk is. Szerencsénkre stoppal: egy katonai dzsip vett fel minket. Hotel California. Seftes Dorje megszervezte. Csendben várunk a kopottas sátorszállóban - krumplit eszünk hagymával - este 10-ig. Dorje bólint. Összeszűkül a szemünk, visszabiccentünk, majd hátizsákjainkat két idegenre bízva sétára indulunk a sötét tibeti éjszakában, a Rongbuk-kolostor felé. Elbaktatunk az ellenőrzőpont mellett. Ügyet sem vet senki a két gyalogosra. 10 perc séta után feltűnik mögöttünk az úton két motoros. Mindkét hátizsákunk a tapasztaltabbik pilóta motorjára erősítve. Többórás szédítő utazás veszi kezdetét. Úttalan utakon haladunk, felettünk rengeteg csillag, körülöttünk embertelen szépségű, zord táj, vízmosások. Zihál a motor, leszállunk. Két óra után elszáll az egyik kerék. Belsőt cserélünk a csontig hatoló hidegben, az áldott, szurokfekete ég alatt. Mély, haragos gázlókon keresztül keresünk utat. Csaholó kutyák - kezünkben sziklakövek. Éjjel 1 körül érjük el Ó-Tingrit. Negyedóra zörgetés után engednek be. Szobázni nincs erőnk. A két álmoskás tibeti lányka azt veszi észre, már be is vackoltuk magunkat a karavánszeráj ebédlőjének lócáira. Köszönjük a sört. - Tujechhe! - És jóccakát! Klein Dávid AHICO Everest Expedíció (2007), Tingri

:: 2007. 05. 07. Nyolcezer méter felett! Hajnali 3-kor kelünk, aztán úgy döntünk, egy kis alvás még ránk fér. Végül 7 óra, mire végzünk a főzőcskével. és úton vagyunk. Felöltözünka szél közepesen erős, de erre számítottunk. 8000 méter felett járunk. Izgalmas érzés. A levegő nagyon száraz, a szélnek neki kell feküdni. Csodálatos vidék. Minden lépéshez lélegzetet kell vennünk. Ez már rég nem az emberek birodalma. Rajtunk kívül talán egy tucat sherpa hegymászó igyekszik felfelé. Jórészt maszkban, oxigénen. 8150 méter környékén vagyunk, hátunkat a szélnek fordítva pihenünk. Gyorsan megbeszéljük: Ez nem az a nap, amikor úgy igazán harcolni kell. Aludtunk 7800-on, jártunk felette, az akklimatizációnk kész. Ledeponálunk. Óvjuk egészségünket, kondíciónkat, nyálkahártyánkat. Amint a sátrat, lapátot és egyéb kacatokat rögzítettük a sziklához, tűzünk lefelé. Érintjük a 2-est, majd az 1-est. Konyi gyorsabb lefelé, én elég fáradt vagyok. 14 óra körül érjük el az Előretolt Alaptábort. Iszunk a titkos tartalékunkból két sört (az utolsó kettő volt), majd lefekszünk a sátrainkba, és vacsoráig szunyókálunk. Klein Dávid Az AHICO Everest Expedíció (2007) Előretolt Alaptábora (6400 m)

:: 2007. 05. 06. A Manók Füldjén Nem kapkodjuk el reggel a sátorban. A 04 órás indulásból 05 lett. A tempónk pont olyan, mint a múltkor. A pihenők közben a sherpákkal beszélgetünk. Ahogy feljön a nap, úrrá lesz rajtam a kábaság. A lejtő végét ugyanannyi idő alatt érjük el, mint a múltkor. Pihenünk egy kicsit, és csodáljuk az alattunk kibomló vidéket. Miután kigyönyörködtük magunkat, nekivágunk a Manók Földjének. Én neveztem el így magamban a 7500 és 7800 méter között elterülő, sziklagörgeteges, lépcsőzetes terepszakaszt. Elérjük a kiszemelt sátorhelyünket, és elkezdjük megtisztítani a pöttöm sziklalépcsőt a hótól. Balsejtelmek közepette egyre gyakrabban beilleszteni a sátrat. Nem fér el! Elindulok felfelé, hátha találok másik helyet. Konyi kiáltása hív vissza: Az eredetileg a 3-asba szánt sátor el fog férni! – állítja. Visszamászom. Igaza van. Legalább egyikünknek van esze. Estig főzőcskézünk és iszunk.

:: 2007. 05. 05. Az idő sajnos gyönyörű Reggel megint elég émelygősre veszem a figurát – de nem aggódom, tudom, hogy ez nálam a szokásos, és elmúlik. 04:15 felé indulunk. 05_30-kor olyan szép verőfényes az idő, hogy elő kell vennem a kamerát. Bohóckodunk egy kicsit (kamera felé sétál, másik szög stb.), sőt, még az első kötélen is lefilmezem Konyit. Aztán iszkiri! 07:00-ig nincs baj. Aztán kiderül az idő, „sajnos” gyönyörű lesz. Sehol egy felhő, a levegő moccanatlan. Lelassulok, többször megállok. Néhány sherpával mozgok együtt, és kb. 9-kor rérjük el a Nyerget. Már előre rettegek a napközbeni monotóniától. Konyival meghallgatunk egy Alhana albumot. Filmezünk. Teát főzök. Rádiózunk Nyimával. Reménytelen: még mindig csak 14 óra. Mentőötlet: elolvasom az összes eddigi naplót, majd megírom ezt. Klein Dávid Az AHICO Everest Expedíció 1-es Tábora (7000 m)

