|
| Bodrogi László francia színekben folytatja pályafutását |
A magyar szakszövetséghez eljuttatott közleményében a sportoló elmondta: a Katyusa csapatában már franciaként szerepel.
Bodrogi László a keddi napon bejelentette, hogy a jövő évtől francia állampolgárként folytatja pályafutását. Erről a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség hivatalos honlapja, az mksz.com adott tájékoztatást. A sportoló a magyar kerékpársport legeredményesebb versenyzőjeként hagyott itt minket.
„Egyben bejelentem, hogy a 2009-es évre a Katyusha nevű csapathoz szerződtem és franciaként veszek részt a versenyeken. Ez utóbbi miatt lemondok a magyar válogatottban való szereplésről. Ezzel lehetőséget kapnak fiatal versenyzők a VB-ken való részvételhez” – jutatta el hivatalos levelét Bodrogi László a magyar szakszövetségnek.
 Bodrogi az előző év végén kérvényezte a francia állampolgárságot. Amit most meg is kapott, így a jövőben franciaként szerepel majd.
Bodrogi csapatot is váltott: a megszűnő Crédit Agricole után az orosz Katyusa csapatában már franciaként szerepel majd, és lemond a magyar válogatottságról. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem Magyarországnak gyűjti majd a ranglistás pontokat.
Bodrogi László a magyar kerékpársport legeredményesebb versenyzője. 2000-ben bronzérmet szerzett az időfutam világbajnokságon, majd hét évvel később már ezüstérmet ünnepelhetett. Ő az egyetlen, aki magyarként elindult a Tour de France-on.
|
|