A „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozat szervezésében indult 2009-es Manaslu-expedíció elérte a célját, hiszen helyi (nepáli) idő szerint délelőtt 10 órakor Erőss Zsolt, hazánk legeredményesebb magashegyi hegymászója elérte a 8156 méter magas Manaslu fő csúcsát!

A kedvező időjárási előrejelzések után ma hajnalban indult csúcstámadási kísérlet sikerrel zárult. Erőss Zsolt nepáli idő szerint 10 órakor elérte a fő csúcsot, a "Rocky Summit"-ot. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a legtöbb hegymászó már nem teljesíti a legfelső szakaszt, amely egy kitett, veszélyes sziklás rész, hanem beérik egy alacsonyabb hellyel is.

Ezzel a magyar expedíciós hegymászás a tizedik nyolcezrest hódította meg a létező tizennégyből, Erőss Zsolt pedig már a nyolcadikat! A 2008-as sikeres Makalu-expedíció után tehát újabb nagy sikert könyvelhet el a „Magyarok a világ nyolcezresein”, hiszen a most elért Manaslu a világ negyedik legveszélyesebb és legnehezebben megmászható nyolcezresének számít.

Azonban az örömteli hírt beárnyékolja Dr. Szabó Levente, az expedíció orvosának tragédiája. Álljon itt Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Barna Dániel levele a 4860 méteren álló alaptáborból:

„Jelentés a Magyar Himalája Expedíciók Manaslu csúcstámadásáról és az utána történt sajnálatos balesetről.

A három csúcstámadó hegymászó (Erőss Zsolt, Barna Dániel, dr. Szabó Levente) május 19-én hajnali 3 órakor hagyta el a négyes előretolt tábort 7300 méterről. Kitűnő időben, szélcsendben, egyenletesen haladtak. A csapatot elöl Erőss Zsolt vezette, majd őt Barna Dániel és harmadikként dr. Szabó Levente követte. Délelőtt 9 óra körül Erőss Zsolt jelezte, hogy még egy jó órányira van a Manaslu 8156 méteres csúcsától, melyet 10 óra 10 perckor el is ért. Az őt követő Barna Dániel rádióján elmondta, hogy jól van, kissé fáradt, lassan megy, de kitartóan halad a csúcs felé. Dr. Szabó Levente azt a jelzést adta, hogy minden rendben, ő is lassan, de a csúcs felé tart. Erőss Zsolt közben átmászott a keveset látogatott, mintegy 8-10 méterrel magasabb „Rocky Summit”-ra, azaz „Sziklás csúcs”-ra, ami a Manaslu igazi csúcsa. Hosszas várakozás, fényképezkedés után – mivel társait még nem látta az utolsó bukkanónál - dél körül elindult lefelé.

Útközben találkozott Barna Danival, aki kicsit nagyobb sebességre kapcsolt, és egy órán belül elérte a Manaslu csúcsát. Zsolt az időközben visszaforduló és éppen pihenő Szabó Leventéig ereszkedett, és együtt pihentek. Az már biztos, hogy Leventének olyan lemaradása volt, hogy esélye sem volt elérni a csúcsot. Ezzel meg is békélt (7800 m körül).

Bevárták a csúcsról lefelé tartó Barna Danit, és együtt indultak a 7300 méteren felállított 4-es tábor felé. Közben az időjárás jelentősen változott, köd és hószállingózás kezdődött. A látási viszonyok romlottak.
A csapatnak érdekében állt, hogy mielőbb, de biztonságosan elérjék a 4-es tábor sátrát. Meredekebb, eljegesedett és lankásabb, mély havas tereprészek váltogatták egymást. Az ilyenkor szokásos fáradtság nagyobb koncentrációt és odafigyelést követel a hegymászótól.

Egy meredekebb, havas szakaszon Szabó Levente lába kicsúszott, és a havon szánkázni kezdett egy meredek letörés irányába, a sátortól mintegy 20 méternyire, és pillanatokon belül eltűnt társai szeme elől. A döbbenet lett úrrá mindenkin, olyan gyorsan és váratlanul történt minden. A köd és az egyre rosszabbodó időjárás, valamint látási viszonyok miatt a további balesetek elkerülése érdekében nem volt mód a helyzet felderítésére, mert Levente eltűnési iránya alatt mintegy 500 méteres szakadék és falrész tátongott.

Az expedíció vezetőjével, Kollár Lajossal történt rádió-megbeszélés értelmében Zsolt és Dani a négyes táborban töltötték az éjszakát, hogy a reggeli szokásos néhány órás tiszta jó időben felmérjék a helyzetet, és Levente felkutatására induljanak. Másnap reggel ez meg is történt, és dr. Szabó Levente holttestére 6800 méteres magasságban találtak rá.
Fejsérülései azonnali halálhoz vezettek. Mintegy 500 métert zuhant, illetve csúszott, közbenső ütközésekkel. Dani és Zsolt hegymászóhoz méltón azon a helyen temették el, a hóban.

Rendkívül megrendültek vagyunk mindnyájan a tragikus esemény hatására. Annál is inkább, mert a „Magyarok a Világ Nyolcezresein” csapatai mindig eredményesen, tisztán és biztonságosan másztak, amit az is jelez, hogy a hat éves fennállása alatt közel 50 hegymászót foglalkoztatva senkinek a haja szála nem görbült, és minden expedíciója sikerrel végződött. De sajnos ez egy ilyen szakma. Ritkán, de előfordulhatnak balesetek.

Minket is lesújt Levente barátunk balesete. Rendkívül értékes, felkészült és egyben zárkózott egyéniségű orvos-hegymászót veszítettünk el. Értékes és odaadó munkát végzett a Miskolci Speciális Mentőcsapat orvosaként, a Miskolci Megyei Kórház traumatológusaként. Expedíciónkban is fáradhatatlan kutatómunkát végzett, többek között az akklimatizáció területén.
Expedíciónk minden tagja sajnálatát és részvétét fejezi ki Levente családjának és közeli barátainak, és mindenkinek, akik szerették és tisztelték őt.”