:: 2007. 05. 04.  Lassan múló percek Számomra a mai nap mélypont. Pihenőnap. Ráadásul az Előretolt Alaptáborban, ahol az emberfia óhatatlanul érzi a magasságot. Tennivaló nincs. Olvasgatok, de nincs igazán jó könyvem. Megnézek egy filmet a mini-dvd lejátszómon, de ettől valahogy csak még nyomottabb lesz a hangulatom.Az idő csak eltelik. Nyima délben az ebédet, este 6-kor a vacsit hirdeti ki. Eltakarítom, amit elém tesznek, és megyek lefeküdni. Holnap hajnalban megyünk fel utolsó akklimatizációs túránkra. Aztán irány Tingri, és a melegvíz. Klein Dávid Előretolt Alaptábor (6400 m)

:: 2007. 05. 03. Az ételköltemény A szokásos hajnali kelés. Reggelire én csak néhány szem krumplit eszem. Nincs igazán jól a gyomrom. Bár ez lehet, hogy csak a szokásos alaptábori víz... Hűvös van, kilépünk. A Köztes Táborig kiegészítem Konyi hiányos ismereteit a Csillagok Háborújával kapcsolatban. Cserébe elmeséli, hogyan szigorlatozott (valószínűleg 1732-ben) elektromos mérésekből. Aztán az 1996-os első magyar Everest expedícióról beszélgetünk. Délután 2-re érünk fel az Előretolt Alaptáborba. Nyimával megvalósíttatom, amit útközben kigondoltam: hordómból előhalászok egy rúd szalámit, majd a szeleteket egy chapati-ra (lepénykenyér) rakjuk, erre hagymát, fokhagymát és sajtot szórunk, majd az egészre ráborítunk még egy chapati-t. Serpenyőben mindkét felét megbarnítjuk. Sajnos Konyinak nem ízlett az ételkölteményem, így az övének is megettem a felét. Klein Dávid Előretolt Alaptábor (6400 m)

:: 2007. 05. 02. A csehek nem alszanak Hajnalban a csehek érthetetlen módon mozgolódni kezdenek. Az egyikük egy bögre kávét nyom a kezembe. Elmagyarázom neki, hogy én inkább aludnék még 3 órát, és nem kérek stimulálószereket. Az orrjárataim masszívan el vannak tömődve, tekintetem Csündejt keresi. Kapok is tőle egy kis lavórnyi melegvizet. Megmosakszom, és kimosom az orrom (majd inhalálok). Sokkal jobb! Elmegyek a Big Monkey-hoz, hogy megköszönjem a kedvességét, és csücsülök a barlangban kb. fél órát. Nagyon jól esik. Végre meglátom a postamestert (a gebészekkel sörözik), elkapom, és kinyittatom vele postabódéját - és végre feladom a képeslapjaimat. Felmegyünk az Alaptáborba gebefogattal. Az indiaiaknál megállunk, hátha jött e-mailünk. Ez az aggregtároruk sem működik, de jöjjünk vissza vacsorára, majd akkor. Mókás egy ilyen 20 fős katonai expedíció. Csupa százados, meg ezredes, meg ilyesmi. Valószínűleg azért tartom romantikusnak, mert ellógtam a katonaságot. A vacsora nagyon finom, és nagyon indiai. Éjjel alaptábori sátrainkban alszunk. Klein Dávid Az Alaptábor alatti Hotel California (5100 m)

:: 2007. 05. 01. Vidám csehek érkeznek A Munka Ünnepe. Nem csinálunk semmit. Néhány telefont (valamint egy tál krumplit, hagymát, fokhagymát, aprított csirkemócsingot és néhányt sört) intézünk el kora délutánig. Seftes Dorje közli, a Big Monkey (a szerzetes a barlangjából; monk = szerzetes) egy nagy Ugly-t (agni = tűz; hindi) csinál majd nekünk másnap. Emlékszik rám tavalyról. A tűzáldozat feltétlenül szerencsét hoz majd. Megkérjük Dorjét, köszönje meg a Big Monkey-nak a nagy Ugly-t, amit csinál majd. Elhatározom, én is meglátogatom majd az öreget. Estig elszívok egy szivart (Konyi egy újabb Lhasa sört). Üldögélünk a Hotel California előtt, és Csündej helyett megpróbálunk tibeti tőröket és kövületeket eladni a magasságtól kábán tántorgó turistáknak. Filmezgetünk, de csak olyasmit, amiért nem kell felállni a lócáról. Már lefekvéshez készülődünk, amikor nyugodt rutinunkat feldúlja egy vidám cseh turistacsapat. Az egyik egy magyar feleséget ismer be, a másikról kiderül, nem is cseh, hanem kassai magyar. Sörözgetünk, dalolászunk, már majdnem 10 óra, mire elszenderedünk. Klein Dávid Az Alaptábor alatti Hotel California (5100 m)

