Három arany- és egy ezüstéremmel térhetett haza a brandenburgi Európa-bajnokságról Kovács Katalin. Csipes Ferenc tanítványa K-1 500 és 1000 méteren, valamint a 200 méteren rajtoló négyes tagjaként állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Kovács pályafutása huszadik Eb-aranyát szerezte meg Brandenburgban, ám mint mondta: az ünneplés még várat magára…

- Vasárnap este repülővel jött haza Németországból. Jutott idő egy kis ünneplésre a családdal vagy egyből ágyba zuhant?

- Az utóbbi – mondja Kovács Katalin. – A Világkupa és a válogató miatt elég feszített tempójú heteket tudunk magunk mögött, vagyis próbálok minden pillanatot megragadni a pihenésre. Az ünneplés? Pillanatnyilag mosással ünneplem az Európa-bajnoki aranyakat, hiszen kedden, Ráckevén, már edzésre kell jelentkeznem. Két hét múlva ugyanis jön az újabb válogató…

- És nyilván ott is hasonlóan nagy formában szeretne szerepelni. Árulja el miként vezetett a szolnoki rangsoroló negyedik helyétől a brandenburgi aranyakig az út?

- Bár Szolnok után kaptam pár kritikát a teljesítményem miatt, igazából tudtam, hogy ez nem a valós kép. Nem a rangsorolóra, de még csak nem is a Világkupára hangoltunk, az idén a válogató, az Európa-bajnokság és természetesen az augusztusi világbajnokság jelentette és jelenti a fő versenyt. Vagyis mellékes volt számomra, hogy mit nyújtok az idény első két versenyén, amelyre munkából érkezett a csapatunk. Csipes Ferenccel arra törekedtünk, hogy az olimpiai távon mindent eldöntő válogatóra és a kontinensviadalra időzítsük a formát. Ez tökéletesen sikerült is.

- Az ön által említett kritikák miatt mondhatjuk azt is, hogy a szegedi válogatón és Brandenburgban dacból is versenyzett?

- Nem volt bennem dac. Akkor nem tudtam volna az előttem álló feladatra koncentrálni. A dacosság nem jellemző rám. Inkább a küzdeni tudás, ami a sikereimhez vezet.

- Melyik arany a legkedvesebb az újonnan szerzettek közül?

- Nem szeretek rangsorolni a győzelmek között, ugyanolyan fontos mindegyik. A kétszázas siker azért, mert egy életem egy halálom tempóval kell versenyezni. Az ezer méteres ennek pontosan az ellentétje: higgadtságra, nyugodtságra van szükség, és arra, hogy az ember úgymond jól gazdálkodjon önmagával. Az ötszáz egyes… Az ötszáz egyesben pedig benne van minden, amit a kajakozás nekem jelent. Vagyis kiadni magamból mindent, amire képes vagyok, amit tudok.

- Ezen a távon volt a legerősebb a mezőny, hogy csak a német Wagnert vagy az olasz Idemet említsük a riválisai közül. Milyen taktikával készült?

- Jó rajt, amely után arra törekedtem, hogy a görcsösségből minél jobban és gyorsabban kikerüljek, no és a finisre is maradjon energiám, amely nem elsősorban fizikai, lelki energia. Azért is örülök ennek a győzelemnek, mert a döntőt visszanézve láttam, hogy Wagner mekkorát hajtott a végén.

- Gondolom, ez a győzelem pszichésen is sokat jelent önnek a pekingi egyes után?

- Ó ezen nem rágódtam! Peking már az Európa-bajnokság előtt a múlté volt.

- Most, hogy ismét ön az uralkodó az olimpiai távon, felvetődik a kérdés: az augusztusi világbajnokságon is egyesben próbálkozik vagy Janics Natasával inkább a páros hajót tenné vízre?

- Natival megbeszéltük, hogy maradok az egyesnél. Bennem volt némi dilemma a párosunk miatt, de ő támogat ebben, és ez sokat jelent nekem. Ahogyan az is fontos számomra, hogy a két hét múlva esedékes válogatón én is tagja legyek majd a győztes csapathajónak.

- Az eredményeket és a hangulatát látva, mondhatjuk azt, hogy egy rosszabb esztendő után ismét révbe ért?

- Nem tagadom: megtaláltam a helyem a Honvédnál és Csipes Ferencnél. Jó a csapat, mindenki pozitívan gondolkodik, mindenki kőkemény az edzéseken, ami nagyon ösztönző. Ahogyan az is, hogy felszabadultan tudunk versenyezni, és ez azt hiszem, meglátszik az eredményeinken.

Forrás: www.mkksz.hu