Nyitólap
Szakosztályaink
Rendezvényeink
Sportközpont
Fórum
 
 
Merkapt SE
   
Szavazógép
Weboldalunk melyik részét szoktad látogatni?
    Atlétika
    Hegyikerékpár
    Hegymászás és túra
    Kajak-kenu
    Sárkányhajó
A Gepida lett a Mátra Maraton névadója

Újabb hazai kerékpáros cég tette le voksát a legnagyobb hazai mountain bike viadalok mellett. Amolyan „last minute” megegyezés született a Gepida vezetői és a T-Mobile TOP Maraton sorozat utolsó állomásának főszervezője között, mely szerint a Gepida lesz az idei Mátra Maraton névadó főtámogatója.

A T-Mobile TOP Maraton sorozat javában zajlik, sikerrel zárult a szilvásváradi verseny, finisben van a visegrádi szervezése. A négy állomásból álló versenysorozat többi főszervezője sem tétlenkedik, folynak a bükki és a mátrai előkészületek.

Az augusztus végi, záró etap főszervezője, Eisenkrammer Károly június közepén jelentette be a Gepidával való együttműködését, így a Caprine mellett egy újabb magyar bringás cég került a legnagyobb maratoni versenyek névadó támogatói közé.

- Idén elindulunk egy új úton, amelynek során kétnapos bringás fesztivállá változik a Mátra Maraton. A rendezvény első napján az eddig megszokott gyerekversenyek mellett a mountain bike látványos szakágaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. Lesz például Triál Magyar Kupa és kerékpáros "légi-bemutató" is, amellyel az 1500 indulónak és az érdeklődőknek szeretnénk megmutatni sportágunknak egy másik arcát is. Ehhez a fejlődő Mátra Maratonhoz adja a nevét ettől az évtől a Gepida, amely megállapodás remélhetőleg hosszútávon biztosítja az esemény hátterét. - mondta a megegyezést követően Eisenkrammer Károly főszervező.

A Gepida Mátra Maratonra augusztus 30-án kerül sor, a sástói Oxygén Adrenalin Parkból rajtoló viadal idén a 8. alkalommal került a hazai versenynaptárba.

E-mail | Oldaltérkép | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set