:: 2007. 04. 30. Irány a völgy! Mélyen és elégedetten aludtam. Amikor felkelek, Konyi sátrából ugyanezt hallom. A Nagy Kérdés persze, hogy lemegyünk-e újabb kétnapos pihenőre, a Hotel Californiába, vagy maradunk fent, és megpróbáljuk egyből kiépíteni 8300 méteres táborunkat. Erős a kísértés, hogy maradjunk (megspórolva ezzel egy hosszú lemenetelt és feljövetelt), ugyanakkor az eddigi elvünk, a hirtelen előrenyomulások és következetes visszavonulások alacsonyabb, oxigéndúsabb környezetbe elve - bevált: egyre gyorsabban mozgunk a táborok között, más mászókkal szemben sem enegiánk, sem motivációnk nem csökkent. Torkunkat, szöveteinket, emésztésünket rendbe tudjuk rakni odalent, 5000 méter körül. Szaturációs értékeink javulnak. Soha nem ülünk tétlenül egy helyben 1-2 napnál tovább. Gyorsan nekiállunk, hogy a szívünk mélyén sejtett helyes döntést időjárási adatokkal támogassuk meg. Irány az indiaiak tábora. (Az ő internetjük rendszerint működik, és nagyon szeretnek minket. Talán mert a zászlóink hasonlítanak.) Az indiaiak két és fél óra alatt berántják az aggregátorukat. Közben megebédelünk náluk. Az időjárás legalább 2-3 napig felhős, havas, szeles lesz. Irány a völgy! Már 3 óra is elmúlt, mire nekivágunk. A gyaloglást kifejezetten élvezzük. Kevéssel 7 óra után érjük el az Alaptábort. Kamitól (alaptábori szakácsunktól) begyűjtjük a szokásos hagymát, fokhagymát, amit ő még két szelet almatortával (!) is megfejel. Késő van, sietünk le a Hotel Californiába. 21:00-kor ágyba dőlünk, és mély, hipnotikus álomba merülünk.

:: 2007. 04. 29. A 2-es tábor kiépítése Hajnali 3-kor megunom a forgolódást, és elkezdek teát főzni. Konyit, aki egyenletesen szuszog, 3:30 körül kezdem keltegetni. A főzőcskézés, öltözés szertartása végül alaposan elhúzódik. 04:45 lehet, mire nekivágunk. Az 1-es és a 2-es Tábor közötti szakasznál unalmasabbat nehéz elképzelni. Egy széles hógerinc vezet fel az Északi-Nyeregből 7500 méterig. A következő néhány órában ugyanazt a mozdulatot ismételjük: mászógép feltol a kötélen, lép, lép, szuszog. Majd: mászógép, ... Belső életünk azért persze ennél változatosabb. Én az első órában émelygéssel küzködök, valamint nagyon álmos vagyok. Később erőre kapok, és kifejezetten élvezem a mászást. A hómező végét (7500 m) jó időben érjük el. Innentől nem túl meredek, lépcsőzetes, sziklás terep következik. Lassulunk, érezzük a magasságot. Jobbra és balra tekintgetve azt látjuk, minden sátorhely "einstand". A nagyobb expedíciók sherpa hegymászói ott hagynak egy tekercs kötelet, vagy más kacatot a kérdéses placcon, így az foglalttá válik. Egyre lassabban, elkeseredettebben kaptatunk felfelé. Végül nagyon magasan, 7800 és 7900 között valahol, találunk egy helyet. Deponálunk, és irány a völgy. Ahogy sűrűsödik körülöttünk a levegő, nagyobb sebességre kapcsolunk. A Nyeregben talán 15 percet időzünk. Az Előretolt Alaptábort este 6-kor érjük el. Pont vacsoraidő. Nimától sültkrumplit kérünk hagymával. A titkos raktárból előkerül két sör. T2 "áll". Fent voltunk majdnem 8000 méteren. Fáradtak vagyunk és boldogok.

:: 2007. 04. 28. Ének a majomistennek A szokásos reggeli kivackolódás után reggeli, majd meggyújtjuk az oltáron a tüzet. Én még egy keveset énekelgetek is Hanumánnak, a Rámajánából ismert majomistennek, de néhány versszak után úgy döntünk, elég hideg van - indulás! Jó tempóban érjük el a moréna végét. Gyorsan hágóvasat csatolunk, és uzsgyi! A jégfalon külön mozgunk. Élvezettel haladok felfelé a rözített köteleken. 9-re érek fel. Amint megérkezik Konyi, főzőcskézni kezdünk - tea, sajt, cserkészkolbász, füge. Közben feltűnik, hogy a sátor alatt a jég az én oldalamon nagyon egyetletlen. Hanyagul figyelmen kívül hagyom a problémát. A jégfal, ami megvéd bennünket a széltől, sajnos leárnyékolja a műholdat is, így a telefonáláshoz el kell hagynunk a sátrat. Felhívjuk Luciát, hogy másnap mi várható, beszélünk Tamással (éppen egy kád vízben ül, és "úgy itt lenne velünk"), majd filmezgetünk kicsit. Az éjszaka számomra borzalmas. A talaj lejt (Konyi felé) és egyenletlen. Max fél órára tudok elszenderedni. Vagy Konyira húzódom rá (egyengethető mértékét szuszogásából, morgásából állapítom meg) vagy az én oldalamon levő jeges terepasztal hegyei-völgyei közé passzírozom be a testem.

:: 2007. 04. 27 Vibrál a levegő Bár a mai nap sem sikerült akciófilmesre, mégis a levegőben folyamatosan benne volt a vibrálás. Holnap nekiindulunk, hogy - miután fent töltöttük az első éjszakánkat az 1-esben - felállítsuk a 2-es Táborunkat. Felszereléseket válogatunk szét, mi az amire szükségünk lesz az 1-esben (élelem, főző-, alvócucc), és mit deponálunk a 2-esbe (sátor, gáz stb.). Szakácsunknak, Nimának már a szeme sem rebben, amikor bejelentjük a hajnali 4-es indulást.

:: 2007. 04. 26. Újra az Előretolt Alaptáborban A szokásos kora hajnali kelésünket egy leheletnyivel lazábbra vettük, így 5 helyett hajnali 6-kor kezdtük meg a masírozást felfelé. Egyenletes tempóban felballagtunk 3 óra alatt a Köztes Táborba, ott fél órát szundítottunk langyos kövek közé vackolódva. Eközben tőlünk néhány lépésre egy tündéri, csendben kérődző, fogait csikorgató jak egészítette ki az idillt. A második szakaszt újabb pihenővel osztottuk ketté. (Kérődző jak itt nem volt.) Végül 14:00-kor értük el az Előretolt Alaptábort. Egy bő félórára beugrottunk indiai barátaink táborába, és ellenőriztük az időjárás jelentést. 30-áig elég bíztatónak tűnt, de aztán havazik majd. Tervünk szerint holnap pihenünk, aztán két napot a hegyen töltünk, és felállítjuk 2-es Táborunkat. Klein Dávid Előretolt Alaptábor (6400 m)

:: 2007. 04. 25. Nem történt semmi - ez így van rendjén Ma sem történt semmi, és ez így is van rendjén. Ezért hívják ezeket a napokat pihenőnapnak. A mai menüt nem részletezem (jórészt amúgy is a Hotel Californiában megszokott főtt krumpliját ettük hagymával). Viszont szólok belső folyamatainkról. Tényleg fura Tamás nélkül. Nincs, aki abszurd javaslatokkal állna elő („Miért ne lehetne egy nagynyomású oxigénvezetéket lefektetni a csúcsig...”), és nincs, akire rácsodálkozzunk. Fent, a hegyen persze más lenne a helyzet, de itt, a tibeti Nagy Szeles Semmi közepén, ebben az expedíciók számára kialakított, mesterséges és zord, kietlen világban óhatatlanul is ilyenek jutnak az eszünkbe: „Tamás most már biztosan lát zöld fákat”, „Azt eszik, amit akar...”, „Sörözik...”, „Mindjárt Kathmanduba ér...”. Azok a kathmandui trekker-lányok... – dünnyögjük, és megvakarjuk bozontos szakállunkat. Itt az ideje, hogy visszamenjünk a hegyre, amondó vagyok. Az éjszakát már saját Alaptáborunkban töltjük. Kami készíti a rántott vagdalthúst hagymával. Holnap reggel 5 felé indulunk. Klein Dávid Az Alaptábor alatti Hotel California (5100 m)

:: 2007. 04. 24. Pihenőnap A mainál eseménytelenebb napot nehéz elképzelni. Felkeltünk, majd krumplit ettünk tojással és hagymával. Megittam a tegnap esti söröm maradékát. Kikászálódtunk a takarókupacaink alól, majd gebefogattal (lovas kocsik, csak itt a kocsi elé olyan négylábú patásokat fognak be, amik otthon juhászkutyának sem lennének elegendők) felzötyögtünk az Alaptáborba. Az indiaiaknál kaptunk ebédet (rizst, zöldséges trutyi-mutyival és savanyított mangóval – remek volt), valamint megnéztük az időjárás-előrejelzést az e-mailjük segítségével. A saját táborunkban (is) ettünk (még hagyma, és egy virsli konzerv). Összepakoltunk egy nejlonzacsinyi friss hagymát, fokhagymát a konyháról, majd „visszagebekordéztunk” a Hotel Californiába, ahol extra adag szárított jaktrágyát tetettünk Csündével a vaskályhába. Majd visszamásztunk takaróink alá, és megettünk egy tál főtt krumplit tojással, hagymával és fokhagymával. Holnap a maihoz hasonló napnak nézünk elébe. Klein Dávid Az Alaptábor alatti Hotel California (5100 m)

:: 2007. 04. 23. Újra le A fiúk most újra elindultak lefelé, hogy kedden és szerdán az Alaptábor alatti Hotel Californiában pihenjenek és töltődjenek. Konyi és Dávid majd csütörtökön térnek vissza az Előretolt Alaptáborba, hogy azután tovább építsék táborláncukat. Tamás várhatóan szombaton reggel érkezik vissza Budapestre.

:: 2007. 04. 22. A kemény nap – a siker! Úgy tűnik, rám hárult a keltegetés hálátlan feladata. Először éjjel kettőkor az időjárást ellenőrzöm. Az ég csillagos. Nekivágunk. Különféle ruhadarabjaimnak lassacskán, fokozatosan engedélyezem a beszivárgást a hálózsákomba. Háromkor megreggelizünk az ebédlősátrunkban. Főtt krumpli, főtt tojást, és tea. A jégfal tövét egyenletes tempóban, három pihenéssel, másfél óra alatt értük el. Közben felkerültek ránk a hágóvasak is. Tamást a mászás során közrefogtuk (Konyi elől haladt, én hátul), segítségre azonban nem volt szüksége. A köteleken ügyesen, önállóan navigált. Mászás közben többször erős szél kapott oldalba, hátba, szembe minket. A Nyerget végül 12:00-kor értük el. Eltartott egy ideig, amíg a fagyott hóba megfelelő alapot ástunk a sátrunk számára. (Megjegyzés: ez lesz majd az 1-es tábor.) Közben felerősödött a szél, és havazni kezdett. Meglehetősen kellemetlen körülmények között kezdtük meg a leereszkedést. Táborunkat pedig csak este 18 óra körül értük el, nagyon fáradtan. Tamásnak ezúton is gratulál a csapat két csúcstámadó tagja, Konyi és Dávid. Ezennel az expedíció megvalósította első célkitűzését. Tamás, a magashegyi kalandor feljutott az Északi-Nyeregbe.

:: 2007. 04. 21. Indulunk? Kora délután eleredt a hó. Egyenletesen, megszakítás nélkül esett. Ennek mi azért nem örültünk, mivel a holnapot szántuk az első igazi mászónapnak. Tamásnak már a 22-e és a 23-a jelentik az Északi-Nyereg elérésének esélyét. Rezignáltan vettük tudomásul a havazást. Sőt, mintha mi sem történt volna, tovább készülődünk. Konyi még forrasztgat is valamit a jelenleg hasznavehetetlen napelemeken. Az ég teljesen felhős. Megkérjük a szakácsot, készítsen be főtt tojást, főtt krumplit és melegvizet hajnalra. Ha éjfélig eláll a havazás, hajnali 4 órakor indulunk.

:: 2007. 04. 20. A nehéz bevásárlószatyor Hajnali 6-kor indultunk az Alaptáborból felfelé. A mi tempónk remek, sajnos Tasiról ez már nem mondható el. Mivel bevásároltunk ezt-azt, őt fogadtuk fel, hogy 100 yüan fejében felvigyen egy hátizsáknyi ellátmányt az Előretolt Alaptáborba. Másfél óra után be kellett látnunk, a helyzet reménytelen. Tasi mellkasa szúr, kapkodva szedi a levegőt. Lemálháztuk, a megtett úthoz képest bőségesen kifizettük, megveregettük a hátát, majd leküldtük. Jó sokat vacakoltunk, mire másik teherhordót kerítettünk helyette az ösvényen sertepertélő jakhajcsárok közül. Ahogy baktattunk felfelé, azon gondolkoztam, hogy ez most Tamás „csúcstámadása”. Még két nap, és fent állhat az Északi-Nyeregben, 7000 méteren. Ha ez sikerül, úgy expedíciónk első célját megvalósította. Nehéz elképzelni, hogy három nap múlva már Tamás nélkül folytatjuk majd... Hiányozni fog. Klein Dávid, Előretolt Alaptábor (6400 méter)

:: 2007. 04. 19. Semmittevés A mai nap a teljes semmittevés jegyében telt. Legkomolyabb akciónk az volt, hogy egy lovaskordé segítségével felköltöztünk a tibeti sátorvárosból az Alaptáborunkba. Innen indulunk holnap az Előretolt Alaptáborba hajnalban. Szakácsunk konzerv-virslit sütött, amit friss hagymával, mustárral és főtt krumplival fogyasztottunk el. Valahonnan még három valódi almát is kerített.

:: 2007. 04. 18. Hotel California A mai napot pihenéssel töltik a fiúk. Elsőre nem kaptak helyet a tavalyról ismert Hotel Califoniában, de ma már át tudtak költözni oda. Dávid elmondta: "A tavaly megszokott vendégszeretettel fogadtak minket, emlékeztek rám. Most épp azt várjuk, hogy a szárított kecskelábból és krumpliból álló, különleges ebédünk elkészüljön. Kendü, a háziasszonyunk nagyon kedves. Holnap visszamegyünk az Előretolt Alaptáborba, egy napot pihenéssel töltünk majd, és 22-én megpróbáljuk elérni az Északi-Nyerget. Amennyiben ez sikerül, Tamás megvalósítja az expedíció első célját."

:: 2007. 04. 18. Izzó jaktrágya Dávid elmondása szerint aktív semmittevéssel töltötték a napot és "töltekeztek", annyi folyadékot vettek magukhoz, amennyit bírtak."Tamásnak visszanőtt a harci kedve (akármit is jelent ez). Leheveredtünk a tibeti sárpadlós sátorban, és elnéztük, ahogy izzik a jaktrágya a tűzhelyben."

:: 2007. 04. 17. Fent-lent Mivel az European Weather Service időjárás előrejelzése szerint egy hétig havazni fog 5000 és 7000 méter között, a csapat a kora reggeli órákban, a felhős Előretolt Alaptáborból elindult lefelé, az Alaptábor felé. Kis eltéréssel, egymás után érkeztek meg, kb. 8 óra alatt tették meg az utat lefelé. Az időjárás hűvös, borzongató volt, de nem havazott. Miután az Alaptáborban felfrissültek, visszavonultak a tábor és a Rongbuk-kolostor között félúton elhelyezkedő, tibetiek által fenntartott sátorvárosba.

:: 2007. 04. 16. Kótyagosan... A fiúk most próbálják a szervezetüket hozzászoktatni a magassághoz - jelenleg elég kótyagosak. Dávid azt mondta, fáj a feje, úgy néz ki, ő akklimatizálódik a leglassabban.

:: 2007. 04. 15. Mostoha, zord és jeges... A vidék mostoha, zord, jeges-sziklás. Egy oldalmorénán kerültek kialakításra a sátorhelyek - mindhárom fiúnak saját sátra van. Már felállították az ebédlő- és a konyhasátrat is.

:: 2007. 04. 14. Az Előretolt Alaptábor elérése A csapat 9 és 10 óra között indult el felfelé a jakok kíséretében, és 16 óra körül, külön-külön futottak be a 6400 méteren fekvő Előretolt Alaptáborba, ködös, borongós időben. A sherpáik nem sokkal előttük érkeztek meg, így hát közösen kapirgáltak ki néhány nem túl kényelmes sátorhelyet - melyeket másnap (15-én) meg kellett változtatni, hiszen más expedíciók már lefoglalták azokat a helyeket.

:: 2007. 04. 13. Ma végre megérkeztek a jakok! A csapat 14:30-kor indulhatott el az Alaptáborból, és 18:30-ra érték el az 5900 méteren lévő Ideiglenes Tábort, ahonnan holnap indulnak tiovább az Előretolt Alaptábor felé.

:: 2007. 04. 12. Készülődés, várakozás... A csapat készülődéssel, pakolással, csomagolással, jakokra-várással töltötte a napot. "Jakjaink még nem tűntek fel, talán a következő domb mögött rejtőznek..." A fiúk meglátogatták az Everesten elhunytak emlékművét, amelyen megtalálható Dr. Gárdos Sándor (2001, Milleneumi Mount Everest Expedíció) és Reinhard Wlasich (1996, Az első magyar Everest-expedíció) neve is... "Elgondoloztunk azon, hamarosan milyen közel lesz a lelkünk az Övékhez..."

:: 2007. 04. 11. A jakokra várva A láthatatlanul hömpölygő Rongbuk-gleccserről jelentkezünk, csendben szitál a hó.. Ma másodjára kalandoztunk az Alaptábor felett. Mindhárman (Tamás, Konyi és én) összeszedtük azt a kevés cókmókot, amit szükségesnek találtunk egy ilyen kiruccanáshoz, majd 11-kor búcsút intettünk a szakácsunknak, és nekivágtunk. Az idő felhős volt, kísérteties. Sziklatömbök, törmelékhalmok és poros, kietlen lapályok váltogatták egymást, ahogy egyre feljebb kaptattunk. A táj emberidegenségét és borzongató szépségét megsokszorozta a szél, a köd és a szállingózó hó. Úgy tűnt, sok expedíció készül feljebb költözni a napokban, mivel jak-karavánok szinte egybekapcsolt vasúti szerelvények módjára vonultak el mellettünk. Úgy 100-150 méterrel feljebb vándoroltunk, mint előző túránk során, majd, mikor úgy éreztük, eleget bandukoltunk már, leültünk néhány kellemesen gömbölyded sziklára, és gyönyörködtünk a ködből felbukkanó és ködben eltűnő, piros bojtos, bolondos jakok látványában. Konyi és én 14:00 körül elindultunk vissza, Tamás azonban hajtotta a kíváncsiság, és még egy órát kaptatott felfelé, mielőtt ő is visszafordult. Holnap megjönnek saját jakjaink, és összepakolunk. Holnapután ugyanis mi is beállunk a jak-karavánok közé. Klein Dávid Az Everest északi oldalának Alaptábora, 5200 m

:: 2007. 04. 10. Pihenés az alaptáborban  A mai nap eseménytelen volt, a felszerelésünket javítgattuk, pihentünk az Alaptáborban. Tamás megkapta a „Bevezetés a hegymászás alapjaiba” című oktatást, és ennek jegyében a szomszédos göröngyös hegyoldalon mászott fel és ereszkedett le.

:: 2007. 04. 09. Első túra 5300 méter felett  Végre kimozdultunk az Alaptáborból! A visszafogott, konzervatív akklimatizáció jegyében semmit sem siettettünk. Ma tettük első túránkat az Alaptábor felett. A cél nem az volt, hogy megerőltessük magunkat, vagy hogy messzire jussunk, csupán az, hogy megmozgassuk tagjainkat, szervezetünket az 1-200 méterrel nagyobb magasság elérésével ingereljük, és megtörjük az alaptábori hétköznapok egyhangúságát. Az Alaptáborból felfelé vezető ösvényen tettünk meg néhány kilométert (kolompoló jak-karavánok társaságában), láttunk néhány lélegzetelállítóan szép (zöld) gleccsertavat, majd kb. 5400 méteren néhány meleg, érdes sziklatömb tövében fél órácskát szundítottunk. Bár a túra nem volt megerőltető, este még így sem volt panasz az étvágyunkra.

:: 2007. 04. 08. Csendes kihívások  Mit is mesélhetnék erről a napról? Az alaptábori hétköznapok is produkálhatnak csendes kihívásokat. Konyinak az aggregátorral, nekem a laptoppal gyűlt meg a bajom. (Konyi ezt az aggregátort már darabokra szedte 2003-ban, a pakisztáni Gasherbrum hegyek alaptáborában - így olajos csavarjait már jó ismerősként köszönthette.) Magashegyi kalandorunk (Seregi Tamás) szeme enyhén begyulladt, úgyhogy kamillás gőzölésre és szemcseppekre ítéltem. Remek felvételeink vannak, amint egy kempingszéken csücsül a gleccser közepén, feje lavórban, fején egy hálózsák. Ha igaz a hír, jakjaink csak 12-én érkeznek, így a következő 4 napban a környéket derítjük majd fel. Nem bánom, az akklimatizációnknak csak jót tesz majd a fokozatosság, a szezon meg még fiatal. Klein Dávid Az Everest északi oldalának Alaptábora, 5200 m

:: 2007. 04. 07. Az alaptábor elérése  Hegymászóink, Klein Dávid és Várkonyi László április 7-én, helyi idő szerint 12.15-kor elérték az 5300 méteren fekvő alaptábort.

:: 2007. 04. 06. Élmények Tingriben  "Ma, Konyi szavaival élve, mind vízszintesen, mind függőlegesen felderítettük Tingri környékét." Konyi korán elindult, és 4850 méterig jutott egy akklimatizációs túra keretében, ahova ebéd (12) előtt ért fel. Tamás és Dávid későn keltek, és elmentek a régi Tingribe, ahol betértek egy fogadóba reggelizni, és beszélgettek a fogadósnővel, aki régi ismerőse Dávidnak. Később motort béreltek, és a poros utakon haladva helybéli családokhoz tértek be, akik jakvajas teával kínálták meg őket. Eljutottak egy 4450 méteres csúcsra, melynek imazászlók lebegtek a tetején. Utána ismét ellátogattam a melegvizes forráshoz. "Étvágyunk, kedélyünk, hangulatunk továbbra is kiváló." Holnap 08:30-kor elindulunk a Rongbuk-gleccser áttörésén át az 5300 méteren levő Alaptáborunk felé. Klein Dávid Tingri, Tibet

:: 2007. 04. 05. Megérkezés Tingribe  Ma viszonylag későn indultunk, 08:30-kor hagytuk el Nyalamot. Sok megállással haladtunk, dzsipekkel keltünk át a gyönyörű szép, rozsdabarna tibeti tájon. Átkeltünk egy 5000 méter magas hágón. Sokat filmeztünk, megcsodáltuk a Cho Oyu-t, a Shisha Pangmát, az Everestet, majd kora délután, 14 óra körül megérkeztünk a 4200 méteren fekvő Tingribe. Egy helybéli traktorszerű járgányával rögtön elhajtottunk egy melegvizes, kénes forráshoz. Mindhárman jó egészségi állapotnak örvendünk, jókat eszünk, és nyugodtan alszunk. Holnap pihenőnapunk lesz Tingriben, holnapután megyünk tovább az 5300 méteren lévő Alaptáborba. Klein Dávid Tingri, Tibet

:: 2007. 04. 04. Végre hegyen!  Végre egy pihenőnap. Reggel frissen, fürgén és fiatalosan keltünk. Kb. 10-kor. Komótos reggeli után (ez azonos volt a tegnap esti vacsora menüvel, ami azonos lesz valószínűleg valamennyi menüvel, amit a kínai kricsmikben fogyasztunk el, amíg el nem érjük az Alaptábort) nekivágtunk, hogy átmozgassuk magunkat és elmélyítsük az aklimatizációnkat. 12:30-kor indultunk, és 14:30-ig lassú gyaloglással, többszöri megállással felbaktattunk kb. 4050 méterre egy köves hegygerincen. Az idő szeles volt, de szélárnyékos sziklák tövében még napozni is tudtunk. Jó volt végre érezni, ahogy munkavégzés közben ki-be jár a levegő a tüdőnkben, tapintani az érdes sziklát, ahogy megtámaszkodunk egy-egy meredekebb kanyarnál, kint lenni a szabadban, csodálni az örökké rejtélyes kopár-barna tibeti tájat... Mindhárman jól vagyunk (magashegyi kalandorunkat, Tamást is ideértve, aki remekül bírja a terhelést), eddig kisebb fejfájásoktól eltekintve nincs panaszunk. Holnap reggel irány az utolsó tibeti kisváros, amit érintünk, a 4000 méteres Tingri. Klein Dávid Nyalam, Tibet Ma igen jó napunk volt, jót sétáltunk, a hegyoldalban nemrég olvadt el a hó, puhán süppedt a lábunk alatt a gyep, és a zuzmólepte sziklák finoman karcolták az ujjaimat, mintha teknősök, vagy kiscicák harapdálnák. Előszaladtak és elszaladtak a régi emlékek. Az étvágyunk remek, és meglehetősen sokat eszünk, bár nem mindig tudjuk, hogy mit. Köszönünk minden jókívánságot és bíztatást, azt is, amit leírtok, azt is, ami csak áthullámzik, megérezzük a melegét! Várkonyi László Nyalam, Tibet

:: 2007. 04. 03. Egyre feljebb...  Elviselhetően korai indulással nyitottunk, majd délután 2-ig egy zárt Land Cruiser terepjáróban zötyögtünk. A táj azonban kárpótolt minket az elszenvedett kényelmetlenségekért: reggel magunk mögött hagytuk Zhangmu megaszitit és órákon keresztül az ablakokra tapadva élveztük, amint a Nepálból Tibetbe felkígyózó földút egyre feljebb kapaszkodik a mélyen bemetszett folyóvölgyben, fokozatosan hátrahagyva előbb a fákat, majd a bokrokat. Délután már csak csenevész, tüskés növényzetet, száraz fűcsomókat láttunk körös körül. Az éles gerincek, csüngő zöld növényfüggönyök és vízesések barna, sík vidékből kiemelkedő, legömbölyített domboknak és a horizontot csipkéző fehér hósipkáknak adtak át helyüket. Most Nyalam (mért magassága: 3649 m) városkában vagyunk, ami kicsit olyan, mint egy kínai horrorfilm díszletei közé csöppentünk volna. Az utcákon piszok, kóbor kutyák falkái, lerobbant munkagépek, biliárd asztalok, traktorkerék és nyilvános fürdőszoba-kút. Az építészetben az erősen antikolt kínai szocreál dominál, csak egy-két hagyományosabb tibeti épület szegélyezi Nyalam fő (és jobbára egyetlen egy) utcáját. Találtunk egy szauna-mosoda-zuhany intézményt egy pincében (a szauna furnér lemezből volt), ahol 300 yüan-ért megmelegedhettünk volna, de sajnos egy kutya már bevackolta magát a fülkébe, így mire kikergették, mi már meggondoltuk magunkat. Holnap pihenőnapunk lesz (talán egy könnyebb akklimatizációs túrával töltjük), aztán irány Tingri. Klein Dávid Nyalam, Tibet

:: 2007. 04. 02. Érkezés Tibetbe   Ma reggel 07:30-kor bevackoltuk magunkat terepjáróinkba és megindultunk Tibet felé. A zötykölődést jól viseltük, az utak állapota kielégítő volt. Megálltunk egyszer purit (lángost) enni fűszeres zöldborsó mártással és megcsodáltuk a Bhote Kosi folyó felett csüngő függőhidakat, a két parton a teraszos falvacskákkal. A kínai határon meglepően zökkenőmentesen keltünk át, Kodariban kiléptünk Nepálból, majd új dzsippekkel felnyomultunk ide, az órám szerint 2200 méterre, Zanghmuba. Itt most nincs igazán élet, mindenki otthon kuksol, mivel esik. Holnap Nyalam (3700 m) felé visz majd az utunk. Klein Dávid   Zhangmu, Tibet

:: 2007. 04. 01. A láma áldása  "A mai nap a filmezés és a lelki előkészületek jegyében telt. Igazán remek nap volt. Részemről végre kialudtam magam. (Tamás, magashegyi kalandorunk, viszont felfedezte Kathmandu változatos és pezsgő éjszakai életét, így reggel elég gyűröttnek tűnt.) Déltől a város legnagyobb sztúpájánál (azaz szentélyénél) celebrált puját (azaz áldó szertartást) egy mosolygós és állítólag igen nagyhírű láma (azaz pap). A csapat négy amerikai résztvevőjének egyike orvos, ő a láma vérnyomását mérte meg. Lehet, hogy neki így egy kicsit több áldás jutott. Mi sálat kaptunk, elnyammogtunk egy kis áldott eleséget, hajunkra kentünk egy kevés illatos vizet és fejbe lettünk vágva egy szent iratcsomóval. Egyébként komolyan szép szertartás volt. Filmezgettünk még valameddig a környéken, ami itt, a városban elég pepecselős - de fontos feladat. Én sötétedésig még elmentem motorozni a város környéki dombok közé, így most olyan sötét-szutykos vagyok, mint a vihar előtti égbolt és büdös, mint egy benzinkút. De jó volt. Indulás a határ felé: holnap reggel 7-kor." Klein Dávid Thamel negyed, Kathmandu, Nepál

:: 2007. 03. 31. Császkáltunk a városban, fényképeztünk, filmeztünk...  "A mai nap relaxáltabb volt. Rohangásznivaló még akadt, de úgy tűnik, a fontosabb lépésekkel elkészültünk. Császkálunk a városban, fényképezünk, filmezünk. Ma reggel Ms. Howly (az Everest 70 éves, elnyűhetetlen krónikása, aki minden érkező expedíciót kifaggat, és aki a himalájai hegymászás elnyűhetetlen intézménye) asszisztense látogatott meg minket, hogy megtudja, mire készülünk. Egy óra múlva elviszik nagyobb csomagjainkat a teherautókhoz. Az utcákon hömpölygő tömeg látványa korábbi fáradt-borongós hangulatomat, a kínai hatóságok pedig nememet változtatták meg. Csúcsengedélyünkön ugyanis egy apróbb baki következtében "Klein Dávid kisasszony" (Miss. David Klein) néven szerepelek. Igazán szomorú lenne, ha remélt sikerünk következtében ilyen csúnya első női magyar megmászója lenne a hegynek... Este találkozunk végre azokkal az amerikaiakkal, akikkel Alaptáborunkat osztjuk meg. Nem mindegy, kikkel töltjük majd pihenőidőnket – kíváncsi vagyok." Klein Dávid Thamel negyed, Kathmandu, Nepál

:: 2007. 03. 30 Kathmandu, este, jazz, dudáló autók, motorok...  ...csilingelő riksák, szentek, koldusok, tehenek, kecske és papaja; fülledt meleg, sok-sok túrista, kalandor és hegymászó. Megérkeztünk. A repülőút eseménytelenül telt el - Konyi szerintem az egészet átaludta, én a 007-est azért megnéztem - de a Bussiness Class kényelmes heverőjét azért én is alaposan kiélveztem. (Még egyszer köszönjük az Austrian Airlines támogatását!) Tegnap este összefutottunk (teljesen véletlenül) Joby barátommal, így ahelyett, hogy kipihentük volna magunkat, elmentünk a Full Moon-ba és néhány ital mellett kipletykálkodtuk magunkat a nemzetközi hegymászóélet kurrens eseményeiről. Sajnos ma reggel korán ki kellett kászálódnunk az ágyból: két depónkat is meg kellett látogatnunk, hordókat hurcibáltunk, leltároztunk, majd vásároltunk. Akkumulátort, citromot, öngyújtókat és még ezernyi apró, de annál fontosabb kacatot. Nagyon fáradtak vagyunk, de - azt hiszem Konyi nevében is nyilatkozhatom - boldogok, hogy végre itt vagyunk és izgatottak. Terv szerint 2-án lépjük majd át a tibeti határt. Én részemről most hazaballagok a Thamel Hotelbe és alszom minimum 12 órát. Klein Dávid Thamel negyed, Kathmandu, Nepál

:: 2007. 03. 29. Indulás Budapestről!  Elindult az expedíció! Dávid és Konyi ma reggel megkezdte útját az Everest felé. Ma estére már Kathmanduban lesznek. Mindkét hegymászó hatalmas csomagokkal érkezett, de végül az egyik támogató közbenjárásával, gond nélkül felkerült a gépre minden poggyász. A csapattal utazott még Seregi Tamás, aki nem hivatalos tagja az AHICO Everest Expedíciónak, ő egy magashegyi túrázó, aki elkíséri a csapatot az Előretolt Alaptáborig (6400 m), sőt, ha a körülmények megfelelőnek bizonyulnak, engedélye szerint akár a 7000 méteres Északi-nyeregbe is feljuthat. Filmezéssel, fényképezéssel segíti a két hegymászó munkáját. A csapat számos interjú és hosszas búcsúzkodás után elindult az Everest felé. Ma estére már Kathmanduban lesznek, ahonnan április 2-án indulnak tovább. Ferihegy, Budapest